2021. január 24., vasárnap

Fenyőárusítás szigorú feltételekkel

Keddtől jövő év január hetedikéig vásárolhatunk fenyőfát a piacokon

A Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat értesíti az érdekelteket, hogy keddtől jövő év január 7-éig szervezik meg a fenyőárusítást azokon a piacokon és közterületeken, amelyeket a helyi önkormányzat erre a célra kijelölt. Ezeken a területeken kívül tilos lesz a fenyőfák eladása.

(Fotó: Gergely Árpád archív felvétele)

A közvállalat közleményében arra kéri az árusokat, hogy a környezetvédelemhez hozzájárulva igyekezzenek több töves fenyőfát kínálni a vásárlóknak, és felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzat határozata tiltja a nehéz tehergépkocsik és nyerges vontatók közlekedését a városban, ezért az eladás helyére ne szállítsák árujukat 10 tonnánál nagyobb teherbírású járművekkel.

A fenyőárusítás idén is szigorúan engedélyhez kötött, így az árusoknak igazolniuk kell, hogy eladási engedéllyel rendelkeznek, valamint az áru eredetét is tanúsítaniuk kell. Szabadka Város illetékes szervei naponta ellenőrzik majd a fenyőárusítást, olvasható a közleményben. Az eladóhelyek bérleti díját az igénybe vett terület nagyságától függően szabják meg.

A további részletekről az érdeklődők Marković Ljubomirtól és Kuntić Petartól, a közvállalat koordinátoraitól kaphatnak bővebb tájékoztatást a 065/52-88-269-es és a 065/52-88-052-es telefonszámokon minden munkanapon 8 és 14 óra között.