2021. március 9., kedd

A beruházások éve

Kishegyes község alpolgármesterét eredményekről és tervekről kérdeztük

Az elmúlt év mindenki számára nehéz volt, és ezt az önkormányzatok is megérezték. Kishegyes község vonatkozásában ez a közösségi programokra fejtette ki hatását, a beruházások nagy része azonban folytatódott. Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere elmondta lapunknak, hogy tavaly, a helyzet ellenére, számos eredményt elértek.

Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere
Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere

A 2020-as nem volt szokványos év, de ez elsősorban a közösségi rendezvényekre és a közösség életére hatott ki. A programok, rendezvények elmaradtak, különösen Kishegyesre mondható el, hogy sem a falunapot, sem az Anna-napokat, sem a Dombos Festet nem tartották meg. Ezek olyan rendezvények, amelyek tömegeket mozgatnak meg. Ettől függetlenül a korábban megkezdett projektumok és beruházások folytatódtak. Például felújult az Egység Labdarúgóklub öltözőjének villanyhálózata, az év vége felé pedig elkészült a műfüves pálya, a TSC Akadémia jóvoltából. Már csak kisebb simítások vannak hátra, és tavasszal sor kerül átadására. Korábbi tervek alapján tartományi finanszírozásban folytatódott a községi szennyvíztisztítónak, és megkezdődött a hozzá tartozó fővezetéknek az építése. A munka befejezése csak 2022–23-ban várható, amikor megkezdődik a szennyvízhálózat mellékágainak lefektetése. A múlt évben sikerült elvégezni Kishegyesen a központi óvoda épületének hőszigetelését, a bácsfeketehegyi óvodába pedig bevezették a gázfűtést. A bácsfeketehegyieknek egy régi álmuk vált valóra, hiszen modern könyvtárat és kulturális központot kaptak, a Bányai János Emlékházat. Ez a beruházás anyaországi forrásból valósult meg – mondta el az alpolgármester, és azzal folytatta, hogy Kishegyesen szükség mutatkozik új kutak fúrására is. A múlt év végén megvalósult a közbeszerzés, az idén viszont a fúrás is elkezdődött. A remények szerint Kishegyes az idén két új kutat kap.

Az idén számos, korábban megkezdett projektum, beruházás folytatódik, s közülük több be is fejeződik – fogalmazott Sándor István.

Kishegyesre vonatkozóan 2015-ben dolgoztuk ki a látványterveket a szövetkezeti otthon és a színház közötti tér felújítására. Csaknem 1000 négyzetméteres felületről van szó, aminek az átalakítására már pályáztunk a korábbi években, de eddig távolinak tűnt a teljes befejezése. Az idén a teljes központi teret szeretnénk kiépíteni, zöldövezettel, padokkal, megvilágítással és egy nyári színpaddal. A szövetkezeti otthon felújítását, az ide átkerülő könyvtárat, a teret, valamint a színház felújításának egy részét egy közös projektumba gyúrtuk. Ez az ominózus beruházás a Petőfi Sándor Kulturális Központ Kishegyes nevet kapta. Ez alkalommal a magyar államhoz fordultunk, hiszen felelősséget viselnek a határon kívül élő magyarok sorsáért. Céljuk a határon túli magyarság anyagi, szellemi gyarapodása, nyelvének és kultúrájának megőrzése. Az új projektumunk megegyezik az anyaország céljaival. Örömmel mondhatom immár, hogy a teljes projektumra sikerült támogatást szereznünk. A támogatás összege beépül majd a községi költségvetésbe, de projektumot levezető csapat a helyi közösség lesz – mondta el az alpolgármester, majd hozzáfűzte, hogy a magyar állami támogatás a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek köszönhető.

Kishegyesen a szövetkezeti otthon és a színház közötti tér felújítása keretében egy csaknem ezer négyzetméteres felületet alakítanak ki zöldövezettel, padokkal, megvilágítással és nyári színpaddal
Kishegyesen a szövetkezeti otthon és a színház közötti tér felújítása keretében egy csaknem ezer négyzetméteres felületet alakítanak ki zöldövezettel, padokkal, megvilágítással és nyári színpaddal

A község tervei között szerepel a Potok víztározó tónak és a csatorna környékének a villanyosítása. Ezen a helyszínen most védőgát épül, később pedig megkezdődik a tó feltöltése. Az öntözési rendszer kialakításához viszont szükség van a villanyosításra. Ezt a projektumot a szerb állam finanszírozná, de be fog épülni a községi költségvetésbe is. Tervben van a kishegyesi általános iskola galériájának tetőcseréje is.

Az alpolgármester végezetül elmondta, hogy utak, utcák aszfaltozására, javítására, valamint intézmények felszerelésére fog pályázni az önkormányzat, és szükség esetén önrésszel is be fog szállni.