2021. szeptember 18., szombat
SZABADKA EMLÉKTÁBLÁI ÉS EMLÉKJELEI (1.)

Székely Tibor-emléktábla

Szabadka köztéri szobrait, valamint szökőkútjait és csobogóit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka köztéri emléktábláit és emlékjegyeit mutatjuk be. Ezek a felirattal vagy domborműves ábrázolással ellátott táblák egy hellyel kapcsolatos fontos eseményt vagy személyt örökítenek meg, így Szabadka történetének egy-egy fontos mozzanatáról tanúskodnak.
A Korzó 15. házszám alatt, a Prokes-palota falán található a Székely Tibor-emléktábla, amely a világhírű világutazónak, földrajztudósnak, eszperantistának, írónak, újságírónak állít emléket. Székely Tibor ugyanis haláláig ebben a házban élt és alkotott.
Székely Tibor 1912. február 14-én született a mai Szlovákia területén lévő Sepsiszombaton. Fiatalkorában családjával sokat költözött. Kikindán kezdte el a gimnáziumot, de 1929-ben Nikšićben tette le az érettségit. A gimnázium után, apja kívánságára, jogot tanult Zágrábban, de az egyetem elvégzése után soha többé nem foglalkozott joggal. Inkább újságírónak állt. 1939-ben egy lap megbízásából Argentínába utazott, hogy riportsorozatot készítsen az ottani jugoszláv emigránsokról. Itt érte a II. világháború kitörése. Tizenöt évig maradt Latin-Amerikában, ahol többek között megmászta a kontinens legnagyobb hegycsúcsát, az Aconcaguat, expedíciót vezetett a brazíliai őserdő mélyére és dr. Enrique Hertzog bolíviai elnök megbízásából felderítetlen területeket térképezett fel. 1954-ben tért vissza Jugoszláviába, és Belgrádban telepedett le, de az utazással nem hagyott fel. Bejárta Ázsia és Afrika nagy részét. Az utazások mellett fáradhatatlanul népszerűsítette az eszperantót, ezt a nemzetektől független, mesterséges nyelvet. 1972-ben költözött Szabadkára, és ő lett a városi múzeum igazgatója. Ezt a tisztséget 1976-os nyugdíjba vonulásáig töltötte be. Haláláig élt városunkban. Szabadka iránt érzett szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy utazásai során összegyűjtött gazdag és felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét a városra hagyta. Emellett 1980-ban ő írt először átfogó életrajzi könyvet a szabadkai világutazóról, Vojnich Oszkárról A világjáró vadász címmel.
A 2012-es évet, Székely Tibor születésének századik évfordulójára emlékezve, az Európai Eszperantó Szövetség Székely Tibor évévé nyilvánította. Ennek szellemében világszerte számos rendezvényt tartottak, amelybe Szabadka is bekapcsolódott. Az emlékév keretében 2012. május 20-án avatták fel a Székely Tibor-emléktáblát a Prokes-palota falán, amelyet Sasa Vučinić, Szabadka akkori polgármestere és Đorđe Dragojlović, az emlékév szabadkai rendezvénysorozata szervezőbizottságának elnöke leplezett le. A táblát Maja Rakočević Cvijanov szobrászművész tervezte. A táblán látható bronzból készült domborműves portré Székely Tibor Bajai temetőben található síremlékén látható portré másolata. Az emléktábla szövegét arany színnel gravírozták szerb, magyar, horvát és eszperantó nyelven.