Hangos szurkolástól zengett a zentai Halászcsárda üdülőtelepen található picigenpálya szombaton délután a zentai picigen-„világbajnokság” döntőin, amikor a pálya széléről és a lelátóról mintegy háromszáz néző izgulta végig a látványos labdameneteket és a kiélezett párharcokat. Az idei megmérettetésen 24 felnőtt-, 12 serdülő- és 5 leánycsapat lépett pályára.
Zenta
Ismét benépesül a zentai Népkert, hiszen augusztus 13. és 15.
Csütörtök este mintegy ezer ember gyűlt össze Zentán a Tisza-parton, a zentai csata emlékművénél. A Tanyaszínház csapata évek óta ide várja a színházkedvelő közönséget, hogy előadja aktuális előadását.
Újabb fázisához ért a „Helyi infrastruktúra és intézményi fejlesztés” (LIID) elnevezésű projekt, amelyben Zentán is több utca felújítását végzik el. A projektről Zenta község önkormányzatának illet...
A héten megkezdődtek Zentán, a városi parkban a járdafelújítási munkálatok. Elsőként a parkoló melletti szakaszt, a játszótértől a városháza irányába vezető részt térkövezik le azzal a macskakővel,...
Nem mindennapi módon erősíti a Zentai Kórház csapatát dr. Kulcsár Sarolta, az irodalomtudományból doktorált tanító, aki március óta önkéntes munkát végez az intézmény gyermekosztályán.

