A megszokottnál szerényebb körülmények között telik majd az idei szilveszterezés. Nem lesznek többezres vagy tízezres tömegek az utcákon, nem lesznek zsúfolásig megtelt szórakozóhelyek, nem lesznek az egész szomszédságot felverő féktelen dorbézolások, mert a szabályok, amelyek valamennyiünkre vonatkoznak – vagy legalábbis azt reméljük, hogy mindannyiunkra egyformán –, ezt követelik meg tőlünk. Egyesek talán még örülnek is mindennek, na nem a kialakult helyzetnek, inkább a nagy összejövetelek elmaradásának, hiszen a szilveszteri bulik kötelezősége és annak kényszerítő érzése, hogy ezen a napon úgy kell jól érezniük magukat, hogy azt minél többen lássák, sőt ha lehet, akkor arról minél tovább beszéljenek is, nem mindenkit villanyoz fel igazán; mások viszont éppen ellenkezőleg, rettenetesen sajnálják, hogy még az évnek ezen az egy napján sem érezhetik jól magukat maradéktalanul, nem adhatják át magukat teljesen az önfeledt szilveszteri bulik minden gátlástól megszabadító, pezsgőmámoros forgatagának.
Akármelyik csoportba is tartozunk, mindannyian megelégedéssel nyugtáztuk, amikor az elmúlt hetekben mind több önkormányzat jelentette be, hogy idén nem szervez központi szilveszteri ünnepséget, hanem annak összegét jótékony célokra, köztük beteg gyermekek és fiatalok gyógykezelésére, ifjú tehetségek támogatására, egyetemi hallgatók ösztöndíjazására és egyéb hasonló célokra fordítják. Azon persze meg sem lepődtünk, hogy mint mindig, most is voltak, akik fanyalogtak, hogy miért éppen most és miért éppen így, vagy miért csak most és miért csak így. De ha néhány pillanatra félretesszük az efféle megnyilvánulásokat, akkor igenis örülnünk kell annak, hogy pont most és pont így! Mert ha azt látjuk, hogy most és így lehet, akkor nem elképzelhetetlen, hogy máskor és másként is lehet majd!
És így talán már nem is annyira nehéz lemondanunk a szilveszteri bulikról, ahogyan azokról az összegektől sem volt nehéz megválnunk, amelyeknek nyilvánvalóan mindannyiunknál lett volna helye, másoknak, köztük a beteg gyermekeknek, a kis Olivérnek és társainak azonban jóval nagyobb szükségük volt rájuk. Persze, lehet azon vitatkozni, hogy egy ideális világban ez az átlagemberek dolga lenne-e, vagy sem, ahogyan azt sokan meg is tették, mégis azt hiszem, ennél sokkal fontosabb annak a felismerése, hogy a jó cél érdekében képesek vagyunk összefogni, és képesek vagyunk lemondani azokról a dolgokról, amelyek nekünk csak egyet jelentenek a sok közül, másoknak viszont akár az életet is jelenthetik, köztük az önfeledt szilveszteri bulik minden gátlástól megszabadító, pezsgőmámoros forgatagáról is.
