2024. április 18., csütörtök

Rajzverseny online

Tehetséges tanulók jelentkezését várja a Politechnikai Iskola

A szabadkai Politechnikai Iskola várja a diákok jelentkezését az Élet színesben (Život u boji) elnevezésű rajzversenyre. A megmérettetést jövő szerdán, május 12-én tartják meg online. Az érdeklődők május 12-én 10.45-ig jelentkezhetnek az office@politehnickasu.edu.rs e-mail-címen. Ezt követően megkapják a Google Tanteremhez való hozzáférést, ugyanis a versenyt ezen a platformon fogják megrendezni. A jelentkezés során a diákoknak a következő adatokat kell elküldeniük: vezeték- és keresztnév, az iskola és a mentor neve. Az e-mail tárgyában fel kell tüntetnie a rajzverseny (likovno takmičenje) szót. A résztvevőknek 5-ös blokklapot kell használniuk, és szabadon dönthetnek arról, hogy milyen technikával fognak alkotni. A háromtagú zsűri az első három helyezettet fogja díjazni. Erről másnap, 12 óra után fogják értesíteni az iskolákat. A harmadik helyezett 1000, a második 2000, a győztes pedig 3000 dináros pénzjutalommal lesz gazdagabb.

A díjátadót jövő csütörtökön, május 13-án 18 órakor rendezik meg a szabadkai Politechnikai Iskola 21-es termében. A rendezvényt a képzőművészeti technikusok felvételi vizsgájának keretében fogják megtartani. A már említett, szerb nyelvű képzésre jelentkező diákok május 14-e és 16-a között fognak felvételizni az intézmény szeptemberben induló, első osztályába.