2024. március 28., csütörtök

Belgrádba érkezett Angela Merkel – VIDEÓ

két napos szerbiai látogatásra érkezett Angela Merkel, leköszönő német kancellár.

Repülőgépe 16 óra 15 perckor landolt a Nikola Tesla repülőtéren, ahol Aleksandar Vučić szerb államfő fogadta.

A hivatalos program szerint 18 órakor kerül sor a magas rangú vendég ünnepélyes fogadására, majd közvetlenül utána tárgyal majd a két államvezető a Szerbia Palotában. 

A tárgyalás központjában a kétoldalú kapcsolatok, a gazdasági és politikai, valamint az európai kérdések perspektívái lesznek majd.

Angela Merkel és Aleksandar Vučić közös sajtótájékoztatóját követően a német kancellár egy munkavacsorán vesz részt. 

A szerb államfő a repülőgép landolására várva közösségi oldalán vallotta be, hogy lámpaláza van.

„Ezerszer elismételtem az összes németországi beruházással kapcsolatos számadatot, a brüsszeli szerződés, a berlini folyamat és egyéb megállapodások részleteit, de továbbra is azon izgulok, hogy valamit összekutyulok" – írja.

Vučić saját bevallása szerint már jóval előbb megérkezett a repülőtérre, és csak járkálni tudott fel-alá a kifutópálya és a reptéri fogadóterem között.