2021. március 8., hétfő

Ingyenes képzések vállalkozóknak

Az Amerikai Kuckó Művelődési Központ közleményében felhívja az érdeklődők figyelmét arra, hogy január és február folyamán egyedüli lehetőséget kínálnak vállalkozók számára: ingyenesen vehetnek részt a központban megszervezett négy műhelymunka egyikén. Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetségének támogatásával megvalósuló program ideje alatt a vállalkozókat igyekeznek különféle képzésekben részesíteni annak érdekében, hogy sikeresek tudjanak maradni a válsághelyzetben is. Az első műhelymunka a munkahelyi változásokról szól, amelyben a piacszervezés kultúrájával és kutatásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A második téma az online munkával kapcsolatos, ezen belül a reklámozással, a digitális eszközökkel, a közösségi hálózatokkal, az ún. WOW üzenetekkel és a számítógépes digitalizációval lehet majd megismerkedni. Az eladói képességek műhelymunkája során az eladás szakaszait, a termék bemutatását és a rábeszélés fortélyait is elsajátíthatják. A vezetői képességek programja során többek között az érzelmi vezetésről, a kommunikációról és a stresszkezelés módszereiről tudhatnak meg ezt-azt az érdeklődők. A képzésekről bővebb információt az edukacijepreduzetnici.com internetes oldalon lehet szerezni, a jelentkezéshez szükséges link is megtalálható itt.