2021. június 14., hétfő

MagyarZó Pistike messéi

Tudom, hogy vannak olyanok, akik kicsit neheztelnek rám amiatt, hogy rendszeresen kihallgatom a nagyokat, és ez biztos csúnya szokás, de mentségemre szóljon, hogy ők is kihallgatják egymást, bár ezt egy istenért se vallanák be. Mert mit csacsoghat annyit amama a barátnéival telefonon, töprenge atata, biztos valami lánykori kalandokról nosztalgiáznak, és, káo ott van dolga, le-fel sertepertél a muter körül, amíg az beszél, de bizony az öreglányok általában csak az orvosokról dumcsiznak, s olyan fura szavakat mondogatnak közben, hogy pajzsmirigy, gasztroenterológus meg helicobaktérium. Amama sem különb, az ő fantáziája szerint a fater és a haverjai biztos mindig csinos hölgyekről meg pajzán történetekről társalognak, nem ritkán, amikor atata éppen telefonál, leül a nappaliban, és úgy tesz, mintha újságot olvasna, pedig csak hallgatózik, no de ezekből a beszélgetésekből csak azt tudhatja meg, hogy melyik focista éppen hova igazolt, vagy éppen milyen a politikai helyzet az országban és a nagyvilágban. Például azt, hogy a Vučko trénerkában bejelentette, hogy további egymillió vakcina érkezik márciusig az országba! Munkások SMS-ben kaptak felmondást! A zoroszok egy része fellázadt a Putyin ellen! A biztonságiak tiltják a Bidentől az okoskütyüket, mert attól tartanak nehogy valaki meghekkelje az amcsi elnök cuccait. Ilyenekkel zórakoztatják egymást. A sok-sok társadalmi történés mellett a héten azonban az időjárás is jól elszórakozott velünk, volt részünk télben, őszben, tavaszban, a nappali hőmérséklet 48 óra leforgása alatt nulláról 20 Celsius-fokra emelkedett, ami különösen amamát viselte meg.

– Borzasztó ez az időjárás – panaszkoda a muter. – Nem is csoda, hogy minden porcikám sajog, s úgy kóválygok, mintha megittam volna egy pohár bort.

– Egy pohár bortól még nem kóvályog az ember – világosítá fel az öreglányt atata.

– Sőt! – nyomatékosítá az éppen betoppanó zomzéd Zacsek. – Egy nemrég közölt tanulmány szerint a napi egy pohár bor vagy egy feles megvéd a demenciától, és csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.

– Egy csésze forró csoki pedig állítólag csillapítja a fáradtságot – sóhajta amama. – Egy időben forró csokit kortyolgatva próbáltam kipihenni magam, de csak a fenekem nőtt meg.

– Az efféle orvosi jótanácsokkal egy a baj – bölcselkede a fater –, mindegyik csak részlegesen hat: van egy bizonyos panaszod, az adott zakorvos felír rá egy-két gyógyszert, az adott panaszod elmúlik, de jelentkezik helyette egy-két másik, nem ritkán az előző bajodra felszedett gyógyszerek mellékhatásaként, elmondod ezt az orvosnak, de az már, ugye, nem az ő gondja, menjél egy másik zakihoz, aki majd az újabb panaszaidat gyógyítja.

– Így alakul ki az a jelenség, amit felénk úgy hívnak: járja az orvosokat – mondá a muter.

– Merthogy nálunk nem az embert gyógyítják, hanem csupán a betegségek tüneteit kezelik – állapítá meg az öreg.

Az elhangzottakról pedig a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.

Panaszkodik a páciens.

– Doktor úr, az utóbbi időben azt vettem észre, hogy egyre jobban felejtek. Mit javasol?

Mire az orvos:

– Azt, hogy fizessen előre!

Pistike

Amama a héten azt olvasta, hogy a koronavírus olyan lesz, mint az influenza: minden évben fel kell majd ellene venni a védőoltást.

– Képzeld, Tegyula, évente szúratni kell magunkat vakcinával, ha vissza akarjuk kapni a régi életünket, amire anno annyi kifogásunk volt, most pedig annyira örülnénk, ha elmehetnénk egy rendes táncmulatságra vagy normális időpontban a színházba – lamentála az öreglány.

– Ugyan vezető hír, hogy Zerbia éllovas Európában a vakcináció terén, ám úgy néz ki, hogy a bálozásra még egy ideig várni kell, Tematild – jegyzé meg atata. – Mert hiába a nagy ujjongás, az igazság az, hogy eddig a lakosság kb. hét százalékát sikerült beoltani, ami még, ugye, szép kevés a nyájimmunitás kialakulásához.

– Arról, hogy az idei év sem lesz könnyű, árulkodik az is, hogy az állam idén is újabb segítséget nyújt majd a polgároknak és a gazdaságnak – mondá a Zacsek –, minden nagykorú polgár, aki igényli, kap az év folyamán kétszer 30 eurót, a nyugdíjasok ezenfelül még 50-et, a privát szektor pedig több támogatásban is részesül.

– Az utasszállítók például buszonként 600 eurós támogatásra számíthatnak! – közlé a muter. – A következő hat hónapban ez állítólag 40 millió eurós kiadást jelent majd a büdzsének. Nem is sejtettem, hogy az utasszállítás ilyen fontos az államnak, Tegyula.

– Már hogyne lenne, Tematild – okítá amamát a fater –, hiszen buszokkal kell hurcolászni a diákokat exkurzióra, a munkásokat dolgozni, a nyugdíjasokat kirándulni, na meg a nagygyűlésekre is valamivel csak el kell jutnia a jónépnek!

– A zanyósom a héten hüledezve mesélte – magyaráza a Zacsek –, hogy vannak olyan nyugdíjas ismerősei, akik éves jeggyel rendelkeznek a városi közlekedésben, és reggelente, miután felkeltek, buszra szállnak, bemennek a városközpontba, és sorra járják az üzleteket. Merthogy addig sem kell otthon fűteni! Mások pedig délig ágyban maradnak, hogy kihagyják a reggelit, s így egy napi étkezést megspóroljanak. Mondta is nemrég az egyikük: Az aranykor előtt napi háromszor étkeztünk! Most pedig azon spekulálnak, hogy miután mind felvették a vakcinát, szerveznek egy kirándulást Belegrádba, és megnézik Stefan Nemanja hatalmas zobrát.

– Erről jut eszembe – kapá a fejéhez az öreglány –, sokáig töprengtem azon, hogy a víziváros kiépítése, Stefan Nemanja monumentális zobrának leleplezése és a bejelentett metróépítés után, vajon mi hiányzik még a fővárosiaknak a teljes boldogsághoz, erre adtak választ az ifjú kommunisták, akik a napokban kezdeményezték, hogy Belegrádban nevezzenek el egy utcát Hszi Csin-ping kínai elnökről. A SKOJ szervezet indoklása szerint „Csin-ping elvtárs sokat tett azért, hogy a koronavírus-járvány alatt kínai segítség érkezzen Zerbiába, ő a zerb nép őszinte barátja, és megérdemli, hogy még az élete során utcát nevezzenek el róla a fővárosban”.

– Jól hallottam?! SKOJ?! – hökkene meg atata. – Avagy, hogy értsük egymást: Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség?! Ilyen még van?! Ez aztán az underground! Már se kommunizmus, se Jugoszlávia nincs, s lassan már ifjúság sem lesz!

– Látszik, hogy a múltban rekedtek – kuncoga a Zacsek. – Nem tudják, hogy a Csin-ping már nem „elvtárs”, hanem „testvér”!

– Ha jobban belegondolok – elmélkede a muter –, van Zerbiában egy rahedli kínai bolt tengernyi kínai áruval, készül a kínai vasút, épül a kínai gumigyár, bennünk a kínai vakcina, miért ne lehetne egy kínai nevű utca is?! Távol-keleti turistacsalogatóként biztos nem lenne rossz.

– Tudják, hogyan hangzik a zerb turizmus reklámszlogenje – szóla közbe a Zacsek. – „Jobb, ha ti látogattok meg minket, mint ha mi titeket!”

– Ha már a marketingnél tartunk – így az öreg –, néha ülök a tévé előtt, figyelem a reklámokat, és csodálkozom. Olykor az egyik segít megérteni a másikat. Azt mondják az egyikben: Nincs idő a fejfájásra! Mit sugall ez a reklámszlogen? Azt, hogy betegség esetén pihenjünk, és a reklámozott gyógyszer segítségével próbáljunk meggyógyulni? Nem! Az adott reklám azt sugallja, hogy erre nincs idő! És miért nincs?! Nyilván azért, mert rohanni kell: hajszolni a javakat, amelyek nagy részét aztán más lehajszoltak által készített bóvlira, nem utolsósorban szükség esetén az adott tablettára kell költeni. Sutty be egyet belőle, és már mehet minden tovább! Biztos így cselekszik az a mutatós hölgy is, aki egy olyan dezodort reklámoz, amely 48 órán át véd az izzadtság és a kellemetlen szagok ellen. Sokáig töprengtem azon, hogy mi a csudának kell egy dezodornak ilyen sokáig védenie, mire rádöbbentem: a csini csajszi annyit rohangál, hogy nem érkezik kétnaponta megfürödni!

Pistike, nagyokat kihallgató kis turista