2021. május 18., kedd

Folytatnák a megkezdett beruházásokat

Az adai II. helyi közösség az idén 25,3 millió dinárból gazdálkodik

Az elmúlt évben a koronavírus-járvány az adai II. helyi közösség minden tevékenységére rányomta bélyegét, ezért a tervek és a beruházások közül több nem valósult meg, illetve csak késve. Varga Elfride titkár elmondta, hogy a helyi közösség az idén folytatná a megkezdett beruházásokat és végezné a megszokott tevékenységét. A terveik között szerepel többek között a Felszabadulás téri tömbház udvarán a megkezdett felújítási munkálatok befejezése, további háztartások rákapcsolása a szennyvízcsatornára, a járdaépítés folytatása közösen a lakossággal és újabb utcaszakaszok újraaszfaltozása. Kiemelte, hogy az elmúlt évben a lakosság népszavazáson megszavazta a helyi járulék újbóli bevezetését, így az 2021 januárjától 2028. december végéig lesz érvényben. Majd elmondta, hogy ez 350 millió dináros bevételt biztosít a II. helyi közösségnek, valamint beszámolt a legfontosabb programtételekről is.

Január 1-jétől érvényes a helyi járulék új programja, amely 2028 végéig szól. Ebben az időszakban szeretnénk befejezni a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését, amely jól halad. Ez lenne a legfontosabb, valamint a vízvezeték cseréje, ugyanis elég rossz állapotban van Ada egész területén, de főleg a II. helyi közösségben, ahol működnek a régi elavult kutak. Ezeket a beruházásokat a helyi önkormányzat a köz- és a magánszféra együttműködésével bonyolítaná le, ezért a helyi közösség kivár, és meglátjuk, hogyan fog lezajlani – részletezte a helyi járulék új programját Varga Elfride. – Folytatnánk az utak karbantartását és javítását is. Jónak bizonyult, hogy minden évben útszakaszokat vagy teljes utcákat aszfaltozunk újra. A járdajavítás is benne van a programban, amihez a helyi közösség biztosítja az alapanyagot, a lakosok pedig önerőből kibetonozzák a házuk előtt a járdát. Továbbra is tervezzük a közvilágítás fejlesztését. Ehhez vásárolunk új lámpatesteket, és felszereltetjük azokra a villanyoszlopokra, ahol még nincs, mert ez a világítás csak akkor lesz tökéletes, ha minden oszlopra kerül lámpa. A zöldövezetek karbantartását javarészt átvette a helyi önkormányzat, vagyis a kommunális közvállalat végzi, de a helyi közösség is besegít, ahol szükséges, ahogyan eddig is. A helyi közösség végzi majd a fák metszését, igyekszünk levágni azokat az ágakat is, amelyek zavarják a villanyhálózatot és a közvilágítást. A helyi járulék programjában továbbra is szerepel a civil szervezetek, sportegyesületek, a helyi iskolák és óvoda támogatása, valamint szociális célokra is szántunk pénzt, illetve a helyi közösség működésére – közölte a titkár.

A koronavírus-járvány az elmúlt évben megnehezítette a munkát a II. helyi közösségben is. Varga Elfride elmondta, hogy emiatt egy útszakaszt tudtak csak újraaszfaltozni, illetve a járdajavításra április helyett csak szeptemberben sikerült kiírni a pályázatot. A Felszabadulás téri tömbház udvarán a nyár helyett csak decemberben kezdték meg a felújítási munkálatokat, amelyek átcsúsztak az idei évre. Megjegyezte, hogy korábban már lefektették az udvarban a szennyvízcsatornát, így az esővíz-elvezetés és a tereprendezés maradt hátra.

Építkezés a Felszabadulás téri tömbház udvarán
Építkezés a Felszabadulás téri tömbház udvarán

A tömbház udvarának rendbetételét februárban szeretnénk folytatni, és az első negyedévben befejezni. Az Akord építőipari cég végzi a beruházást, amelynek értéke 3 millió dinár. Az Isztria utcában gond adódott az esővíz elvezetésével, ezt is szeretnénk rendbe tenni, már elkészítettük a tervet. Az idén 8,5 millió dinárt szánunk a háztartások szennyvízcsatornára való rákapcsolására, az utak újraaszfaltozására és a járdajavításra. Rendelkezünk kész tervvel az utak újraaszfaltozására, de ez csak az év második felében lenne esedékes. Nagyon jó lenne, ha áprilisban kiírhatnánk a pályázatot a járdajavításra, hogy a lakosoknak május végén vagy június elején leszállíthassuk az alapanyagot, és megkezdhessék a betonozást. Tervezzük a fák metszését is, amire már leszerződtünk a kivitelező céggel, illetve 1,5 millió dinárt fordítanánk új lámpatestek vásárlására a közvilágításhoz. A civil szervezetek és a sportklubok támogatására az idén is 440 000-440 000 dinárt szánunk, valamint 600 000 dinárral segítenénk a katolikus egyházat. A helyi iskolák és óvoda támogatására az idén 700 000 dinárt terveztünk. A járványhelyzet úgy hozta, hogy a helyi közösségi tanács továbbra is működik, bár már lejárt a mandátuma. A helyi önkormányzat az idén egyszerre szeretné minden helyi közösségben kiírni a tanácstagválasztást, így várhatóan az esztendő folyamán tanácstagválasztást is tartunk. A II. helyi közösségben a 9 választókörzetben összesen 15 tanácstagot választanak a lakosok – nyilatkozta Varga Elfride.