2024. április 19., péntek

Ezüstérmes topolyai programozópalánták

Tábor után, tábor előtt a topolyai Coder Club

Hagyománynak tekinthető a közel 40 iskolás tagot számláló topolyai Coder Club 7. évébe lépett szünidei nyári tábora, aminek az első felét már megtartották a számítástechnika vonzásában élő fiataloknak a Juhász Erzsébet Könyvtár falai között. Vörös Csaba informatikustól, a foglalkozások vezetőjétől megtudtuk, hogy ezúttal az ifjabb, 10 év körüli korosztállyal foglalkoztak. A kicsit idősebbeket és tapasztaltakat pedig augusztus 9-e és 13-a között várják, de a tábor nyitott lesz a kezdőknek is.

– Legutóbbi táborunkban két csoportban több mint 20 fiú és lány vett részt. Több témával is foglalkoztunk, 3D-s rajzolással és nyomtatással, mikroelektronikai elemeket programoztunk, valamint logikai játékokat is készítettünk, és játszottunk, vagyis programoztunk és kódoltunk. Egyébként a tanév közben is zajló foglalkozásaink októbertől decemberig tartanak, majd februártól májusig heti rendszerességgel találkozunk – tudtuk meg Vörös Csabától, aki azt is elárulta, hogy a gyerekek elsősorban a robotika és a 3D-s nyomtatás iránt érdeklődnek.

– A gyerekeknek rendkívül megmozgatja a fantáziáját, hogy rajzolnak valamit a virtuális térben, ami még nem létezett korábban, és azt a végén ki lehet nyomtatni, illetve létre tudnak hozni valami egyedülállót. A virtuális robotok, a robotika is izgalmas terület. Ebben a táborban – mivel ifjabb korosztályról van szó – még nem használtunk konkrét robotokat, legókockából vagy másból konstruált elemekkel készültet, hanem itt egyelőre csak a virtuális tér nyújtotta közegben programoztunk digitálisan az alapokat elsajátítva. Amikor már idősebbek és tapasztaltabbak lesznek a gyerekek, akkor már könnyen és otthonosan mozognak majd a fizikai robotok világában is – tette hozzá a topolyai kis programozók oktatója, aki elárulta azt is, hogy az általános iskolai tananyag egyre inkább foglalkozik a kódolással és a programozással.

– A felsősök tananyaga már érinti ezt a területet, de az előttünk álló tanévtől már alsó osztályokban is tanítják az informatikát, vagy valamelyik tantárgynak a része lesz majd a kódolás, a programozás alapja. Ettől függetlenül a mi klubunkat azok látogatják, akik már most megismerkedtek ezzel a területtel, megszerették, és már otthonosan mozognak a számítógépek világában, szeretnek a kulisszák mögé látni, szeretnek saját kezűleg programot készíteni, sikerélményük van benne, és eredményeket is érnek el – mondta Vörös Csaba, aki azt is hozzátette még, hogy igazából a számítógépezésnek ez a formája megnyugvást jelenthet azoknak a szülőknek is, akiknek a gyermeke az egész napot a monitor varázsában tölti.

– A gyerekek megtudhatják és megtanulhatják, hogy milyen logika alapján működik egy program, hogyan lehet elkészíteni. Nagyon sokat számít a gyerekeknek, de a szülőknek is, hogy ha hazamennek a foglalkozásról, akkor feltöltődve, örömmel mesélnek a klubban tanult dolgokról, az általuk készített mobilos alkalmazásról. Közben kiderülhet, hogy a robotok programozása mellett egy kis matematikával, angoltanulással is foglalkoztak, a logikai gondolkodás erősítésével „makerekké”, más néven fejlesztőkké váltak – hallhattuk.

A topolyai fiatalok alkotta MindStrong csapat, Vörös Csaba felkészítésével, szép eredményt ért el a közelmúltban a World Robot Olympiad (WRO) robotprogramozó idei versenyén, amelynek a szerbiai nemzeti döntője díjkiosztóját a közelmúltban ejtették meg Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Nagy Máté, Mede Zalán és Ivan Stojanović, Nagy Alfréd csapatvezetővel, a szenior kategóriában ezüstérmesként fejezte be a megmérettetést.
A topolyai Coder Club augusztusi, elsősorban haladók számára megszervezett foglalkozására a Juhász Erzsébet Könyvtárban lehet jelentkezni, személyesen vagy a 024/711-725-ös telefonszámon. Az öt napon át tartó tábor díja 1500 dinár.