2021. október 16., szombat

Trianon hatása a délvidéki egyházmegyékre

Beszélgetés ft. mgr. Szakály Józseffel és ft. dr. Orcsik Károllyal

„Nem azért jöttünk, hogy keseregjünk, hanem hogy emlékezzünk” – kezdte beszédét ft. mgr. Szakály József, aki június 4-én délután paptársával, ft. dr. Orcsik Károly atyával közösen tartott előadást a zentai Jézus Szíve templomban. A program szervezője a Keresztény Értelmiségi Kör volt, témája pedig: Trianon hatása a délvidéki egyházmegyékre.

Rácz Szabó István üdvözli a vendégeket
Rácz Szabó István üdvözli a vendégeket

Miután Rácz Szabó István, a templom koordinátora Padányi Viktor témába illő soraival üdvözölte az egybegyűlteket, a zentai Mécsvirág együttes két tagjától, Baráth Hajnal Annától és Zsoldos Ervintől a Hazám, hazám című dalt hallhattuk. Ezt követte a két nem mindennapi előadás, a Szabadkáról, illetve Adorjánról érkező plébánosok igyekeztek ugyanis olyan megközelítéssel fordulni a múlt eseményeihez, ami elmondásuk szerint valóban ritka. A nemzet gyászában osztozott az egyház is, s az akkori történések jelentős kihatással voltak rá. A megemlékezés jelentősebb gondolatairól beszélgettünk el velük.

Előadásában érintette, hogy a békeszerződés aláírása után miként alakult a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye sorsa. Miért tartotta fontosnak az ezen eseményekre való visszatekintést, úgyszintén: ön szerint a ma embere hogyan viszonyul a múlt fájdalmas eseményeihez?

Ft. Mgr. Szakály József: – A múlt év kerek évforduló kapcsán rengeteg műsor és előadás foglalkozott a trianoni békediktátummal, annak következményeivel, társadalmi, politikai hatásaival. Károly atyával úgy gondoltuk, érdemes egyházi megközelítésben is foglalkozni a kérdéssel. Márcsak azért is, mert a bácskai és bánsági hívek elég keveset tudnak erről az időszakról. Sándor király Jugoszláviája és Tito rendszere nem tette lehetővé, hogy erről beszéljünk. Sőt! Nagyon sokszor még szláv egyházi körökben is él a meggyőződés, Trianon egy szükségszerű dolog volt, ami a szláv népesség mintegy felszabadítását jelentette, egyházi vonatkozásban is. Erre is szeretnék az előadással reflektálni.

A Mécsvirág két tagja, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin
A Mécsvirág két tagja, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin

A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye hatalmas területtel rendelkezett, nagyszámú katolikus hívő élt itt. Mi történt, milyen lényeges változások említhetők 1920. június 4-ét követően?

Sz.: – A békediktátummal meghúzott új határ gyakorlatilag kettévágta a főegyházmegyét, körülbelül a kétharmadát a szláv utódállamhoz csatolva. A kalocsai érsek kormányzati hatalma egyszerűen ellehetetlenült, ezzel együtt megindult egy új egyházmegye megszervezése a Szabadka környéki bunyevác papság vezetésével. S noha az elcsatolt terület katolikusainak és papjainak többsége magyar és német volt, ezzel az új helyzettel kellett szembenézni mindenkinek. A katolikus egyház római vezetése, a szentszék nem lépett azonnal, próbált kivárni. De a harmincas évekre úgy tűnt, állandósul az új határokkal létrehozott állapot. Először ideiglenes jelleggel apostoli kormányzóságokat hoztak létre, majd egyre másra születtek meg az államközi szerződések, a konkordátumok. Igaz ugyan, hogy nálunk ezt az 1935-ben aláírt szerződést a királyi parlament végül nem ratifikálta. Így az ideiglenes jelleggel létrehozott adminisztratúra egészen 1968-ig fennált. A szentszék akkor hozta létre a Szabadkai Egyházmegyét, mint önálló püspökséget. Mondhatjuk úgy is, hogy a békediktátum egyházi vonatkozásban ekkor lett teljessé.

Említette, hogy ne keseregjünk, inkább emlékezzünk. Miért tanácsolta ezt a hallgatóságnak?

Sz.: – Kesereghetnénk, hiszen minden jel arra mutat, hogy lenne miért. De én azt mondom, inkább adjunk hálát, mert igenis van miért! 101 évvel ezelőtt sokan a magyarság sírját ásták, és lám, élünk, még mindig megvagyunk! Nem tűnt el nemzetünk a történelem süllyesztőjében. 101 év, és az azóta megtörtént történelmi szörnyűségek ellenére él a magyar katolikusság szeretett Bácskánk megszentelt földjén. Emlékeznünk kell, és tanulni az elmúlt egy évszázadból. Mert most rajtunk múlik, hogy újabb száz év múlva felcsendül-e majd a bácskai katolikus templomokban magyar ének, szól-e majd magyar katolikus hívek ajkán, hogy Zeng a harang hívó szóval?!

Szakály atya előadása
Szakály atya előadása

***

Ön a Csanádi Egyházmegye, vagyis a Bánság történetéről szólt, az elmúlt 101 év távlatából. Miért tartja ezt a témát fontosnak?

Ft. dr. Orcsik Károly: – Számomra igen megkapó a Bánság egész területének vallási, nemzeti, néprajzi és kulturális sokszínűsége. A Szent István király által 1013-ban alapított Csanádi Egyházmegye magába foglalta Arad, Krassó-Szörény, Temes és Torontál vármegyéket, továbbá Csanád és Csongrád vármegyék egy részét. Az egyházmegye kiterjedése az 1913-as schematismus szerint 34912 km2, a római katolikus hívek száma pedig 899 395 volt, akik lelki gondozását 248 plébánia látta el. Ezen a területen a római katolikusok a lakosság 39,41%-át képezték, míg az 1 084 325 ortodox román és szerb a lakosság 47,52%-át alkotta. Ugyanakkor reformátusok, evangélikusok, görög katolikusok és zsidók is szép számban éltek a Csanádi Püspökség területén. A Bánság sokszínűségét a katolikus bolgárok, horvátok, csehek, valamint az evangélikus szlovákok csak tovább gazdagították. Gyakorta mondogatták: egy valamire való bánsági kereskedőnek, tanítónak vagy lelkipásztornak négy nyelven kellett tudnia ahhoz, hogy a munkájában sikeres legyen. Szinte az Osztrák–Magyar Monarchia kicsinyített mását láthatjuk megvalósulni Bánság területén. A századfordulón itt élő különböző nemzetekhez és vallásokhoz tartozó emberek hétköznapjait nem az elszigetelődés, hanem az egymásra utaltság és a békés egymás mellett élés jellemezte. Minden bizonnyal ezért is akarták megőrizni a bánságiak szűkebb pátriájuk földrajzi egységét a Bánsági köztársaság 1918. november 1-jén történt kikiáltásával. A tiszavirág életű állam léte azonban szöges ellentétben volt a francia és az angol diplomácia célkitűzéseivel, amelyek a Bánság egész területét úgy a Szerb, mint a Román királyságnak is odaígérték.

Az Antant-hatalmak által megkötött békeszerződések a Csanádi egyházmegyét három részre osztották: Magyarország területén maradt 32 plébánia 248 850 hívővel, a Bánság Romániához esett részén 154 plébánia került 462 402 katolikussal. A Csanádi Püspökség területéből 9387 km2 csatoltak a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, az egyházmegye 248 plébániája közül 62 helyezkedett el a Bánságnak az új délszláv államhoz került részén. Az 1921. évi népszámlálás szerint ezen a terület összlakossága 561 958 fő, akik közül 209 370 fő (37,2%) vallotta magát római katolikusnak, míg az ortodox hívek száma 306 414 (54,5%) volt. A bánsági részek katolikus lakossága körében a magyarok a németek mellett csak a hívek kisebb részét tették ki, de rajtuk kívül katolikus horvátok, bolgárok, csehek és szlovákok is éltek e területen. Az 1927-ben készült egyházi kimutatás szerint a 202 460 bánsági katolikus közül 121 509 fő volt német, míg 74 119 fő magyar nemzetiségű. A bolgár, horvát, cseh és szlovák katolikusok száma összesen 6832 főt tett ki.

Orcsik atya szól a hallgatósághoz
Orcsik atya szól a hallgatósághoz

A Bánságot jellemző változásokról szólva több nevet is kiemelt. Ön szerint ki volt a legmeghatározóbb alakja az elmúlt periódusnak s miért?

O.: – Glattfelder Gyula (1874–1943) csanádi püspök (1911–1943) is mindent megtett annak érdekében, hogy a szerb és a francia megszállás ellenére egyházmegyéjét továbbra is zökkenőmentesen kormányozza. Glattfelder püspök és XI. Pius pápa kapcsolata egészen személyessé válhatott már a pápa beiktatása után, ugyanis 1922-ben a püspök éppen audienciára indult XV. Benedek pápához, de nem találkozhattak, mert a pápa időközben meghalt. A konklávé 1922. február 6-án pápává választotta Achille Ratti milánói érseket, XI. Piust. A pápa megválasztása után szinte azonnal fogadta a csanádi püspököt, előterjesztését pedig mindenben elfogadta. Ennek értelmében Kovács István prépostot nevezték ki a Csanádi Püspökség SZHSZ Királysághoz került területének püspöki helynökévé. Glattfelder püspök esetéből is láthatjuk, mennyire szívén viselte Róma a trianoni békediktátum által szétszaggatott ősi magyar egyházmegyék ügyét. Glattfelder Gyula püspök székvárosában, Temesváron maradt, ahol a katolikus egyház, illetve a magyar és a német kisebbség jogaiért emelte fel szavát. A püspök 1921 júliusában egyik pásztorlevelében nyíltan szembefordult a román agrárreform intézkedéseivel, a magyar és a német egyházi iskolák anyagi alapját – ezzel létét – fenyegető voltuk miatt. A román kormány ettől kezdve még határozottabban követelte Rómától Glattfelder leváltását. XI. Pius pápa azonban ezt nem volt hajlandó megtenni. Végül 1923 márciusában a román hatóságok egyszerűen kiutasították az ország területéről Glattfelder Gyula püspököt. Magyarországon előbb Budapesten, majd Makón élt, végül Szegeden alakította ki a csonka egyházmegye központját. Püspöki palotát és hittudományi főiskolát építtetett, emellett mindent megtett a fogadalmi templom befejezéséért. Az eredeti terveken változtatva olyan jövendőbeli dómot kívánt felépíteni, amelynek 81 méter magas tornyait többtíz kilométer távolságból, tehát a Csanádi Egyházmegyének a határokon túlra került részeiből is látni lehessen.

Zárógondolatai közt szerepelt, hogy „a trianoni sokk után kezd már a bánsági rész is magára találni, s a katolikus Egyház is kezd itt életre kelni”. Reménysugarat vélek felfedezni ebben a mondatban. Hogyan látja a ma emberét: remél-e, mer-e, tud-e még kapaszkodni Istenbe, a hitébe?

O.: – Európában egyre fontosabb szerepet kapnak a régiók a kultúrális és a gazdasági élet terén. A bánsági területek és az itt élő katolikusok jövőjét is ebből az új perspektívából kell szemlélnünk. Ha a politikusok újra egységes régióként tekinthetnek Bánságra, akkor e vidék olyan újjászületése válik lehetővé, ami gyümölcsözően fog hatni a határ mindhárom oldalán élő szerb, román, magyar és egyéb népcsoportok számára. Ebben a békés, területi revízió nélküli újraegyesítésben a szerb és a román ortodox egyház mellett a nemzetiségileg igen sokszínű katolikus egyház is kulcsfontosságú szerepet fog betölteni.