2021. január 22., péntek

Belgrádi Hírek! Belgrádi Hírek!

A nagy háború idején rikkancsok terjesztették a magyar nyelvű napilapot a szerb főváros utcáin

A lapok már megsárgultak. Nem is csoda, hiszen több, mint száz év eltelt azóta, hogy kijött a nyomdából. Még mindig őrzik eredeti formájukat, de már nagyon érzékenyek, megkeményedtek, és lapozva arra gondol az ember, nehogy tovább sérüljön a történelmi emlék, hiszen csak 19 példány maradt még ránk, emlékül a Belgrádi Hírekből.

„Egy év előtt jelent meg a „Belgrádi Hírek”-nek első száma. Akkor 1916. évi június 1-et írtak a naptárak, csütörtöki nap volt, verőfényes, szép tiszta nyári idő. Történelmi dátum, kétségtelenül, egy magyar napilap megszületése, idegen földön, idegen ország fővárosában, egy javában dúló háború vad, viharfelhős s országokat elsöprő fergetegek idején. A magyar irodalom első cölöpverése volt ez a Balkánon” – írta Szekula Jenő, a lap szerkesztője 1917. június elsején, visszaemlékezésében a lap kezdeteire. Mekkora az esélye annak, hogy éppen ez a példány marad ránk? Mekkora az esélye, hogy a szerkesztő hosszan ecsetelve mutat rá a lap történelmi jelentőségére, üzenetet hagyva az utókor számára?

Itt készült egykor a Belgrádi Hírek, az Oroszország Szálloda egykori épülete, ami volt már bank, francia biztosítótársaság, és itt székelt éveken keresztül a Rudnap, a fémek és ércek nagykereskedelmével foglalkozó belgrádi vállalat. (Fotó: Miklós Hajnalka
Itt készült egykor a Belgrádi Hírek, az Oroszország Szálloda egykori épülete, ami volt már bank, francia biztosítótársaság, és itt székelt éveken keresztül a Rudnap, a fémek és ércek nagykereskedelmével foglalkozó belgrádi vállalat. (Fotó: Miklós Hajnalka

Lapozgatva a lap ránk maradt példányait, amelynek külseje és méretei akkor és mai is Európa és Amerika világlapjaihoz mérten impozáns, összesen négy oldalon, mindenekelőtt a frontok eseményeiről számol be, elsősorban azokról a hadviselési eredményekről, ahol az Osztrák–Magyar Monarchia és szövetségesei sikert értek el. Ám nem csak a háború kap helyet a lapban, hanem Juhász Gyula, Szép Ernő, Bródy Sándor is, és még nyilván sokan mások tárcáit is ízlelgethette az olvasó. Ugyanis magyar írók „remekbe fogadott dolgozatait”, valamint „a szerb irodalom buja és gazdag flóráját hű és avatott kezek fordításában” jelentették meg. Ugyanakkor sok esetben a helyi riportokból, beszámolókból, anekdotákból sem hiányzik a tréfa, a viccrovat sem maradhatott el, az apróhirdetések is fontos szerepet játszottak, illetve a még így, a mai szemmel is merész gúnyt tartalmazó reklámhirdetések is megjelentek.

A Belgrádi Hírek „idősebb nővéreinek a Belgrader Nachrichtennek és a Beogradske Novinenak a gyámkodása alatt” jött létre. A német nyelvű és az ezen a területen első latin betűs jekavicát használó szerb-horvát nyelvű lapot, hét hónappal korábban, még 1916. december 9-én kiadták. E két idősebb lap több nyomot hagyott a történelemben, több történész foglalkozott velük, ugyanis már 1915-ben is megjelentek heti háromszor. Magyar nyelvű kistestvérükről csupán egy-két feljegyzést találni. Ezért is olyan nagy jelentőségű a szerkesztő visszaemlékezése

A Belgrádi Hírek első számáról is sokat megtudtunk Szekula Jenőtől: „Ökölnyi betűkkel adja tudtára a világnak győzelmeinket: Arsiero, Asiago és Gallio bevételét s 37.060 olasz foglyul ejtését. A lap tárcarovatában „Tavasz Szerbiában” címmel elmélkedik Mladenovác és Lazarovác vadvirágairól egy költői lelkű osztrák író. Kissé elkéstek azzal a tavasszal, mert mire a lap első száma megjelent, nyár lett. (De mégis kiadták, így is, aktualitását vesztetten is.)”.

Több kritikát is megfogalmaz a lap első szerkesztője iránt, mondva, hogy vérszegény volt a lap, és elsősorban a nővérlapokból fordított írásokat tartalmazta. Ám ahogy a magyar nyelvű lap első számaira csupán kuriózumként tekintettek az „őslakosok”, és az kezdetben „gyönge volt és ügyefogyott”, később „bajvívó óriássá” nőtte ki magát.

„Elmaradhatatlan olvasmánya immár nemcsak a magyar katonáknak, kik megszállva tartják Szerbiának, Macedóniának és Albániának vad és elhagyatott vidékeit, hanem a Délvidék magyar népének kedves újságjává lett, mivel ide, a rossz összeköttetés miatt, csak elkésve érkeznek a magyar lapok.”

„A magyar kultúra hídverői vagyunk a Balkánon” – írta akkor a szerkesztő, hiszen mint megfogalmazta, a hírlap már önmagában is történelem, „vagy legalábbis a történelem egyik tükre.” Rámutatott akkor: „a mai nagy világfelfordulásnak nem lesz más emléke, mint egy csomó lappéldány, ami véletlenül megmaradt. A „Belgrádi Hírek” is muzeális érték lesz egykor, oda fog kerülni megsárgult foliánsaival múzeumok és könyvtárak poros polcai fölé, hogy emlék és tanulság legyen...”

Nem tudhatta, hogy alig másfél év napi megjelenés után valóban történelem lesz a lapból, és bár muzeális érték, csupán 19 példány maradt meg a magyar nyelvű kiadványok közül, amit nem múzeumok őriznek, nem is a könyvtárban talál rájuk a kíváncsi kereső, hanem a levéltárban a besorolatlan újságok, újságcikkek között.

A levéltárban fényképezni nem szabad, csak a fénymásolatról készülhetett fotó. (Fotó: Miklós Hajnalka)
A levéltárban fényképezni nem szabad, csak a fénymásolatról készülhetett fotó. (Fotó: Miklós Hajnalka)

Egy olyan fénykép sem maradt fenn, amely a lap székházán feltüntetett magyar nyelvű cégtáblát ábrázolná. Egyedül olyan fényképek léteznek, amelyek a Belgrader Nachrichtent, illetve a Beogradske Novinét hirdetik. Habár száz év alatt nagyon sok minden megváltozott, Belgrád nem volt sokáig az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatósága alatt, majd a szerb főváros belvárosát a második világháborúban lebombázták, közben a huszadik század közepétől rohamos fejlődésnek indult és egyre csak bővült, egyre több lakosa lett, sok épületet lebontottak, másokat újragondoltak a honatyák, az épületeknek új rendeltetése lett, az utcáknak és tereknek új elnevezéseik... A sétálóutca azonban szinte önazonos maradt, az utcanevek sem változtak, így a Vuk Karadžić és a Knez Mihailo utcák kereszteződésében is felismerhetők a régi épületek. Az az épület pedig, amely mielőtt azt a napilapok elfoglalták volna, banképület volt, ma már nem annyira díszes mint fénykorában és egy kicsit magasabb is, már nem csak két emeletes, de még mindig áll. Itt helyezték el az ország első (legalább is a lap szerkesztője szerint) rotációs nyomdagépet is.

„Hatalmas emeletes csodagép, amilyet Szerbiában azelőtt sohasem láttak, mi vezettük be a rotációs gépet Belgrádba, valamint a szedőgépet is” – írta Szekula Jenő, aki ezzel azt is kiemelte, hogy a megszállott területeken kulturális nyomokat hagytak.

„A lapot mindig katonák szerkesztették és írták. A lap szelleme távol a politikától, hazafias és magyar, kikristályosodva abban a magas és lovagias katonaszellemben, amely méltóvá szeretett volna lenni mindig ama nagyszerű katona és hős hadvezér emelkedett lelkéhez, aki a három belgrádi harci újságot alapította.”