2021. február 26., péntek

Újabb változásokra számíthatunk a nyitvatartások terén

Predrag Kon járványügyi szakember szerint január végén kezdett romlani az epidemiológiai helyzet, de ez most még inkább szembetűnő.

A szakember az RTS műsorában elmondta, hogy korábban már figyelmeztették az embereket arra, hogy a telelés veszélyekkel járhat, és minden esetben tartsák be a védőintézkedéseket. Az iskolákban már tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akik téli vakáción vettek részt, nagyobb számban fertőződtek meg.

Kon arra is kitért, hogy a középiskolákban figyelték meg a legtöbb fertőzött gyermeket, az általános iskolákban pedig lényegesen kevesebben voltak. A teljes online oktatás bevezetése továbbra is kérdéses.

Hozzátette még, hogy a kruševaci és a batajnicai kórházakban egyre több a fertőzött, azonban a dolgozók száma ezzel párhuzamosan nem növekszik.

A szakember azt is elmondta, hogy eddig 1.200.000 védőoltást sikerült beadni, de a második dózist mindössze 420 ezren vették fel, a kollektív immunitás eléréséhez pedig 3 millió ilyen polgárra lenne szükség.

A válságstáb szerdai ülésén új intézkedések bevezetéséről tárgyalnak. Kon elmondta, hogy két fontosabb témát érintenek: az egyik a gyülekezés témakörét, a másik pedig a nyitvatartásokat illeti.

„Amikor további összejövetelekről beszélünk, gondolnunk kell az iskolákra is. Valamint a különböző objektumok nyitvatartásának megvitatásakor megoldást kell találnunk Belgrád és más városok helyzetére, ugyanis nem engedhetjük meg a fertőzöttek számának növekedését” – mondta Kon.

Végül hozzátette, hogy a kijárási tilalom valószínűleg már nem fog szóba jönni, azonban a munkaidő kérdése igen.