2021. március 7., vasárnap

Újramárkázni Szerbiát!

Átalakul az ország idegenforgalmi kínálata – Ismét igényelhetők a vaucserek

Szerbiában több mint 40 ásványvízforrás van, és ugyanennyi gyógyfürdő is működik, de számos más autentikus látványossággal is ide tudná vonzani a hazai és a külföldi turistákat az ország. A Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztérium elsődleges célja, hogy „újramárkázza” a kínálatot, és ezzel közkedvelt turisztikai helyszínné változtassa az országot – nyilatkozta a Frankfurti Hírek nemzetközi szerb lapnak Tatjana Matić illetékes miniszter.

A nemrégiben megválasztott idegenforgalmi miniszter szerint Szerbia csak úgy tud érvényesülni a mind igényesebb nemzetközi piacon, ha folytatja a digitalizációs fejlődést és új tehnológiai megoldásokat alkalmaz. Ennek érdekében kiszélesítik az e-turista internetes felületet, amely tavaly október 1-jén lépett működésbe. Tervezik az ország kulturális-turisztikai ajánlatának digitalizációját is. A fejlesztések első fázisában népszerűsítik az Európai Tanács tanúsítványával rendelkező idegenforgalmi túrákat. Megvalósítják a Transromantika, A római cézárok és A dunai borok útja, a Várak a Dunán elnevezésű, többnapos kirándulásokat, de felkínálják majd a második világháborús emlékműveket felölelő túrát is. A kínálatban az olyan jelentős archeológiai lelőhelyek is helyet kapnak, mint a Belo Brdó-i Vinča és a Lepenski Vir is.

TÁMOGATJÁK A FEJLESZTÉSEKET

A hazai turizmus fejlesztése céljából az idegenforgalmi minisztérium kidolgozott egy programot, amely által szubvenciókhoz és támogatásokhoz juthat minden olyan idegenforgalmi projekt, amely turisztikailag jelentős infrastrukturális befektetéseket irányoz elő. Segítik a helyi idegenforgalmi szervezetek és egyesületek oktató jellegű továbbképzéseit és a kidolgozott kínálat népszerűsítését célzó tevékenységeit is – vázolta az idegenforgalmi miniszter.

A közeljövőben megjelenik az idegenforgalmi kínálat fejlesztését célzó, kölcsönalapú pályázat kiírása is. Az infrastrukturális befektetésekre 600 millió dinárt irányozott elő a minisztérium, az oktató- és reklámcélú projekteket pedig 115 millió dinárral támogatja – mondta Matić.

– Elsősorban a falusi turizmus terén megvalósuló befektetésekre fektetjük a hangsúlyt, hisz ezek iránt a területek iránt csekély a kereskedelmi érdekeltség. Tavaly szeptember óta három közfelhívást írtunk ki, amellyel 600 település 90 ezer háztartását kapcsoltuk össze egységes rendszerbe. Ezeken a területeken rövid időn belül elkezdődnek a munkálatok: az infrastrukturális fejlesztések a tervek szerint 2022 végéig be is fejeződnek. Ezzel jelentősen csökkenni fog a falusi és városi környezetek közötti különbség mind gazdasági szempontból, mind a digitalizáció terén. Az egységesített fejlődés lehetősége ugyanis alapja az olyan új tartalmak bevezetésének, mint a korszerű üzletelés és a digitális szolgáltatás.

Matić kiemelte, hogy a falusi turizmus digitális fejlesztése mellett egységes számítógépes hálózatot terveznek létrehozni az ország általános és középiskoláiban. Eddig 934 oktatási intézményében fejezték be azt a rendszert, amely az idegenforgalmi célok megvalósítását is szavatolja.

FÓKUSZBAN A GYÓGYFÜRDŐK

Az idegenforgalmi miniszter kiemelte, hogy a jövőben nagy hangsúlyt fektetnek az országban működő gyógyfürdők fejlesztésére is.

– A sokobanjai fürdő működését szavatoló, korszerű kommunális infrastruktúra megvalósításán már folynak a munkálatok. A felmérések szerint ugyanis ez a gyógyfürdő hatalmas idegenforgalmi lehetőségekkel büszkélkedik, így egyidejűleg a középkori Sokograd újjáélesztését előirányzó projekten is dolgozunk. A prioritást élvező tervek között van a Nyugat-Moraván levő Ovčar–Kablar-szoros 100 millió dinár értékű infrastrukturális fejlesztése. A körzetben megvalósuló terveket az idegenforgalmi minisztérium 34 millió dinárral támogatja. Az eszközöket az Ovčar gyógyfürdő központjának rendezésére fordítják: új teret, parkot, körszínt és parkolóhelyeket építenek, de a Međuvršje tó környékét is rendezik – szögezte le a nemrég kinevezett miniszter.

ÚJRA VAUCSEREK A HAZAI TURISTÁKNAK

A lakosok az év eleje óta jelentkezhetnek azoknak az utazási váltóknak az igénylésére, amelyekkel 5000 dináros kedvezményben részesülhetnek a Szerbia területén kiválasztott üdülőhelyeken. Az első 100 ezer vaucser megvalósítására 500 millió dinárt különített el az állami vezetés – mondta Matić.

Ahogyan a korábbi években is, a hazai turizmust népszerűsítő vaucsereket azok igényelhetik, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 70 ezer dinárt, de a családi gazdaságok tulajdonosai és az egyetemisták is kérelmezhetik. Az utazási váltókra jogosultak a munkanélküliek és a szociális segélyek kedvezményezettjei is.