2021. február 27., szombat

Békességes új esztendőt…

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!” (Sir 3, 22)

Urunk kegyelméből ismét elérkeztünk egy új esztendő kezdetéhez, egészen pontosan már csaknem három hét el is múlt az új évből. Az új év kezdete mindig az egyéni mérlegelés és az új kezdet lehetőségének az ideje. Ilyenkor mindig lezárunk egy fejezetet, s talán újult erővel, nagyobb lelkesedéssel, több elszántsággal fogunk hozzá életünk egy újabb szakaszának. Amikor emlékezünk, visszapillantunk az elmúlt esztendő eseménysorozatába, azonnal megállapíthatjuk, hogy mennyi igazság van az idézett bibliai versben: „Az Úr kegyelmessége az,hogy még nincsen végünk...” Azután a jövőbe nézve bizakodva mondjuk tovább: „...nemfogyatkozik el az ő irgalmassága.” Ilyenkor az esztendő fordulóján szokás szerint számba vesszük saját életünk, családunk eseményeinek fontosabb állomáshelyeit, munkahelyünk történéseit, gyülekezetünk anyagi és lelki helyzetét és így tovább. Úgy is mondhatnánk egy fajta zárszámadást, statisztikát készítünk. Megállapíthatjuk, hogy az élet minden területén többnyire negatív eredmények, visszafejlődések tapasztalhatók. Mindezek ellenére azonban elmondhatjuk ismét végtelen hálával ebben az új esztendőben is, hogy: „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk...”

Az év eleji összegzés után jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy miért ennyire lehangoló a múlt, és miért ilyen fájdalmasan kétséges a holnap sok tekintetben? Mit kellett volna eddig megtenni és mit nem szabad ezután elmulasztani ahhoz, hogy minden jobban menjen életünkben, közösségünkben? A válasz egyértelműen abban keresendő, hogy milyen volt az önmagammal, másokkal és az Istennel való békességem. Vajon a belső békességnek ez a hármassága rányomta-e a bélyegét az elmúlt év napjaira, eseményeire? Tovább folytathatjuk a kérdést: vajon jellemzője lesz-e az új évnek az önmagammal, másokkal és az Istennek való harmónia?

Amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, önvizsgálatot kell végeznünk. El kell gondolkodnunk néhány bennünket érintő kérdésen: nem hiányzik-e életünkből sokszor a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság és a biztonság érzése? Miért olyan sok a feszültség, a stressz, miért váltunk túlzottan érzékenyekké és sebezhetőkké? Miért borult fel a lelki egyensúly bennünk és miért van annyi surlódás közöttünk? Ha most visszapillantunk, s az elmúlt év eseményeit, helyzeteit vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy távolról sem volt jellemző ránk az önmagunkkal, egymással és az Istennel való harmónia. Amikor a jövőre nézünk és előre tekintünk, akkor kissé félve gondolunk arra, hogy az új évben sem lesz majd másként, mint tavaly volt. Akkor viszont a lehangoltság, keserűség kerít hatalmába bennünket. A cél azonban az, hogy még sokkal erőteljesebben kapaszkodjunk bele Isten igéjének üzenetébe, mely szerint az idén sem lesz kevesebb az Úr irgalmából. Az a kérdés is felmerül bennünk, hogy mi az oka annak, hogy a XXI. század felvilágosult, modern embere bizonytalan, békételen? Az anyagi előrehaladás, a nem elégséges, de megfelelő gazdasági fejlődés mellékhatásaként jelentkezik az egyre több vonatkozásban megszűnő harmónia. Miért van ez így és miért tapasztaljuk évről-évre, hogy mintha egyre rosszabb lenne?

Sokszor hiányzik a belső békességünk. Nem tudunk megfelelő lelki erővel elviselni a problémákat, képtelen vagyunk jól kezelni külső-belső, lelki konfliktusainkat. A bennünket érintő kellemetlen dolgok, helyzetek kezelésében egyáltalán nem vagyunk türelmesek, a boldogságban nem vagyunk hálásak, a jövendő dolgainkra nézve pedig tele vagyunk kételkedéssel, sokszor reménytelenséggel. Nem békéltünk meg sokféle gondolattal, nem tisztáztunk le magunkban sok-sok kérdést. Mindezt még az is tetőzi, hogy sokszor hiányzik belőlünk a szeretet felebarátaink, embertársaink felé is. Kényes kérdés számunkra az is, hogy vajon mennyire harmónikus a saját környezetünkkel való viszonyunk? Sajnos nagyon sokszor hajlamosak vagyunk „eredményesen” elhinteni a gyűlölet magvát környezetünkben. Sokszor az előre legyártott ellenségképekkel tönkretesszük emberi kapcsolatainkat, vagy megakadályozzuk azok kialakulását. Pletykálkodunk, hamis, meg nem történt dolgokat állítunk embertársainkról. Az egészben a legnagyobb tragédia az, hogy az Istennel való viszonyunkat közelről sem jellemzi a belső harmónia. Érthetetlenkedve fogadjuk Urunk végzéseit, sokszor lázadunk akarata ellen. Feleslegesen aggodalmaskodunk, és sokféle jelét adjuk az iránta való bizalmatlanságnak. A kegyelmes Úr azonban érdemünk ellenére megtartott bennünket.

Hol kezdődhet a javulás, hogyan tudunk ezeken a dolgokon változtatni ebben az új esztendőben? Az tény, hogy az élet hatással van az Istennel való kapcsolatunkra. Mivel Istennel nem ápoljuk megfelelően a kapcsolatunkat, ezért sok a stressz és ezért van sokszor minden a feje tetején. Nem a rossz helyzetek hatnak az Istennel való kapcsolatunkra, gyengítve azt, hanem a Vele való kapcsolat mikéntje van kihatással az élet minden egyéb területére. Legelőször tehát az Istennel kell rendeznem a viszonyomat, ez a legfontosabb lépés. A másokkal való viszonyom, a lelki nyugalom, a kegyensúlyozottság, a biztonságérzet is attól függ, hogy Vele milyen a kapcsolatom. Végezetül bárhogy is történtek eddig a dolgok, az Úr kegyelme megtartott bennünket. Most számunkra az a legfontosabb, hogy mi lesz, és főleg hogyan lesz ezután. Tudjuk, hogy az Ő irgalmassága nem fogy el, s békét, harmóniát hozhat az új évben. Ebben azért bízhatunk, mert: „…Mindeddig megsegítettminket az Úr!” I Sám 7, 12/b

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)

 

kép= Nt Orosz Attila profilkep.jpg