2021. június 23., szerda
ZENGETŐ

Tavaszünnep

Annak idején, ha május elsején végigbicikliztünk Csantavér utcáin, akár egy tucat májusfát is láthattunk. Magas, sudár törzsűeket vagy éppen kis vékonykákat. Mindegyiknek a teteje ki volt díszítve színes szalagokkal, zöldellő ágakkal. Néhol még egy üveg pálinka vagy éppen édesség is fel volt kötve a májusfa hegyére. Akad-e olyan bátor legény, aki felmászik érte? Ott álltak a májusfák egy-egy utca sarkán. Máshol meg valamelyik falurész kis terének közepén. Körülöttük zöld fű, hangos gyerekzsivaj. Fogócskáztak vagy éppen fociztak. Szeretném azt hinni, hogy nem tűnt el falumból a gyerekzsivaj, hogy még látok itt-ott májusfát.

Azt írják egy helyen a májusfa eredetéről, hogy amikor két térítő járta a világot, csatlakozott hozzájuk egy szűz hajadon. A pogányok kigúnyolták és rágalmazták a lányt. Ő, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, leszúrta a földbe, majd letérdepelt előtte, és imádkozott. A bot egy-két óra múlva a pogányok szeme láttára kizöldült.

Életfa a pécsi Ókeresztény Mauzóleumban

A fákhoz kötődő szimbólumrendszer egyidős az emberiséggel. Hogy megértsük jelentésüket, és értelmezni tudjuk, sokkal mélyebbre kell ásnunk. E történetek mögött ősibb tudás húzódik meg, mint azt az első, 15. századbeli feljegyzések sejtetnék. Májusfa, jakabfa, májfa, hajnalfa – néhány azokból a nevekből, amelyeket a Kárpát-medencei magyarság használ.

Gondoljunk csak a népmesékben és az archaikus mondákban megjelenő motívumokra. Az égig érő fára, amelynek földbe kapaszkodó gyökere és égbe nyúló ága nem más, mint a föld és az ég, a lent és a fönt, a holtak és a halhatatlanok közötti kapcsolat szimbóluma. Létezése visszanyúlik egészen a kora kereszténységben megjelenő, az örök életet jelentő paradicsomi életfáig. A fa szakrális szimbólum. Az istenekkel való kapcsolat biztosítéka. Az egyetemes hagyományban a fák voltak az istenek legelső templomai.

Ezeket a szimbólumokat ősi mivoltuk miatt megtalálhatjuk népi kultúránkban is. A parasztság hozta magával azt az összefüggő motívumrendszert, amely meghatározza még ma is világszemléletét. Ezen a szimbólumrendszeren keresztül alakul ki egy közösség identitása. Ennek a máig élő tudásnak a segítségével leli meg helyét a világban. Ez határozza meg viszonyát a természettel és magával a Teremtővel. Ezek a hagyományos közösségek olyan jelképeket teremtő, jelképekben gondolkodó emberekből álltak, akik feladatuknak tekintették e tudás átörökítését. Az intézményesített hagyományápolás lehet az egyik megoldása annak, hogy ne vesszen el végképp ez az ősi tudás.

Májusfa. Elsődleges jelentése a ma emberének: a természet újjászületése és nem utolsósorban a szerelem szimbóluma. Legények állítottak májusfát eladósorban lévő lányok háza elé. Majd pünkösd környékén elérkezett a fa kidöntése, ami általában nagyobb táncmulatsággal járt. Én még láttam, hogyan táncolják körül szertartásosan a májusfát a ledöntés előtt. Láttam bátor legényeket megmászni a fát. Aki lehozta a tetejére kötött üveget vagy édességet, meg is tarthatta. Emlékszem a régi lakodalmakra, amikor még a vendégsereg vitte magával otthonról a tortát, amit vacsora után vágtak fel. Szegény anyám mennyit dolgozott vele. Nagy tálcán formázta, és díszítette aprólékosan, míg végül el nem nyerte a várva várt formát. Így vittük kézben, hatalmas tálcán a fatörzs formájú tortát.

Ez az, amit még ma is tudunk róla. Ez az a réteg, amit még nem takart be a feledés pora. A mi feladatunk leporolni, annak reményében, hogy a felszínre kerüljön minden titok, és beteljesedjen az ősi tudás, amit magában hordoz. Nem elég csak keresnünk, a kultúra folytonossága érdekében igyekeznünk kell hasznosítani is ezt a közösség kulturális emlékezetében megőrződött tudást.

Hallgassunk meg ezen a héten egy dalt a szerelemről a Karikás együttes előadásában. Írjuk be a következőt a keresőbe: Karikás együttes – Hová mész, hová mész.