2024. május 8., szerda
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

„Köszönöm nektek, Magyarország népe"

Ferenc pápa mutatta be, a Statio Orbist, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongreszus zárómiséjét

A zárómiséről készült fotósorozatot ITT tekinthetik meg.

Nyolcvanhárom év után vasárnap újból a Hősök tere adott otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepi zárómiséjének a magyar fővárosban. Az 1938-as budapesti világtalálkozó lezáró eseményén félmillióan vettek részt, az egy év késéssel megtartott mostani kongresszuson a Statio Orbisra, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmisére hetvenötezren regisztráltak, de nemcsak azok lehettek ott, akik előre jelezték részvételüket.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A Statio Orbis hagyományosan az egyhetes rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye, amelyet külön megkoronázott, hogy Ferenc pápa magyar kérésre vállalta, ő maga mutatja be a szentmisét. Erre legutóbb huszonegy éve volt példa a római eucharisztikus világtalálkozón, ahol II János Pál pápa misézett. Ez tehát kivételes megtiszteltetés, a jelenlegi Szentatya a harmadik olyan katolikus egyházfő, aki személyesen vett részt az egyház utóbbi időben négyévenként megtartott legnagyobb rendezvényén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.
2016-ban a Fülöp-szigeteki Cebuban, az előző világtalálkozón milliós tömeg előtt Ferenc pápa „csak" video üzenetben szólt a hívekhez, most viszont a 2013-ban megválasztott egyházfő 34. hivatalos külföldi útjára érkezett vasárnap Budapestre az eucharisztikus kongresszusra, ahonnan még aznap folytatta útját Szlovákiába, ahova lelkipásztori útra, azaz országlátogatásra ment.

A Szentatya szokás szerint az Alitalia repülőgépével érkezett meg reggel nyolc órakor Magyarországra. A repülőtéren Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek fogadta őt, a kormány részéről pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Ez előtt legutóbb 1996-ban járt Róma püspöke Magyarországon, Szent II. János Pál akkor Pannonhalmát kereste fel. A szentszéki szóvivő szombaton adott nyilatkozatában Európa szívében tett lelki zarándoklatnak nevezte Ferenc pápa magyarországi és szlovákiai látogatását. A koronavírus-járvány óta – a történelmi iraki látogatása után – a katolikus egyházfő most másodszor hagyta el Vatikánt.
A Szentatya délelőtt kilenc óra előtt érkezett meg a Szépművészeti Múzeumba, ahol mint Vatikán állam feje találkozott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, és mint katolikus egyházfő a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, végül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A találkozókat követően beszédet mondott a Szépművészeti Múzeumban, amely azonban nem volt sajtónyilvános esemény.
Eközben már gyülekezett a hívőközönség a Hősök terén, ahol kilenc órától alkalmi műsor zajlott. Két, a tokiói olimpián érmet nyert magyar paraolimpikon, Dani Gyöngyi és Ekler Luca, majd két Jászai Mari-díjas színész, Kubik Anna és Pindroch Csaba tanúságtétele hangzott el. A vallomásokat zenei műsor színesítette, a Jazzation acapela tagjai énekeltek, majd Sena Dagadu, valamint Tóth Gabi és zenekara, végül elhangzott Kodály Budavári Te Deum című műve a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara előadásában. Felcsendült természetesen az Eucharisztikus Kongresszus himnusza, a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat is, az erre a megtisztelő szerepre kiválasztott három fiatal előadásában. Ez a himnusz jelképesen is összekapcsolja a két budapesti eucharisztikus világtalálkozót, az 1938-ast és a most megtartottat, mivel mindkettőnek ez az egyházi népénekké vált gyönyörű ének volt a himnusza.

A műsor kórusénekléssel zárult. A Kárpát-medence minden részéről, a határon túlról is egybehívott hatalmas, több mint kétezer tagot számláló, egyesített kórust hallgathatta a mindinkább gyarapodó hívősereg. Ez a kórus nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy olyan szép, lelket megérintő szentmisével végződhetett a budapesti eucharisztikus kongresszus, amelyet méltó lezárásaként emlegethet majd az utókor az egy hétig tartó, 2021-es, sikeres budapesti Oltáriszentség-ünnepnek.
A kórus körüli szervezés másfél évet vett igénybe, Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület központi igazgatója, a váci székesegyház karnagya vezetésével.

A pódiumon, amelyen a misét cerebrálták, fölállították az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjét, amely Kárpát-medencei szentek és vértanúk ereklyéit tartalmazza. Mellette a máriópócsi Szűzanya kegyképe állt. A pódium eltakarta a Hősök tere szobrait, a millenniumi szobrokból – a látvány tekintetében mintha maga is a pódium része volna – csak a korinthoszi oszlopfőn álló Gábriel angyal szobra emelkedett középen az emelvény fölé, egyik kezében a Szent Koronával, a másikban az apostoli kereszttel.
A pápa 11 óra körül hagyta el a Szépművészeti Múzeumot, és a pápamobillal körbejárva üdvözölte az integető, zászlókat lengető, és természetesen fotózó, videózó híveket. Útja az Andrássy út felé vezetett, ahol kétoldalt álltak az egyházfőt látni vágyók. Itt egy helyütt megállt az autó, a Szentatya kezébe vett és megcsókolt egy kisgyereket.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A mise kezdete előtt a katolikus és a görögkatolikus püspökök helyet foglaltak a pódiumon, megérkezett kíséretével I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka is, akit a mise kezdetével, a bevonulás alkalmával Ferenc pápa külön köszöntött.
Homilíájában a Szentatya azzal a felolvasott evangéliumi résszel kapcsolatban adott tanítást, amelyben Péter megvallja, hogy Jézus a Messiás. Ferenc pápa szavai szerint nem világi módon, hanem „isteni logikával" kell megértenünk azt, hogy mit jelent az a kijelentés: Jézus a Krisztus. Szent Pál szavaival élve, Isten bölcsessége és nem a világ bölcsessége szerint kell gondolkodnunk és élnünk az életünket. Ezt követően szentbeszédében Ferenc pápa az Oltáriszentségre terelte a szót. „Engedjük, hogy a találkozás Jézussal az Eucharisztiában átalakítson bennünket!" – üzente az összesereglett hívőknek.

A szentmise végén Róma püspöke rövid beszédet mondott. Megköszönte Magyarországnak, és mindenkinek, aki részt vett a kongresszus szervezésében, hogy létrejöhetett Budapesten az eucharisztikus világtalálkozó.
„Köszönöm nektek, Magyarország népe" – mondta olaszul. Beszéde végén magyarul is megszólalt, Kölcsey himnuszának a sorát idézve: „Isten, áldd meg a magyart!"
Tisztelettel szólt a magyarok Mária-tiszteletéről, és azt üzente: ahogyan a magyarok ezer éven át ragaszkodtak keresztény hitükhöz, a továbbiakban is Krisztushoz való kötődés jellemezze őket.
Külön köszönetet mondott azért, hogy Bartolomaiosz pátriárka megtisztelte jelenlétével a szentmisét.
A liturgikus esemény három himnusz eléneklésével zárult. Először elhangzott a magyar himnusz, amelyet még a távozó Szentatya is végighallgatott, majd a régi katolikus magyar himnusz, a Boldogasszony Anyánk, legvégül pedig az eucharisztikus kongresszus himnusza.

Egyéb, honlapunkon is megjelent tartalmakat a pápa budapesti látogatásával kapcsolatosan ITT, olvashatnak.