2024. április 19., péntek

Börtönlakók is segítenek az SMA-s kisbabán

A kragujevaci körzeti börtön huszonegy lakója eldöntötte, hogy csatlakozik az SMA-ban szenvedő mindössze hét hónapos Gavrilo Đurđević gyógyítására szervezett pénzgyűjtő akcióhoz – derült ki az igazságügyi minisztérium közleményéből, írja az N1 hírportál.

A börtönlakók maguk döntötték el, hogy csatlakoznak a humanitáris akcióhoz és segítenek a kisbabán, akinek gyógyításához 2,5 millió euró szükséges, erről az elhatározásukról értesítették a gyűjtést végző szervezet vezetőségét is, hogy a pénzjövedelmüket a kisgyermek számára ajánlják fel.

A gyógyításra 33 ezer dinárt szeretnének befizetni az erre fenntartott bankszámlára. A minisztérium kihangsúlyozta, hogy ez csak egy a sok példa közül, ami bizonyítja a szabadságukat vesztett személyek emberbaráti szeretetét, amikor kisgyermekekről van szó.

Ezek sorában többek között kiemelkedik a požarevaci (Zabeli) börtön 174 lakójának esete, akik tavaly 122 ezer dinárt fordítottak gyermekek gyógyítására az országban, mégpedig olyan módon, hogy lemondtak az állam által számukra is kifizetett 100 eurós egyszeri segély egy részéről.

A niši börtön fogvatartottjai még 2018-ban, az alkalmazottakkal együtt pénzt adományoztak mobil inkubátorok beszerzésére, amelyek döntő jelentőségűek az városban napvilágot látott újszülöttek számára.

A járvány kezdetén az ország legnagyobb börtön intézeteinek (Szávaszentdemeter, Újvidék, Niš, Zabeli, Pancsevó) 4700 lakója lemondott ugyanannyi élelemről a legszegényebb polgárok számára.