2024. május 10., péntek

Tizenöt cukorgyárból ma már csak öt működik Szerbiában

A cukorrépa és a cukor termelése évek óta romló tendenciát mutat Szerbiában, ezért ma összeültek a cukorgyártók, a szakértők, és az illetékes minisztériumok képviselői.

A 2000-es években Szerbiában még 15 cukorgyár üzemelt, ám ebből ma már csak öt működik. A Belgrádi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának szakértői ágazati elemzést mutattak be, és a következtetésekből ajánlásokat adtak az államnak a cukoripar stabilizálására.

A szakértők kijelentették: az elmúlt évek tendenciái olyan rosszak voltak, hogy ha az egész szektort egy vállalatnak tekintenék, akkor elmondható, hogy annak értéke a vizsgált időszakban 764 millió euróról 164 millióra csökkent. A szakértők azt ajánlották, hogy az állam a vámok szabályozásával biztosítsa az iparág védelmét.

Az elemzés alapján továbbá azt javasolták az államnak, hogy az öntözőrendszerek beszerzésének támogatásával közvetett módon segítsék az iparágat.

Azt is felvetették, hogy a cukorrépa termelését – amely magasabb befektetést igényel, mint a többi mezőgazdasági növény – külön kell kezelni a hektáronkénti támogatások tekintetében, valamint azt is, hogy a termelők 20 hektárnál nagyobb területeken is kaphassanak támogatást.

A közgazdászok azt is javasolták, hogy hozzanak létre egy alapot az EU támogatásával, amely lehetővé tenné a cukoripar, sőt az egész mezőgazdaság kevésbé fájdalmas, gördülékeny alkalmazkodását az európai normákhoz.

A szerbiai cukoripar fennmaradásának fontosságát is hangsúlyozták, mert jobb trendek mellett növekedhet az export is.