2021. október 27., szerda

Vissza a nyelvjárásokhoz

Dr. Pomozi Péter: ,,A 21. században már nincs esélye azoknak a nyelvváltozatoknak, melyeknek semmilyen írásbeliségük sincs”

Dávid Csilla fotója
Dávid Csilla fotója

A magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyarságkutató Intézet nemrég közös pályázatot hirdetett a Magyar nyelvjárások napja alkalmából. Az érdeklődők két kategóriában, saját szépirodalmi alkotással és nyelvjárási folklórszövegek gyűjtésével pályázhatnak. A felhívás célja a nyelvjárások széleskörű megismertetése, népszerűsítése. A részletekről dr. Pomozi Péter nyelvészt, napilapunk Kilátó mellékletének szerzőjét, a magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatóját, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének docensét kérdeztük.

 Mi a célja a Magyarságkutató Intézet és az Anyanyelvápolók Szövetsége közös pályázatának?

– Két kiemelt célja van. Egyrészt figyelemfelkeltés, és közös, Kárpát-medencei magyar értékteremtő munkára invitálás. Figyelemfelkeltés, mivel tudatosítanunk kell: a nyelvjárás olyan nyelvi érték, mely veszélyben van. Ráadásul nem is pusztán nyelvi érték, hanem kapocs és támasz a legbelsőbb, szülőföldhöz kötődő identitáshoz mindazok esetében, akik még olyan szerencsésnek vallhatják magukat, hogy beleszülettek valamilyen nyelvjárási közegbe. Azért szerencsések, mert több színt, több illatot kaptak eszmélésükben a magyar nyelv virágosrétjéről, mint egy kizárólag köznyelvbe született honfitársuk. Nézzük a pályázat másik célját is, mivel a figyelemfelkeltés önmagában nem elég. Ahogy a nyelvészközhely mondja, „egyetlen nyelvet sem lehet megmenteni beszélőinek akarata ellenére”. Az állítás a tájnyelvekre is igaz. Fennmaradásukhoz, továbbfejlesztésükhöz közös cselekvésre, közös alkotómunkára van szükség. Ennek egyik része épp a leletmentés, ez pedig már nemcsak a tájnyelvről, hanem a benne testet öltő kulturális örökségről, a folklórról is szól. Azt hiszem, a Magyarságkutató Intézet és az Anyanyelvápolók Szövetségének közös pályázata mindkét szempontot kiemelte, amikor két kategóriában hirdette meg pályázatát.

Milyen kritériumoknak kell eleget tenniük a pályázóknak?

– Két kategóriában lehet pályázni, egészen október 20-ig. Az ihletett tollúak friss vagy még közöletlen szépirodalmi szövegekkel pályázhatnak rövid prózai műfajban (elbeszélés, novella, vers stb.).  A családi hagyományok, helyi kulturális kincsek iránt érdeklődők a nyelvjárási folklórszöveg-pályázaton vehetnek részt. Mindkettőt elektronikusan kell beküldeni, de a folklórgyűjtést nem is kell lejegyzeni sem, elég egy jó minőségű hangfájlt beküldeni. A pályázat részletes adatai megtalálhatók a http://anyanyelvapolo.hu/magyar-nyelvjarasok-napja-palyazati-felhivas/ weboldalon.

Az idő előrehaladtával azt vehetjük észre, hogy egyre kevesebben beszélnek nyelvjárásban. Mik a terepi tapasztalatok? Valóban csökken azoknak a száma, akik ismerik, ápolják és használják a településük nyelvjárását?

– Nem lehet azt mondani, hogy a nyelvjárások kihaltak, mint ahogy az is túlzás, hogy ma már nem lehet gyűjteni semmi érdekeset. Kétségkívül fakultak egyes régiókra korábban jellemző nyelvjárási színek, különösen is az alaktan és a mondattan területén. Ma a tájnyelvet vagy annak regionális változatát már jobbára csak hangtani alapon, azaz a kiejtési sajátságokból vesszük észre. Szűkül a folklór-repertoár is, vagy ami megvan, az sok esetben ma már visszatanult. Ez persze nem baj, sőt, korunk kulturális csatáiban csak az lehet nyertes, aki a kor eszközeivel is képes az építő és nemes mondanivalót eljuttatni a célközönséghez. Hiszen pályázatunk folklór részét is éppen azért írtuk ki, hogy ezzel is támogassuk ezt az értékfelfedező, értékteremtő folyamatot.

 A fiatalok mennyire ismerik a nyelvjárásokat? Ön szerint milyen az ezzel kapcsolatos attitűdjük? Hogyan lehet velük megismertetni és megszerettetni a nyelvjárásokat?

– Az igazi nyelvjárási beszélő mindig is spontán tanulta anyanyelvjárását. Európa-szerte van ugyanakkor egy újkori, értelmiségi vonulata is a nyelvjárások újrafelfedezésének. Ez tudatos visszatanulástól egy adott nyelvjárás nyelvi fejlesztéséig, az írott nyelvjárási standardok kialakulásáig vezethet. Ne feledjük, a 21. században már nincs esélye azoknak a nyelvváltozatoknak, melyeknek semmilyen írásbeliségük sincs. Ha az alnémetnek, a savói finnek, a délésztnek vagy épp venetói olasznak lehet írásbelisége és irodalma, miért épp a magyar nyelvjárásoknak ne lehetne? Székelyföldi és dunántúli irodalmi próbálkozások vannak is szép számmal, de miért ne lehetnének akár a Délvidéken is? Nincs olyan betűprobléma, még a palóc lejegyzésében sem, amely ne tenné lehetővé akár mindennapos, okostelefonos használatát is.

Hogyan látja a nyelvjárások jövőjét? Van remény arra, hogy még sokáig fennmaradnak és továbböröklődnek?

– Ha a jelenlegi globális nyelvi folyamatokat nézzük, azok nem sok jót ígérnek. Mart Rannut észt nyelvész mondja, hogy igazán csak azok a nyelvek vannak biztonságban manapság, melyeknek teljes infotechnológiai támogatottsága van. A világ hatezer, még élő nyelvéből 45 ilyen... Ugyanakkor, ha nyelvi-kulturális örökségünket a korszerűtlenségre hivatkozva feladjuk, a saját kezünket harapjuk le, és a közönyünkkel aktívan hozzájárulunk a Kárpát-medencei magyar identitás visszaszorulásához. Ez ellen kíván tenni a Magyar nyelvjárások napja is minden év december elsején, és ezért ad ki a Magyarságkutató Intézet anyanyelvjárási tankönyveket is. A Palóc olvasókönyv már megjelent, most készül a Dunántúli olvasókönyv. Tehát előre kell menekülni, és nemcsak a családban, hanem a közoktatásban is vissza kell szerezni a nyelvjárások becsületét.