2026. március 19., csütörtök

Körvonalazódik a megoldás

A minisztérium szerint egyezségre jutottak a tejipari szereplők

A tej és a tejipari termékek ára fokozatosan emelkedik Európában, így várhatóan Szerbiában is növekszenek majd a felvásárlási árak, ezáltal a piacon is stabilizálódik a helyzet – mondta Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter az után, hogy ismét egyeztetett a hazai tejipar képviselőivel. A találkozón azokról a konkrét intézkedésekről egyeztettek, amelyekkel ellensúlyozni lehet az Európából érkező hatásokat. A minisztérium közleménye szerint sikerült egyezségre jutniuk a tárgyalófeleknek: a találkozón két tejfeldolgozókat csoportosító egyesület képviselői, főként sajtgyártással foglalkozó feldolgozók megbízottjai, valamint elsősorban a sajt behozatalával foglalkozó cégek vezetői vettek részt. 

Mint ismeretes, a közép-szerbiai tejtermelők hetekig útlezárásokkal tiltakoztak az ágazatban uralkodó kilátástalanság miatt. A kormánytól a hazai tej- és húspiac védelmét követelték, beleértve az import szigorúbb ellenőrzését, a behozatali kvóták meghatározását, továbbá azt is, hogy a határátkelőkön ellenőrizzék a tej eredetét és minőségét. Követelték a tej és a hús árának visszaállítását a csökkentés előtti szintre, illetve a tej garantált felvásárlását minden termelő számára. Emellett azon személyek felelősségre vonását is szorgalmazták, akik a mezőgazdaságban uralkodó válságért felelnek, többek között a tárcavezető lemondását is sürgették. 

A minisztérium szerint a problémákat elsősorban az Európából érkező olcsó sajttermékek beáramlása okozta. Emellett jelentős mennyiségű tejterméket forgalmaznak törvénytelenül – szögezték le a több mint háromórás tárgyaláson a termelők, a feldolgozók és az illetékes tárca képviselői. Megegyeztek, hogy a minisztérium vezetésével olyan munkacsoportot hoznak létre, amely felfedi és beszünteti a szürkegazdaságban tevékenykedőket. A munkafolyamatba bekapcsolják a Vámigazgatóságot és más hivatalos szerveket is. Ezzel kapcsolatban a tárcavezető a sajtónyilatkozatában felszólított mindenkit, aki a sajtok illegális behozatalával foglalkozik, hogy „önkéntesen vonuljon vissza a piacról, mert ellenkező esetben komoly büntetésekkel sújtja az állam”.

Glamočić azt is bejelentette, hogy a napokban a fogyasztók védelme érdekében ismét megerősítik a pálmaolajat vagy más növényi olajat tartalmazó termékek ellenőrzését. Ezúttal nagy hangsúlyt fektetnek a vendéglátó egységekre és pékségekre, amelyekben a mai napig nem jelölik egyértelműen azt, hogy melyik termékhez használtak növényi olajat tartalmazó, tejtermékként nem értékesíthető alapanyagot.

A tejpiacon uralkodó helyzettel kapcsolatban kiemelte: ezen a héten várják az Európai Bizottság álláspontját arról, hogy megemelt vámokkal szabályoznák a sajt behozatalát Európából addig, amíg a szerbiai piac stabilizálódik.

A miniszter kiemelte annak jelentőségét, hogy a tejgyárak és a tejpiacon tevékenykedő importőrök is megértést tanúsítottak a termelők helyzete iránt. „Fontos, hogy mindannyian egy asztalnál ültünk, és nem az utcán voltunk” – tette hozzá a tárcavezető. A tárgyalófelek abban is megegyeztek, hogy egy hónap múlva újra találkoznak, hogy elemezzék a bevezetett intézkedések és az ellenőrzések eredményeit, valamint további konkrét lépéseket határozzanak meg a hazai tejtermelés megfelelő működése érdekében.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Európából érkező olcsó sajttermékek beáramlását igyekeznek a jövőben megakadályozni (Fotó: Pixabay)