2024. május 10., péntek

Keleti segítség a párbeszédhez

Belgrád csak kompromisszumos megoldást fogad el Koszovó kapcsán – Szergej Lavrovval és a Duma vezetőségével is tárgyalt Moszkvában Ivica Dačić

Szerbia teljesen konstruktív hozzáállást tanúsít a brüsszeli párbeszéd iránt, az a célja, hogy kompromisszumos megoldás szülessen, mely hosszú távú békét és stabilitást eredményez majd a nyugat-balkáni térségben – jelentette ki tegnap Moszkvában, hivatalos látogatásának harmadik napján Ivica Dačić, a szerbiai parlament elnöke. Hozzátette, hogy az Európai Unió által vezetett dialógusnak úgy kell lezárulnia, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldást nyújtson, Szerbia ugyanis nem lesz hajlandó egyoldalú, kikényszerített javaslatoknak az elfogadására. A házelnök közölte, nem tartja elfogadhatónak az olyan felvetéseket, amelyek Koszovó elismerését várják el Szerbiától, az európai integrációkért cserébe. Dačić szerint Szerbia minden erejét beveti annak érdekében, hogy az EU teljes jogú tagjává váljon, ezért elvárja, hogy efféle követelményeket, akadályokat ne támasszanak, hiszen más országoktól sem várta el senki, hogy a csatlakozás érdekében elismerje elszakadt területének önállóságát. A Duma képviselőinek mondott beszédében kiemelte, hasonló a helyzet az Oroszország elleni szankciók bevezetésének kérdése terén is: elvárják Szerbiától külpolitikájának összehangolását, Belgrád viszont nem vezethet be megszorító intézkedéseket Moszkva ellen, hiszen egyik legjelentősebb nemzetközi és külkereskedelmi partnere.

Moszkvának és Pekingnek is be kell kapcsolódnia a koszovói párbeszédbe, annak bizonyos fázisában, mert ez a két ország is meghatározó tagja az ENSZ-nek – jelentette ki egy nappal korábban, hivatalos moszkvai látogatása során Ivica Dačić. A volt szerb külügyminisztert ekkor fogadta Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője, s a bilaterális kapcsolatok továbbfejlesztéséről, a multilaterális kapcsolatok kialakítása során megvalósuló együttműködésről tárgyaltak.

A megbeszélésen a Belgrád és Pristina közötti dialógus folytatásáról, a nyugat-balkáni regionális viszonyokról, világpolitikai kérdésekről is véleményt cseréltek. Lavrov arról biztosította Dačićot, hogy országa továbbra is határozottan támogatja a szerbiai szuverenitást és területi integritást, s csak azt a megoldást lesz hajlandó elfogadni Koszovó kapcsán, amely Belgrád számára is elfogadhatónak bizonyul.

Bosznia-Hercegovináról is szó esett. Dačić azt mondta, nem volt eléggé áttekinthető a nemzetközi közösség új magas rangú boszniai képviselőjének megválasztása, Szerbia pedig azért száll síkra, hogy mindkét entitásnak és mindhárom államalkotó nemzetnek a jogait tiszteletben tartsák. Szerbia, a daytoni megállapodás alapján, a bosznia-hercegovinai területi integritás egyik szavatolója – állapította meg.