2021. március 4., csütörtök

Alfredo

Varga János SVD, Argentínában plébánoskodó barátom küldte ezt a mennyei levelet. Egy balesetben elhunyt fiú: Alfredo, azaz Alfréd, látomásban közölte testvérével, aki leírta.

*

Ó, ha el tudnám mesélni neked, hogyan telik itt az idő! Azelőtt amikor még a földön éltem, mindig várni kellett valamire, egy utazásra, egy ünnepre, egy napra, amit kívántam, hogy eljöjjön. De itt nem kell várakozni semmire, mert a várva várt nap már abban a pillanatban ott van.

Mert Isten korlátozottnak teremtett bennünket, hogy aztán megmutathassa nekünk – nehogy elfeledjük! – az igazi szabadságot: hogy milyen is igazán szabadnak lenni. Most már alig tudom hinni, hogyan is tudtam a világot két kis lyukon keresztül szemlélni, vagyis a két szememmel. Itt mindent vég nélkül szemlélhetsz, nem úgy, mint ott lent, hogy mindenfelé csak szomorú dolgokat látsz, itt bármerre nézel, csak szépet látsz.

A földön sosem láttam ilyen szép dolgokat. És nemcsak ezt a gyönyörű paradicsomkertet láthatom, hanem titeket is ugyanabban az időben, annak ellenére, hogy különböző helyeken vagytok.

Azt is el szerettem volna mesélni nektek, hogy van itt egy gyönyörű kertem! És hogy ha majd itt lesztek, Istennel és velem, mindent bejárunk és minden egyes virágomat megmutatom nektek, amiket azért kaptam, mert azok, akik szeretnek engem, tesznek valamit szeretetből, és itt akkor nyílik egy virág, én pedig tudom, melyik kitől van, és öntözöm őket, vigyázok rájuk, nehogy eltűnjenek!

Igen ezeket akkor fogod igazán megérteni, ha majd itt leszel és megölelhetjük egymást, mert tudom, hogy vágysz rá! Ne tartsd meg magadnak ezeket! Örülök neki, hogy annyi hited van, ez megkönnyíti a dolgomat, vedd úgy, mintha telefonon beszélnénk, lelki telefonon!

És ha valaki mindezt nevetségesnek tartaná, hát nem érdekes. Úgyis annyira rövid a földi időnk, hogy rövidesen meglátják az igazságot így is, úgy is. Most, hogy már ismerem Jézust, mondom, ne tégy úgy, mint Szent Tamás, a szemek és a látás nem segítenek, csak a lélek!

Alfredo Correas