A háború – mint ahogyan szerencsétlenségünkre a múlt század kilencvenes éveiben nekünk is volt alkalmunk megélni –, a békeidőhöz szokott városlakók számára számos olyan helyzetet hozott, amelyről azt mondhatnánk, hogy találékonysággal oldottuk meg, ám ezek nem éppen voltak összhangban a hivatalos előírásokkal. Így volt ez a Nagy Háború idején is.
A korlátozásokat és a katonai közegek, valamint a háborús igazgatás által előírt rendelkezéseket az újvidékiek akkor sem mindig tartották be. A háború azonban háború volt, és a hatalom minden erejét – így a rendőrséget is – bevetette, hogy a szabályok betartására kényszerítse nemcsak a város, hanem az egész vármegye és az ország lakosságát is. Így 1916 kora tavaszán a hadszíntéri jelentéseken kívül gyakran találkoztak ilyen jellegű hírekkel is. Az egyik ilyen hír a gabonacsempészetre és annak megnövelt árára vonatkozott, lévén hogy a gabona – mint általában a többi élelmiszer – ára maximálva volt. Így nemcsak azok érezték magukat megkárosítva, akiknek volt felesleges árujuk, hanem azok is, akik vásárlásra szorultak. Ezek közé tartozott Placskov Mihály újvidéki-szálási gazdag földbirtokos is, akinek nagy mennyiségű gabonája volt. Ezt tudván Vicskovics Antal és Vicskovics Milosné, kamenicai lakosok, vásárlási szándékkal érkeztek Újvidékre, és Placskovtól február folyamán 250 kilogramm búzát vásároltak a maximált áron felüli 60 koronáért.
A megvásárolt árut szalmába rejtve csempészték át Kamenicára. A sikeres vásárlást követően ezt még egyszer meg szerették volna tenni, így ismét a városba jöttek, és ez alkalommal 283 kilogramm kukoricát vásároltak, szintén felülfizetve az árut. Ennek a portékának az átszállítása már nem volt olyan sikeres, mert a kocsit Vlalukin Szvetozár, az újvidéki határrendőrség képviselőjeként, átvizsgálta, és megtalálta a csempészett árut. A tetteseket a határrendőrségre kísérte, ahol az árut – a búzát és a kukoricát – is „őrizetbe vették”, azaz elkobozták tőlük. A rendőrségi tárgyaláson a tettesek bevallották a csempészést. Placskov azzal védekezett, hogy pénzre volt szüksége, Vicskovicsék pedig azt állították, hogy nem volt gabonájuk és takarmányuk, ezért kényszerültek a vásárlásra. Az árust és a csempészeket is bűnösnek találták. Placskov Mihályt két hónapi elzárásra és 600 korona pénzbírságra, Vicskovicsékat pedig egy-egy hónapi elzárásra és 300-300 korona pénzbüntetésre ítélték. Érdekes módon az elkobzott árut fele-fele arányban osztotta meg a határrendőrség és Vlalukin Szvetozár, míg a gabona árát – 258 korona 04 fillért – a rokkant katonák segélyalapjának adományozták. Placskov vétkénél súlyosbító körülménynek tekintették, hogy olyan gabonát adott el a maximált áron felül, amely már „zár alatt” volt. Tehát bár bejelentette, mégis bűnösnek találták, mert segített a csempészésben.
A szigorú szabályok továbbra is érvényben maradtak. Liszt eltitkolásáért vádolták és büntették meg Újvidék egyik ismert ügyvédjét, Krno Milošt is, még akkor is, amikor a hadszíntér már egyre távolabb tolódott a várostól és a vármegyétől. Újvidéket és a vármegyét ugyanis a honvédelmi miniszter – a hadsereg főparancsnokságával egyetértésben hozott döntésével – 1916. március 1-jétől kivette a „működő hadsereg területéből”. Erről a döntésről Matkovits Béla főispánt Sándor János belügyminiszter értesítette. Ezzel együtt a budapesti katonai parancsnokság Bács megyében, így a területén lévő városokban is, megszüntette a mozgósításkor bevezetett statáriumot.
Tavasz volt, lassan beindult a hajóforgalom is: a Budapest–Zimony vonalon, valamint a helyi járaton, az Újvidék és Kamenica között közlekedő hajón is.
Háború volt, de az ünnep azért ünnep maradt. Március 15-e alkalmából a várost felzászlózták, a templomokban istentiszteleteket tartottak. Újvidék tekintélyes polgárai pedig a Grand Hotel Mayerben gyülekeztek, hogy megünnepeljék a „magasztos nap emlékét”. Az Újvidéki Magyar Kaszinó, a Királyi Katolikus Főgimnázium, a felsőkereskedelmi iskola, a női kereskedelmi szaktanfolyam, a római katolikus polgári leányiskola, valamint a polgári leány- és fiúiskola növendékeinek szereplésével rendezett ünnepségen „nagyhatású, fenkölt gondolkodásra való” ünnepi beszédet Horváth Lajos evangélikus református lelkész mondott, párhuzamot vonva az akkori és az egykori márciusi idusok között. Az énekkart Nagy-Léh Jakab vezette. Az ünnepségen jelen voltak a városi tanács tagjai, Profuma Béla polgármester és az „összes hatóságok” képviselői. És egy pillanatra úgy tűnt, mintha a régi békeidő visszatért volna.
