2021. július 28., szerda

Szakmában a megélhetés

Maradtak szabad helyek a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskolában

A topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskolában a gyermeklétszám-csökkenést, illetve a Magyarország felé irányuló középiskolai továbbtanulási szándékot is figyelembe véve elégedettek a jelentkezők, illetve az iratkozók létszámával – tudtuk meg Lengyel Emesétől, a közel 250 diákkal foglalkozó tanintézmény igazgatónőjétől.

– A községbeli nyolcadikosok számát figyelembe véve, illetve mindent összevetve nem panaszkodhatunk a diákok jelentkezési arányával és az ezt követően rendben lezajlott iratkozással kapcsolatban. Mi szeptemberre 120 diák felvételét, illetve négy új tagozat beindítását terveztük, és szerencsére volt megfelelő számú jelentkezőnk, és csupán 36 betöltetlen helyünk maradt. Így nem kell kérelmeznünk a tartománytól kis létszámú osztályok megnyitását. A négyéves számítógép-elektrotechnikai szakunk szerb tannyelvű tagozatán 23 diák iratkozott be, a magyar tannyelvű tagozaton 15. A gépészet és fémfeldolgozás területén szintén négyéves gépjárműtechnikusi szak nyílik magyar tannyelven, ide 20 tanuló jelentkezett. Emellett fodrász szakot is indítunk őszre, erre a hároméves szakra 19 diák iratkozott be – nyilatkozta az igazgatónő. Ha tehát augusztusig, a harmadik iratkozási körig valaki a végzős általános iskolás diákok közül meggondolná magát, akkor lehetősége van még beiratkozni a topolyai műszaki középiskolába.

Lengyel Emese
Lengyel Emese

A négyéves számítógép-elektrotechnikai szak szerb nyelvű tagozatára még 7 diákot vehetnek fel, a magyar tannyelvű osztályba pedig 15 diákot. A gépjárműtechnikusi szak négyéves képzésére 10 szabad hely maradt, emellett a hároméves fodrász szakra 11 diákot tudnak felvenni. Lengyel Emesétől az iránt is érdeklődtünk, hogy a leendő tanulóik között mutatkozott-e érdeklődés az új topolyai diákotthon iránt.
– Habár a mi iskolánkba jellemzően elsősorban községbeli gyerekek iratkoznak, azért néhányan jelentkeznek tőlünk távolabb eső településekről is, ahonnan az összeköttetés és a táv miatt körülményesen vagy egyáltalán nem lehetne megoldani a napi szintű ingázást. Így Bánát több helyiségéből, például Törökkanizsáról, valamint Nyugat-Bácska néhány településéről is érkeznek diákjaink. Az az információnk, hogy voltak közöttük olyanok, akik beadták a jelentkezési kérvényüket a diákotthoni elhelyezésre – hallhattuk az igazgatónőtől, aki ismételten felemelte a szavát a szakmák mellett.

– Évről évre egyre inkább azt a tendenciát tapasztalhatjuk, hogy a diákok a divatos, a könnyebbnek hitt pénzkereseti lehetőséget vagy az erősebb továbbtanulási alapokat kínáló szakokat választják. Ez odáig vezetett, hogy a kétkezi klasszikus szakmákat egyre kevesebben választják, és kevesebben is foglalkoznak vele. Személyesen is megtapasztalhattuk már, hogy hiány van ácsokból, asztalosokból, jól képzett kőművesekből. A fémes szakmák közül marósokból és más mesteremberekből. Azt is tapasztalhatjuk, hogy ha még be is fejeznek a gyerekek egy-egy hiányszakot, valamilyen okból más területen vállalnak munkát. Mivel nyitott a munkaerőpiac, én arra ösztönöznék minden érintett munkakeresőt, hogy képezze át magát arra a területre, aminek a hiányát tapasztalja a lakókörnyezetében – hangsúlyozta Lengyel Emese, aki hozzátette azt is, hogy iskolájuk továbbra is igyekszik népszerűsíteni a klasszikus szakmákat.

Az iratkozást követően a nyár közepére lecsendesedett a Sinkovics József Műszaki Középiskola és környéke
Az iratkozást követően a nyár közepére lecsendesedett a Sinkovics József Műszaki Középiskola és környéke

– A szakmában van becsületes pénzkereseti lehetőség, amivel bármelyik fiatal vállalható megélhetést tud magának biztosítani egy egész életen át. Ezt kell tudatosítanunk a szülőkben és a gyerekekben is, hogy a munka nem szégyen, és megalapozhatják vele a jövőt – zárta a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskola igazgatónője.