2021. május 14., péntek

Új kommunizmus?

Nem teljesen légből kapott az a félelemtől táplált vélemény, amely szerint az Európában levitézlett kommunizmus helyére újabb hullám készülődik. Mi – Lenin szavait követve – inkább szocializmusnak neveztük a rendszert, amit Marx a kommunizmus első szakaszának tekintett. Azt már természetesen nem ők állapították meg, hogy százmilliónyi áldozattal járt a több évtizedes kaland, amiről később kiderült, hogy tévút. Kelet-Európában a bukás a gyakorlatban megtörtént, hogy az élvonalbeli kommunisták kivegyék részüket – és sok proletár részét – a társadalmi vagyonból, megalapozva szilárd helyüket és jövőjüket az új kapitalizmusban. Ám az elmélet mindezzel nem omlott össze, hanem megújult. Most inkább Nyugaton, ahol nagyapák vagy nagyanyák nem tudnak a Gulagról, kényszermunkáról, átnevelésről, padlássöprésről mesélni. Az egyik megreformált elmélet az eurokommunizmus, amely forradalom nélkül és erőszakmentesen képzeli el az áttérést az új kommunizmusra a többpártrendszer békés elhalásának útján. Mielőtt arra gondolnánk, hogy soká lesz az elméletből ismét gyakorlat, az újításaik és céljaik közül mindössze kettőt említek meg, ezek pedig a feminizmus és a szabad szexuális orientáció: „a homoszexuálisok, leszbikusok, biszexuálisok és egyéb szexuális kisebbségek jogainak a védelme”, együtt a homoszexuális házasság legalizálásával.

A menet már régen útra kelt, erőltetett menetben halad előre.

A szabadság, egyenlőség, testvériség alapelve mellett a kommunizmus beteljesülését olyan társadalomnak képzelték el, amelynek tagjai szükségleteik szerint részesednek az anyagi javakból. Rászavaznék bizony a békés kommunizmusra, ha az újbóli nekifutásnál eleve nem volna világos: a cél utópia. Az erőszakmentességet pedig cáfolja, hogy máris machetével vágják az ösvényeket az ideológiának, tarolva múltat és gyökeres eszméket. Sok év múlva pedig megállapítják másodjára is a csődöt. Ami kezdettől fogva kódolva volt az ideológiában. Hozzáteszem: világkommunizmusról van szó, amikor már állam sem lesz. Nemrégen Amerikában kezdték is a lebontását némely városokban a rendőrség fölszámolásával. Nem jött be a dolog, mert a szükségletek öntudatos kielégítése ezúttal az üzletek kifosztásában testesült meg.

Az ember telhetetlen, mohó, kapzsi, harácsoló. Ha pedig ezek a tulajdonságok mérsékelten sem jellemeznék, mi vinné előrébb a társadalmat? Vagy a kommunizmus valamiféle liberális mennyország, amin nincs mit fejleszteni?

Látta az örök emberi elégedetlenséget Szókratész már az ókorban, amikor így írt: „Ő, aki nem elégedett azzal, amije van, nem lesz elégedett azzal sem, amit szeretne.” Egy mai izraeli történész pedig úgy vélekedik: „Nem attól leszünk elégedettek, ha békében és bőségben élünk, hanem attól, ha a valóság megfelel az elvárásainknak. A rossz hír, hogy a körülmények javulásával az elvárásaink megugranak. A körülmények olyan drámai javulása pedig, amilyet az utóbbi évtizedekben tapasztalhattunk, sokkal inkább vezet nagyobb elvárásokhoz, mint nagyobb elégedettséghez.”

A beteljesült kommunizmusban élő ember eszével ma aligha képes bárki is gondolkodni, bár az érzékenyítésnek mondott agymosás rendszere egyelőre működőképesnek látszik, kétséges azonban, hogy ez boldog kommunizmusba vezet. Alig hihető, hogy valaha is öntudatra épülnek majd az igények. Most még nem úgy tűnik, hogy az egész emberiség az egyszeri kanász követőjévé válna, aki azt mondta, hogyha telitalálata lenne a lottón, azután lóhátról őrizné a disznókat.