2024. május 10., péntek
MAGYARKANIZSAI BIRKÓZÓAKADÉMIA

Kezdődhet a toborzás!

Bálint Zoltán: „Nemcsak eszményi feltételeket, hanem ösztöndíjat is szeretnénk biztosítani leendő tanulóinknak”

Három hónapja Magyarkanizsán megbeszélést tartottak, amelyen Pásztor István, a VMSZ elnöke, Željko Trajković, a Szerbiai Birkózószövetség elnöke, Süle László, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) kurátora, a magyarkanizsai birkózóakadémia elnökségének elnöke és Bálint Zoltán, a kanizsai akadémia ügyvezetője tájékoztatta a vajdasági klubok képviselőit az itteni akadémia építése üteméről és a távlati célokról.

Az akadémia építése egyébként a lehető legjobb ütemben halad, Jurić Andrea vezetőmérnök elmondta, a tető szinte teljesen kész, a nyílászárók a helyükön vannak, az installációval már nagyjából végeztek, elkezdték a belső tér vakolását, március elején betonoznak, addig pedig a lakatosok teljesen bezárják az épületet, tehát a nagy munkagépekre már nem lesz szükség.

Elsőnek Moholon, utána Zentán volt a tájékoztató (a szerző felvétele)

Elsőnek Moholon, utána Zentán volt a tájékoztató (a szerző felvétele)

Ezzel összhangban Bálint Zoltán a szervezés új fázisába is belefogott, s elindult az a látogatássorozat, amikor az ügyvezető és az elnökségi tagok meglátogatják azt a nyolc vajdasági klubot, ahonnan potenciálisan érkezhetnek majd birkózók az akadémiára. Bálinték csütörtökön először Moholra, majd Zentára látogattak el, tegnap pedig a Hercules vezetőit tájékoztatták az elképzelésekről. Az akadémia „mindenese” elöljáróban elmondta, az intézmény idei költségvetése már biztosított, s a pénz a „nagy testvér” KIMBA számláján van, de immár olyan szakmai részletekbe is belement, amelyek a szakmai stábot és a kiszolgáló személyzetet is érintik. Bálint megismételte, az elképzelések szerint Vajdaságból 20-25 gyerekre számítanak, de tervben van további 10-15 gyerek Szerbia más területéről is, ezzel pedig nemcsak az itteni birkózás színvonalát szeretnék emelni, hanem az országos birkózás szintjét is.

– Nem titok immár, hogy akadémiánk eszményi feltételeket szeretne nyújtani az ott tanulóknak, de most azon dolgozunk, hogy ezenfelül még ösztöndíjat is biztosítsunk a gyerekeknek. Ez még csábítóbbá tenné az akadémiát, nem utolsósorban a szülőknek is nagy segítség lenne. Azzal, hogy Szerbia más területéről is jelentkezhetnek, reményeink szerint az itteni szövetség is mindent megad majd, amire lehetősége lesz, ezzel a segítséggel pedig közvetlenül a nagyon kevés pénzzel gazdálkodó klubjainkat, a sokszor csak vállveregetést kapó edzőinket anyagilag is támogathatnánk – magyarázta Bálint, aki azt is elárulta, hogy a napokban Nenad Lalović, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnöke személyesen is megtekintette az épülő akadémiát, le volt nyűgözve a látottakkal, s az UWW minden bizonnyal Magyarkanizsát is bekapcsolja az akadémiás programjába, amely számos lehetőséggel kecsegteti a szeptemberben már funkcionális kanizsai intézményt.

A csütörtöki megbeszélésen mindkét klub élénken érdeklődött az akadémia munkája iránt, konstruktív megbeszélés folyt, és mind a moholiak, mind a zentaiak nagy érdeklődést mutattak az akadémia munkájába való bekapcsolódás terén. Az ügyvezető a klubok konkrét listáját májusban várja, a jövő héten Zombor és Kupuszina, majd Szabadka lesz az állomás, a legvégén pedig Nagybecskerek.