2021. május 12., szerda

Kezdődik a tavaszi vetés

A Verbász‒Kúla‒Becse‒Szenttamás határban az idén 110 liter eső esett

Folynak a vetési előkészületek, a hétvégén beköszöntött szép időnek hála, csaknem teljes gőzzel megkezdődtek a mezőgazdasági munkálatok. A földek porhanyósak, a vetési feltételek ideálisak. A Verbász‒Kúla‒Becse‒Szenttamás határban az év első három hónapjában átlagban 110 liter eső esett négyzetméterenként, ami elegendő a tavaszi munkálatok elvégzéséhez – mondta lapunknak Katarina Radonić agronómus, a Verbászi Mezőgazdasági Szakszolgálat tanácsadási osztályának vezetője. Kiemelte, a szakszolgálathoz tartozó földterületek mintegy 80 százalékát már előkészítették a vetésre.

−Az optimális vetési időszak április 10-e után kezdődik. A tervek szerint az említett községek földjeinek mintegy 60 ezer hektárján kukorica, 35 ezer hektáron szója, és csaknem 10 ezer hektáron napraforgó kerül a földbe. Az ősszel 27 ezer hektáron vetettek búzát, két-három héttel ezelőtt pedig megközelítőleg 9 ezer hektáron cukorrépát. Hogy pontosan miből mennyi lesz, azt a vetés után tudjuk meg pontosan – mondta a szakember.

Hozzátette, olajrepcét a tervezett 1000 hektár helyett mindössze 400 hektáron vetettek el, a növény jelenleg jól fejlődik, s bár a kemény téli fagyok következtében néhány levél lefagyott, úgy tűnik, hogy nem érte komolyabb károsodás. A télen a rágcsálók is sok gondot okoztak, ezért újra át kell járni a parcellákat, és ellenőrizni a már fejlődésben lévő növényeket, mert a jó idővel párhuzamosan megjelennek a különböző betegségek is, ezért ajánlatos a különböző gombaölő szerek alkalmazása. A búza esetében nem árt az óvatosság, hiszen a permetszer kiszórásának csak néhány napos melegebb idő után van értelme.

− Folyamatban van az őszi kalászosok műtrágyázása is, a munkát eddig a bevetett terület 50 százalékán elvégezték. A termelőknek nem kell sietni, április végéig van idő a hiányzó nitrogén pótlására. A hiányzó mennyiség az ún. N-min módszerrel végzett elemzés útján pontosan kimutatható. A termelők két nap múlva megkapják az eredményeket, s abból egyértelműen tudni fogják azt, hogy miből van hiány a talajban – fogalmazott Katarina Radonić.

Elmondta még, hogy a cukorrépa jelenleg hajt, de nem árt átjárni a parcellákat, mert az elmúlt napokban reggelente mért –5 és –6 fokos hideg miatt lehetséges, hogy a vetőmagot károsodás érte, azaz kifagyott.