2021. május 15., szombat

A VMDK ellenzi az „észszerűsítési tervet”

Csonka Áron, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség elnöke tegnap az adai egészségház előtt sajtótájékoztatón ismertette a párt meglátásait az egészségügyi ellátás szerbiai intézményhálózatának tervezetéről. Mint mondta, a tervezetben ugyan az egészségügyi káderhiány kérdését is meg szeretnék oldani, viszont nem munkahelyteremtéssel, hanem a meglévő állomány átcsoportosításával a nagyobb központok javára, és ez elfogadhatatlan. Rámutatott arra, hogy Szerbia Alkotmánya szavatolja a regionális fejlődést, ami minden régió számára egyenlő kell, hogy legyen, viszont a tervezet elfogadása és végrehajtása esetén egyes régiók gyorsabban fejlődnének, míg mások stagnálnának vagy visszaesnének.

– A vajdasági magyarságot érzékenyen érinti ez a tervezet, mert számos olyan egészségügyi intézmény összevonását irányozza elő, amelyben érdekeltek vagyunk. A tervezet a Zentai Közkórház mellett a topolyait is leépítené, amelynek azután Szabadka lenne a központja, ahogyan a zentainak Nagykikinda – mondta.

Csonka Áron szerint a zentai kórház leépítésével sok munkahelyet megszüntetnének, így a regionális központból egy másodrangú, alapfeladatokat ellátó intézmény válna, ami elfogadhatatlan. Hangsúlyozta, hogy nem elég Zentára fókuszálni, hanem azt is meg kell akadályozni, hogy Ada és Magyarkanizsa egészségházai Nagykikindának legyenek alárendelve. Mint elmondta, az elmúlt években mindkét önkormányzat komoly pénzeszközöket fektetett egészségügyi intézményeibe, modern eszközökkel szerelte fel őket, és ezt nem szabad veszni hagyni. Emlékeztetett arra, hogy a körzeti beosztás ebben az esetben sem életképes, és semmi értelme sincs annak, hogy ez a három község az Észak-bánáti körzethez tartozik.