2021. április 22., csütörtök

Folytatódik az oktatási rendszer reformja

Branko Ružić szerint hamarosan elkészül az egységes tanügyi információs rendszer

Az oktatásügyi minisztérium elsődleges célja az oktatási rendszer minőségének javítása, és ezzel egyidejűleg az iskolák dolgozóinak és a diákok egészségének megőrzése – nyilatkozta Branko Ružić oktatásügyi miniszter a Dnevniknek. Mint kiemelte, intenzíven dolgoznak az oktatás fejlesztésének stratégiáján, amelyet 2027-ig irányoznak elő. A tárcavezető szerint az új fejlesztési stratégiát még az idén el kell fogadni – a nyilvános viták után. Mint kifejtette, folytatódik az iskolai és oktatási programok reformja. A következő tanévben (2021/2022) az általános iskola negyedik és nyolcadik osztálya kerül sorra. Ezzel lezárul az általános iskolai programok reformja. Természetesen a gimnáziumok reformja is folytatódik. A tervek szerint új oktatási profilokat vezetnek be – a munkaerőpiac igényeinek megfelelően. Branko Ružić azt is elmondta, hogy a tudomány fejlesztésén és népszerűsítésén is dolgoznak majd, valamint a tudomány és a gazdaság összekapcsolásán különféle programokon keresztül.

A tárcavezető azt is kifejtette, hogy a járvány idején oktatási intézmények – az általános szinttől a legfelsőbbig – nagyon rugalmasak voltak, hiszen alkalmazkodtak az aktuális helyzethez, annak ellenére, hogy óriási társadalmi és technikai különbségek vannak az ország régiói között – beleértve a falvak és a városok közötti különbségeket is.

Ettől a tanévtől vezették be a Digitális világ nevű tantárgyat az elsősök számára, a következő iskolaévben a másodikosok is tanulni fogják ezt – jelentette be az oktatásügyi miniszter. Arra is rámutatott, hogy az informatikát és a számítástechnikát az ötödik osztálytól kezdve kötelező tantárgyként tanítják a szerbiai iskolákban.

Branko Ružić arról is beszámolt, hogy március végén elkészül az egységes tanügyi információs rendszer (JISP-Jedinstveni informacioni sistem u prosveti). Az egységes oktatási számot (JOB-jedinstveni obrazovani broj) a tulajdonosa a formális oktatási rendszer minden szintjén használni fogja. Ezzel összekötik a gyermek adatait az egységes tanügyi információs rendszerben, és segítségével nyomon követhetőek a diák tanulmányai az általános iskolától az egyetemi/főiskolai diploma megszerzéséig. Az egységes oktatási szám 16 karakterből áll, és minden diák saját, egyedi számot fog kapni. Amikor a gyermek első ízben iratkozik be valamely intézménybe (általános vagy középiskolába, illetve a szakfőiskolára vagy az egyetemi karra), megkapja az egységes oktatási számát. Az adatok hálózatba szervezésével például a felsőoktatási intézmény az egységes oktatási szám alapján tudni fogja, hogy a hallgató mely általános és középiskolába járt, illetve melyik község területéről érkezett.

Még mindig folyamatban vannak az oktatási reformok Szerbiában. A tárcavezető szerint az eredmények 2022-ben fognak majd javulni. Eddig sok mindent sikerült megvalósítaniuk, hiszen az iskolai tervek és programok reformja a 2018/19-es tanévtől indult, amely az általános iskola első és ötödik osztályával, valamint a gimnáziumok első évfolyamával kezdődött. Bevezették a duális oktatási modellt a szakközépiskolákban, és kidolgozták A duális oktatás nemzeti modelljét. Ennek köszönhetően 47 oktatási profil rendelkezik megfelelő kvalifikációval, így a tanulók megfelelő szakértelemmel és gyakorlati tudással kerülhetnek ki a munkaerőpiacra. Az oktatásügyi minisztérium feltérképezte a duális oktatási modell szerint működő szakokat az egész ország területén. Nemsokára elkészül A duális oktatás regionális térképe nevű dokumentum. Ennek alapján azok a külföldi vállalatok, amelyek Szerbiában szeretnének befektetni, átfogó képet kapnak egy-egy ipari zóna fejlődéséről, illetve azokról a cégekről, amelyek támogatják a duális oktatást. Az oktatásügyi minisztérium az előző éveben létrehozott egy online adatbázist a duális oktatásról. A miniszter kiemelte, hogy az erre feltöltött tartalmak, és az itt bemutatott kilenc munkaterület alapján a diákok könnyebben tudnak dönteni arról, hogy milyen szakközépiskolában szeretnék folytatni a tanulmányaikat, illetve reális képet kapnak arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak azokban a vállalatokban, amelyek együttműködnek az iskolákkal a duális oktatás lebonyolításában.