2021. február 27., szombat
NAGYBECSKEREK

Két helyszínen folyik az oltás

Nagybecskerekre mintegy kétezer védőoltás érkezett és jelenleg két helyszínen történik a legveszélyeztetettebb polgároknak az oltása, közölte a Városi Tanács tegnapi ülésén dr. Mile Kovačević tanácstag, a helybeli tüdőkórház szakorvosa, majd hangsúlyozta, hogy a védőoltás a leghatékonyabb módja a járvány leállításának, ezért még egyszer arra biztatta a város polgárait, hogy oltassák be magukat. Az oltás üteme a beérkező vakcina mennyiségével összhangban valósul meg, de szükség esetén újabb oltóhelyeket nyitnak. A szakorvos véleménye szerint erre már a jövő héten igény mutatkozhat.

A Városi Tanács első idei ülésén többek között határozatot hoztak építési telek odaítéléséről is – a Pera Dobrinović utcában – , amelyen 23 lakás épül(het), rászoruló családok részére. A határozat alapul szolgál arra, hogy a nagybecskereki önkormányzat pályázhasson az ENSZ projektszolgáltatási irodájánál (UNOPS) a rossz körülmények között élő családok felzárkóztatása céljából.