2021. június 20., vasárnap

„A szabadság lépései nyomot hagynak"

Pásztor István: Az egyéni boldogulásnak mindig a nemzet győzelme a záloga

Ha rendhagyó módon is, betartva a járványügyi korlátozásokat, a Vajdasági Magyar Szövetség az idén is megemlékezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról. Szabadkán, a Jadran Színpadon megtartott központi rendezvényen bemutatták a Szép álmokat, ha rólam álmodol című alkalmi műsort, ezt megelőzően pedig Pásztor István, a VMSZ elnöke osztotta meg hallgatóságával ünnepi gondolatait. A rendezvényt egyebek mellett dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselői tisztelték meg jelenlétükkel.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napja, az ifjúság forradalma, az öregek reménysége és a középkorúak akarata, amely szerint megteremthető a modern Magyarország – emelte ki alkalmi beszédében Pásztor István, hozzátéve: „Ma azt kell jelentenie, hogy a modern Magyarország független és erős, a régióban velük együtt élők irányában tiszteletteljes és együttműködő. Nem cipeli magával az egykori nagy ország, kis nemzet átkát, mert nem kell bizonyítania, hogy a történelme nem esti mese, hanem vérből és valóságból kevert szavak. Büszke lehet magára minden magyar, bárhol él a világon, hogy 173 évvel ezelőtt megszületett az a reggel, amikor a barátok bajtársak voltak, a bajtársak közt nem lapultak árulók, a nők a férfiakkal vállvetve küzdöttek."
Beszédének folytatásában Pásztor István a második világháborút követően kezdődő és a múlt század kilencvenes éveiben tetőződő társadalmi változásokról ejtett szót, kiemelvén: „Akik akkor születtek, gyakran úgy néznek ránk, ha jelentős tényként emlegetünk történelmi eseményeket, nemzeti erényeket, hogy látszik rajtuk, számukra ez nem igazán jelent sokat."