2021. január 24., vasárnap

Muraköz-országnak hűséges fia

Aki nem délszláv, hanem muraközi tájnyelven szólt a népéhez – Margitai József a tanár és a lapszerkesztő (5.)

A felettébb termékeny két évtized után 1898-ban a nagykanizsa-i Fischel Fülöp kiadásában megjelent Margitai József Értekezések a tanügy köréből című gyűjteményes kötete.

Könyve bevezetőjéből kiderül, a közoktatási minisztérium a millennium alkalmával arra kérte a népoktatás terén működő jeles tanférfiakat, hogy „jegyzetekkel kísért önálló irodalmi termékeiket, valamint egyéb, itt-ott megjelent közleményeiket összegyűjtve”, a millenniumi kiállításon külön kötetben mutassák be. Így kerültek kötetbe a szerző történelmi, népismereti, „tanügy-politikai”, pedagógiai-módszertani s egyéb vonatkozású írásai. Margitai József kifejezte reményét, „ami önállóan megjelent könyveimet illeti, azok teljesen úttörő munkák. […] nekem, s velem együtt gondolkodó és érző barátaimnak és kartársaimnak, akik kezdeményezők voltunk, s két évtizeden át küzdöttünk szülővidékemen a hazafias czélokért, jól fog esni e sorokban a múltunkra való visszaemlékezés; azoknak, akik nyomunkban haladnak és utánunk jönnek, hasznukra fog lenni, s buzdításul fog szolgálni hazafias törekvéseink megismerése. Csáktornya, 1896. márczius hó.”[1]

Az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején a Muraközt és a Vendvidéket elárasztották a magyarsággal szemben ellenséges hangulatot keltő, döntő mértékben Zágrábban és Varazsdon kiadott horvát nyelvű népnaptárak, melyek „szerfelett kártékony hatással voltak a muraközi nép hazafias érzületére”. Ezek a kalendáriumok tele voltak a magyarok ellen írt gúnyversekkel, nemzeti színezetű élcekkel s egyéb, a közösséget sértő közleményekkel, hovatovább „a vásárok közlésénél is arra törekedtek a reménybeli Délszlávia hívei, hogy a muraközi horvát nép hovatartozását is megingassák” – írta egy összefoglalójában Margitai József.[2] 1883-ban azután partnerével, Fischel Fülöp nagykanizsai könyvkereskedővel együtt Medjimurski Kolendar címen megjelentették a hazafias tartalmú, a muraközi horvát nyelven írt népnaptárukat, mely a Nagy Háborút követő összeomlásig évente, rendszeresen megjelent. 1896-ban a XIII. évfolyam megjelenésekor készült számvetés szerint addigi története során Margitai Józsefen kívül Kollay Emanuel ludbregi orvos, Gerencsér György és Glád Ferencz muraközi tanítók írtak a legtöbbet naptárba. „Vajha a Muraköz és a vend vidék hazafias nevelése, tanítása és vezetése körül buzgólkodó lelkes tanítóság törekvése a magyar haza érdekében mielőbb meghozná áldásos gyümölcseit!” – foglalta össze elképzeléseit Margitai József, a naptár lelkes szerkesztője.[3] Már a világháború idején megjelent 1916. évi Medjimurski kalendar za prestupno ljeto 1916. Za medjimurski puk sastavil Margitai Jožef című kalendáriumban Margitai József Desna ruka svetoga Stefana, kralja magjarskoga, címmel a Szent Jobbról írt értekezést, Rhosóczy Elek Medjimurci, idemo, és Kaj je tabor?, Novák Tamás Pešem vojačka iz polja bojnoga (1915. juliuša 17-ga) címmel közölt háborús verset a naptárban, Veliki svetni boj címmel pedig terjedelmes képes beszámolót közöltek a harcterekről.[4]

Tankönyveinek tucatjával, ÁBC-s, nyelvtan-, olvasó- és énekes könyveivel, történelmi és néprajzi tanulmányaival és a horvát népdalok gyűjteményével, a csáktornyai Tanítóképző Intézet évkönyveinek gondos szerkesztésével, nem utolsó sorban a Muraköz–Medjimurje című heti rendszerességgel megjelenő lap szerkesztésével Csáktornyán Margitai József egy egész intézmény szerepét vállalta magára. Szerteágazó munkájával azonban kivívta magának a hivatalos horvát körök gyűlöletét és megvetését. Az 1918-ban megjelent A horvát- és szlavonországi magyarok sorsa, nemzeti védelme és a magyar–horvát testvériség című kötetében közölt Mikor az embert szemtől szembe szidják című fejezetében arról a szlavónországi útjáról is beszámolt, amikor a gradinai káplán, Stjepan Siletics – anélkül, hogy tudta volna, kinek az asztalánál ült – kijelentette: „szívemből gyűlölöm a magyart”. Beszélgetőtársa kérdésére indulatosan mesélte el a Muraközben tett „térítő útjának” kudarcát: növendék paptársaival a muraközi horvát nép öntudatra ébresztésének szándékával járták a vidéket, ahol a falvak lakói türelemmel hallgatták meg nemzeti fölvilágosító beszédeiket. A káplán keserűen mesélte: „Mikor bebizonyítottam nekik, hogy horvát származásúak, hogy anyanyelvük, viseletük, szokásuk horvát, hogy magyarul nem beszélnek, a végén azt mondták, hogy szép. És el is hiszik, amit mondtam nekik, de ők nem tartják magukat horvátnak, mert ők horvát születésű muraközi magyarok. Soha ilyen népet nem láttam! Minden igyekezetem kárba veszett.” Majd indulatosan hozzátette: mindezt annak a Margitainak köszönhetik, aki az évtizedek során kifejtett munkájával, „azzal, hogy megcsinálta a muraközi horvát dialektus nyelvtanát, olvasókönyveit, naptárát, lapját, melyekben az ő irka-firkáival elhitette a muraköziekkel, hogy ők nem horvátok, hanem magyarok” – minden reményüket meghiúsította. De a horvát klérus nem adja fel! „Mihelyt egyesülünk Boszniával, Dalmáciával, Krajnával, Isztriával, Muraköz magától hull ölünkbe!” – jelentette ki kellő megelégedéssel beszélgető társa, Stjepan Siletics káplán.[5]

Vendéglátójuk, Pestalich gvárdián indulatosan szakította félbe a káplán Margitait szidalmazó szavait: hát bűne az a csáktornyai tanárnak, hogy a népet az ő nyelvén írt könyvekből, lapokból tanította? – kérdezte. „Gondoltak önök valamikor arra, hogy a muraközi nép művelődjék, tanuljon, s el ne maradjon? Önök a Dráván túlról csak izgatni járnak át a muraközi népet hazájuk ellen, míg Margitai a jóra tanította őket könyveivel, naptáraival, lapjával. Önöknek nem a muraközi nép haladása, java, szellemi és vagyoni előmenetele fekszik a szívükön, hanem saját érdekük, mellyel elbolondították a muraközi horvát népet is, hogy saját, önző céljaikra felhasználják őket. Aztán mi köze magának ahhoz, hogy Margitai a muraközi nép nyelvén írta könyvét, és írja lapját? Hát milyen nyelven írná? Talán a horvát irodalmi nyelven, melyet a nép nem ért meg?”[6] A barátinak indult beszélgetés során támadt nézetkülönbség a végén indulatos politikai vitába torkollott, s a beszélgetés anélkül ért véget, hogy új ismerőse előtt Margitai József fölfedte volna kilétét. Horvát részről élete során mindvégig hasonló megvetésben és lekicsinylésben volt része annak a tudós tanárnak, aki 1918-ban már a Julián Egyesület nyugalmazott tanügyi tanácsosaként A horvát- és a szlavonországi magyarok sorsa, nemzeti védelme és a magyar–horvát testvériség című könyvében a magyar történetírás egyik legihletettebb szlavóniai munkáját adta kései olvasói kezébe.



[1]             [Margitai József]: Bevezető sorok; In: Értekezések a tanügy köréből; I. m. II. p.

[2]             [Margitai József]: Medjimurski Kolendar (Muraközi Naptár); In: Értekezések a tanügy köréből; I. m. 10. p.

[3]              U. o. 11. p.

[4]             Medjimurski kalendar za prestupno ljeto 1916. Za medjimurski puk sastavil Margitai Jožef; Csáktornya – Nakladom knjižare Filipa Fischela (Strausz Sándor), 1915. 112 + [26]

[5]             [Margitai József]: A horvát- és a szlavonországi magyarok sorsa, nemzeti védelme és a magyar-horvát testvériség. Írta Margitai József, a Julián-egyesület nyug. tanügyi tanácsosa; Budapest – Eggenberger-féle könyvkereskedés, é. n. [1918] 135. p.

[6]              U. o. 136. p.