Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el.
Ma megtartották a Magyar Nemzeti Tanács 19. rendes ülését, amelynek napirendjén 53 pont szerepelt.
A képviselők döntöttek arról, hogy a 2025/2026-os tanévben ideiglenesen felfüggesztik a Tanács által meghatározott felsőoktatási pályázati határidőket. A döntés értelmében az MNT lehetőséget kap arra, hogy a Szerbiában kialakult helyzet és az oktatási intézményeket érintő blokád miatt rugalmasan kezelje az ösztöndíjpályázatok időkereteit.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta: a javaslat értelmében a tanács elnöke felhatalmazást kap arra, hogy a következő tanévben eltérjen a különböző határidőktől.
– A határozat négy pályázati kiírást érint, mégpedig a felsőoktatási és a demonstrátori ösztöndíjpályázatokat, a Várady kiválósági ösztöndíjprogramot, valamint az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó pályázatot. A már jelenleg is nyitva álló kiírásokat a határidők esetleges módosítása nem befolyásolja. A határozat nem csupán azt teszi lehetővé, hogy eltérjenek a kiírások rögzített dátumaitól, hanem azt is, hogy a pályázatok a megszokottnál hosszabb ideig maradjanak elérhetők – mondta el az MNT elnöke.
Fremond Árpád hozzátette, céljuk, hogy az intézkedéssel lehetőséget biztosítsanak arra, hogy az egyetemi hallgatók, demonstrátorok, valamint kollégiumlakók minél szélesebb körben és akadálytalanul érvényesíthessék pályázati jogaikat. Az intézkedés ideiglenes jellegű, hiszen kizárólag a 2025–2026-os tanévre vonatkozik.
– A Magyar Nemzeti Tanács nem az egyes ösztöndíjakat és a kollégiumi pályázatot létrehozó határozatokat módosítja, hanem egy ideiglenes határozattal hatalmazza fel az elnököt arra, hogy szükség esetén eltekintsen a meghatározott határidőktől. Bízunk benne, hogy a döntés elősegíti a felsőoktatási ösztöndíjpályázataink zavartalan lebonyolítását – tette hozzá.
Fremond Árpád elmondta, az alap- és demonstrátori ösztöndíjakat eddig minden évben július 15-én írta ki a Magyar Nemzeti Tanács, a jelentkezési határidő pedig szeptember 15. volt. A most elfogadott határozat lehetővé teszi, hogy az MNT, amennyiben a körülmények június 15-ig nem tisztázódnak, későbbi időpontra halassza a pályázatok megjelenését, illetve meghosszabbítsa a jelentkezési időszakot akár több hónappal is. A hosszabbítás lehetőségét a demonstrátori ösztöndíj esetében is biztosítaná a határozat. A Magyar Nemzeti Tanács minden évben karácsony előtt folyósítja az ösztöndíjak első részletét, amely visszamenőleg is érvényes, így a támogatásban senki sem szenvedne hátrányt.
A Várady kiválósági ösztöndíj esetében a megszokott kiírási időpont szeptember 30., a jelentkezési határidő pedig november 15. – itt várhatóan nem lesz szükség módosításra. Az Európa Kollégium pályázata augusztus 1. és szeptember 1. között szokott nyitva lenni, de az MNT nyitva hagyta a lehetőséget az ettől való eltérésre is, ha a körülmények ezt indokolják.
– Természetesen abban bízunk, hogy nem lesz szükség a határidők módosítására. Ugyanakkor jelenleg még nincs hivatalos, végleges információ a felvételi vizsgák időpontjáról és módjáról. Ezzel a döntéssel nem kötjük meg a kezünket, hanem lehetőséget biztosítunk arra, hogy minden fiatal élni tudjon a pályázás lehetőségével – hangsúlyozta Fremond Árpád.
Dr. Bagi Ferenc felszólalásában kiemelte, a Magyar Nemzeti Tanács folyamatosan támogatja az egyetemistákat, különös tekintettel azokra, akik szerb nyelven folytatják tanulmányaikat. Sokan közülük az Újvidéki Egyetem valamely karára járnak. Ez egy stratégiai fontosságú folyamat, amely nemcsak a magas szintű szakképzést támogatja, hanem az itthon maradás ösztönzését is szolgálja. Dr. Bagi Ferenc szerint, az elmúlt hónapokban politikai indíttatású tüntetések akadályozták az oktatás rendes menetét. Hozzátette, a megmozdulások nemcsak az egyetemek működését lehetetlenítették el, hanem hátráltatták azokat a hallgatókat is, akik tanórákra járnak, vizsgáznak, és mielőbb szeretnék megszerezni oklevelüket, hogy tudásukat a szakmájukban, a gazdaságban kamatoztathassák.
– Ezért támogatom azt a határozatot, amely igazodik a felsőoktatási intézmények esetleges naptármódosításaihoz, és lehetővé teszi az egyetemisták számára, hogy élhessenek a Magyar Nemzeti Tanács által biztosított támogatási programokkal. Továbbá teljesíteni tudják az ösztöndíjakhoz kapcsolódó kötelezettségeiket is – fűzte hozzá.
A Magyar Nemzeti Tanács 19. rendes ülésén a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet belső szervezése és munkahelyeinek besorolása is napirenden szerepelt. Hajvert Ákos, az MNT Végrehajtó Bizottságának művelődéssel megbízott tagja elmondta, a Tartományi Képviselőház költségvetésről szóló határozatának vonatkozó szakasza alapján a 2025-ös évre a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet 13 munkahely illeti meg.
– Az intézmény kérelmében egy új munkahely létrehozásához, valamint egy meglévő munkakör átalakításához kéri az MNT jóváhagyását. A terv szerint egy jogászi munkakört hoznának létre, emellett az eddigi jogi, személyzeti és adminisztrációs munkakör dokumentarista pozícióvá alakulna át – ismertette Hajvert Ákos.
Az ülésen a kis létszámú osztályok megnyitásának jóváhagyása is napirendre került. Az MNT döntése értelmében többek között a nagykikindai Fejős Klára Általános Iskolában, az újvidéki József Attila Általános Iskolában, valamint a nagybecskereki Szervó Mihály Általános Iskolában és annak Szervó Mihály utcai kihelyezett tagozatán is indíthatnak 15 főnél kisebb létszámú, magyar tannyelvű osztályokat. Eddig tíz településről érkezett kérvény a Magyar Nemzeti Tanácshoz. Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja hangsúlyozta, a végső döntést az oktatási minisztérium hozza meg, és az iskola igazgatósága határozza meg a pénzforrásokkal összhangban.
– Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy minden egyes kérelem, amely az MNT-hez került, és amelyet az illetékes szervekhez továbbítottunk, végül jóváhagyást kapott – emelte ki.
Salamon Géza, az MNT tagja felszólalásában kiemelte: a kislétszámú oktatásnak nemcsak jelenje, hanem jövője is van.
– Kötelességünk minden magyar nyelvű tagozatot megőrizni, legyen az bármilyen kis létszámú. Ahol iskola van, ott jövő is van. A kis létszám nem hátrány, hanem lehetőség. Lehetővé teszi a személyesebb, egyénre szabottabb oktatást, amely nemcsak több figyelmet jelent, hanem meghittebb légkört, mélyebb kapcsolatot tanár és diák között. Ez pedig kedvezően hat a tanulmányi eredményekre és az érzelmi fejlődésre is – mondta. Kiemelte, az iskolák nemcsak oktatási, hanem közösségmegtartó szerepet is betöltenek, hiszen a hagyományápolás is fontos részét képezi munkájuknak. Hangsúlyozta az anyanyelvű oktatás nélkülözhetetlenségét, valamint azt is, hogy bár a pedagógushiány jelen van, a szakmai elhivatottság és a közösség iránti felelősségérzet sok pedagógust megtartott, illetve újakat is vonzott a pályára. Ebben a Magyar Nemzeti Tanács támogatásai is jelentős szerepet játszottak – tette hozzá.
Az ülésen személyi kérdésekről is döntés született. Jóváhagyták a Végrehajtó Bizottság határozatát többek között a Szabadkai Városi Könyvtár, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet, valamint a Topolya Község Művelődési Háza igazgatóválasztási eljárásai kapcsán.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele