2021. június 22., kedd

Akikre számíthatunk

A védőnői szolgálat óvja a kicsinyeket, tájékoztatja és tanáccsal látja el a felnőtteket

Az ápolók május 12-én jegyzett nemzetközi napja alkalmából ingyenes vérnyomás-, és vércukorszintmérés, illetve életmód-, és étkezési tanácsadás zajlott a bácskossuthfalvi piacon. A Dr. Hadzsy János Egészségház négy védőnőjének akciója sikeresnek bizonyult, mint ahogy vasárnap a topolyai vásárban is szép számmal kérték a nővérek közreműködését, tudtuk meg Miles Sandrától, a védőnői szolgálat felelős nővérétől.

– A szerda délelőtti napsütésben nagy érdeklődés kísérte az akciónkat, 77 egyén fordult hozzánk vércukorszint- és vérnyomásmérés miatt, vasárnap a Vásártéri Otthonban pedig több mint 110-en. Az ilyen alkalmakkor sokszor derülnek ki szélsőséges értékek, ezért tanáccsal látjuk el a polgárt, hogy hogyan változtasson az étrendjén, az életritmusán, többet mozogjon, továbbá a kivizsgálásokra vonatkozóan is tájékoztatjuk őket. Az a tapasztalatunk, hogy az ingyenesen meghirdetett megmozdulások azokat szólítják meg, akik nem igazán fordítanak figyelmet az egészségükre. A legtöbb akciónk, így az utolsó kettő is sikeres volt. Ennek biztosan az is az oka, hogy ingyenes, illetve egészségügyi dokumentáció nélkül is igénybe vehető. Elsősorban az idősebb korosztály az, aki él a lehetőséggel, de szép számmal a középkorosztályból is érdeklődnek – hallhattuk Miles Sandrától, aki elmondta azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt már elég rég óta nem volt ilyen jellegű akció a községben.

– A védőnői szolgálat feladatai közé tartozik a lakosság, az ifjúság és a gyermekek széles körű egészségügyi tájékoztatása, illetve nevelése. A különböző korosztályt különböző téma érinti. A legkisebbeket a kéz és a fogak higiéniájával kapcsolatban tájékoztatjuk, a pubertáskort az alkoholizmus, a drog tematikája érinti leginkább, az idősebbeket pedig a különböző betegségek. A járványhelyzet sajnos itt is beleszólt a munkánkba, az idei iskolaévben egyáltalán nem volt alkalmunk ellátogatni a tanintézményekbe. Nagyon reméljük, hogy szeptembertől már vissza áll minden a régi kerékvágásba, és folytathatjuk a munkánknak ezen részét – hangsúlyozta a védőnői szolgálat felelős nővére.

Ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérés a bácskossuthfalvi piacon
Ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérés a bácskossuthfalvi piacon

– A körülmények miatt sajnos az iskolás-óvodás gyermekek haját sem volt alkalmunk átvizsgálni a tanintézményekben. Általában a tanév kezdetén, valamint februárban-márciusban szoktuk járni a tagozatokat. Azt tapasztaltuk, hogy azok a szülők, akik felfedezték gyermeküknél a tetű, vagy a serke jelenlétét, azonnal kérték a tanácsunkat. Faluhelyen elsősorban mi vagyunk az illetékesek ebben a témában, Topolyán az egészségház gyermekrendelőjét keresik fel a szülők. Ilyen esetben tanácsoljuk a különböző speciális készítmények, szerek, samponok használatát. Három-négy nap alatt intenzív munkával, az ágynemű, a ruhanemű, a lányok hajgumijának alapos tisztításával nagyon szépen kezelhető a probléma. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tetű nem válogat, a fej tisztaságától, a haj színétől függetlenül befészkeli magát. Nem kell szégyellni, minél előbb és minél hatékonyabban kezelni kell a helyzetet, kiirtani az élősködőt – hangsúlyozta a védőnő.

Az elmúlt időszakban nem volt egyszerű eleget tenni az egyik legnemesebb feladatunknak, az újszülöttek gondozásának és a kismamák tanácsadásának.
– A szülészeten a kismamáknak írásos beleegyezésüket kell adniuk, hogy igénylik a segítségünket. Számítanak a közreműködésünkre, a tanácsunkra a kórházból történő hazaérkezésük után néhány napig. Sajnos a járvány miatt azokat a kismamákat, kisbabákat, akiknek az egészsége rendben volt, a szülés után 48 órára rá hazaküldték az eddigi 5 nap helyett, úgyhogy a kismamák szinte ki sem pihenhették magukat. Különösen az elsőszülött anyukák vannak teljesen elveszve ilyenkor. Ezzel ránk is egy kicsit nagyobb nyomás hárul. Köztudottan mi nyújtunk segítséget a szoptatás beindulásához, a kisbabák ápolásánál tanácsokkal látjuk el az anyukákat a szülés utáni egészségügyi kérdéseikkel kapcsolatban. Volt arra is példa, hogy a szülésen átesett anyuka Covid-fertőzött is volt, az ilyen helyzetben kivártuk az ilyenkor meghatározott karanténidőszakot, és a világháló segítségével nyújtottunk tanácsot a családnak – mesélte Miles Sandra.