2021. május 9., vasárnap

Száguldás 200-zal ezerért

Jövő februártól kereskedelmi vonatjáratok Újvidék és Belgrád között

Elégedettek lehetünk az Újvidék és Belgrád közötti gyorsvasút építésének dinamikájával, a munkálatok az idén befejeződnek, jövő februártól pedig már a vasútvonal kereskedelmi célú használata is megkezdődhet – jelentette ki tegnap Aleksandar Vučić államfő, miután megtekintette a munkálatokat Zimonynál, valamint Beškánál, ahol a munkások a viadukt befejezésén dolgoznak.

Vučić tegnapi terepjárása során a leendő Stadler-szerelvények képét is „meglobogtatta”
Vučić tegnapi terepjárása során a leendő Stadler-szerelvények képét is „meglobogtatta”

Ismertette, hogy két utazási opció közül választhatnak majd a polgárok a két nagyváros között: az egyik szerelvény fél óra alatt teszi meg a távot, mindössze egyszer áll meg, a másik – kilenc megállással – csaknem egy óra alatt. A jegy ezer dinárba fog kerülni. Már megrendelték az emeletes szerelvényeket is, amelyek itt közlekednek majd – közölte az államfő, akit a terepszemlére elkísért Nebojša Šurlan, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat megbízott igazgatója, továbbá Tomislav Momirović építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter is. A helyszíneken elbeszélgettek a kínai és orosz kivitelezőkkel, Beškánál Igor Mirović tartományi kormányfő és Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz nagykövet is jelen volt. A nagykövet arról számolt be, hamarosan kezdetét veszi a vasúti diszpécserközpont építése is, mely szintén az orosz befektetők munkája.
Vučić elégedett volt a terepen látottakkal, különösen az „orosz Ferrarinak" nevezett vasútépítő gépre figyelt fel, amely teljesen automatizált módon helyezi le a síneket. Vučić azt mondta, ő még abban a világban nőtt fel, amelyikben kézzel helyezték le a síneket, s köszönetet mondott a kivitelezőnek amiért a legkorszerűbb technológiát hozta el Szerbiába.

Az „orosz Ferreari”, amelyet a zimonyi építkezésnél megcsodált
Az „orosz Ferreari”, amelyet a zimonyi építkezésnél megcsodált

Az Újvidék és Belgrád közötti 110 kilométeres szakaszon két részre különítették el a munkálatokat. A könnyebbnek számító Belgrád és Ópázova közötti mintegy 70 kilométeres szakaszon a China Railway International és a China Communications Construction Company építkezik. A szerződés értéke 350 millió dollár, melyet a kínai Eximbank hiteléből fizetnek. Az Ópázova és az Újvidék közötti második szakasz 41 kilométer hosszú, az orosz RŽD International a kivitelező és a hitelező, a költségek elérik az 580 millió dollárt.
A Fruška gorán két alagutat kellett kifúrni 1,1 kilométeres hosszúságban. Csak a két alagút és az azokhoz kapcsolódó viadukt építése 337 millió dollárba került. A tervek szerint jövőre 200 kilométeres óránkénti csúcssebességgel közlekedhetnek ezen a szakaszon vonatok. A korábbi bejelentésekkel összhangban a svájci Stadler szállítja majd le a szerelvényeket.
A Belgrád–Budapest gyorsvasút magyar határig terjedő részének a harmadik szakaszát jelenti az Újvidék–Szabadka–Kelebia 108 kilométeres vonal, amelynek munkálataival szintén az említett kínai vállalatokat bízták meg. 943 millió dolláros szerződésről van szó, ez számít a legkönnyebb feladatnak a síkságnak köszönhetően. A távlati tervek szerint Niš felé is hasonló vasútvonalat szeretnének. További 250 kilométeres szakaszról van szó, amelynek kiépítése esetén a mostani öt óra helyett másfél óra alatt el lehetne jutni a fővárosból Nišbe. A tervek szerint 2023-ban már ez a munka is befejeződhetne.
Szerbia egyébként arra számít, hogy 2024-re a Belgrád–Budapest vonal teljes egészében elkészül.