2024. május 11., szombat
BÁCSFEKETEHEGY

Konok kunok gulyáslevese és kefires fánk

Szüreti ünnep Bácsfeketehegyen

Az idei évben 49. alkalommal tartják meg a szüreti napokat, egyben ekkor lesz a 19. Bácsfeketehegyi Szőlész- és Borásztalálkozó, valamint a 10. Kun Hagyományőrző Találkozó. A szüreti nap szeptember 11-én, szombaton 9 órakor kezdődik, a helybeli és a bácskossuthfalvi néptáncegyüttesek fellépésével és felvonulásával. A felvonulás megáll a piactérnél, a Lódi pincészetben, a kerekes kútnál, Koncz Dezsőéknél és a nyári színpadon fejeződik be.

Ugyancsak 9 órakor kezdődik a birkapaprikás-főző verseny, amire még ma lehet jelentkezni a 062/827-0843-as telefonszámon. A Konok kunok gulyáslevese és kefires fánk ételkóstolóra a színház melletti téren kerül sor, a HUSRB/1903/31/0066 Bacrout elnevezésű IPA-projektum keretén belül. 13 órától lehet elvinni a promóciós birkapaprikást, az osztás a színház mellett kis parkban lesz. Ételjegyek elővételben vásárolhatók a helyszínen 9 órától, 300 dináros áron. 9 és 15 óra között a Bácsér Szabad Íjászegyesület íjász- és kunjáték-bemutatót fog tartani, valamint íjászversenyt gyermekeknek (15 éves korig).

A szüreti napok programjában helyet kapott a tanévnyitó ünnepi istentisztelet is, amire szeptember 12-én, vasárnap 9 óra 30 perckor kerül sor a helyi református templomban.