2021. január 16., szombat

A tanuló irányítsa a technológiát, és ne fordítva

Dr. Szűts Zoltán: ,,Az influenszeri szerep előzménye a pedagógiában a példakép”

Elektronikus formában már elérhető, és hamarosan nyomtatásban is megjelenik az Akadémiai Kiadónál a nagybecskereki születésű, Budapesten élő dr. Szűts Zoltán legújabb monográfiája A digitális pedagógia elmélete címmel. A szerző média-, digitálispedagógia- és információstársadalom-kutató, az Eszterházy Károly Egyetem Digitális Kultúra Tanszékének vezetője, és ezenkívül az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának vendégtanára. Ezenkívül a magyar nyelvű országos televízió- és rádiócsatornák, illetve nyomtatott lapok állandó szakértője. Irodalomtudományból és pedagógiából is doktorált. Több monográfia is fűződik a nevéhez, például az Online és A világháló metaforái című kötetek. Tanulmányai több magyar nyelvű felsőoktatási intézményben szerepel a kötelező irodalomjegyzékben. Eddig több mint száz előadást tartott, magyar és nemzetközi tudományos konferenciákon, illetve üzleti célú továbbképzéseken.

A kötet hamarosan nyomtatott formában is megjelenik (Fotó: mersz.hu)
A kötet hamarosan nyomtatott formában is megjelenik (Fotó: mersz.hu)

Korábban, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Téli Egyetemén tartott előadása kapcsán készítettünk vele interjút a Magyar Szóban, tudósítottunk arról, amikor nemrégiben a szabadkai VM4K  közönsége online formában találkozhatott a neves szakemberrel. Most megjelent könyvének aktualitását az is adja, hogy a koronavírus-járvány hatására számos európai ország, köztük Szerbia és Magyarország is az egyetemi és középiskolai oktatásban átállt a digitális, online munkaformára.

A mintegy háromszáz oldalas kötet újdonsága, hogy a digitális technológia használata kapcsán felmerülő pedagógiai kérdéseket a szerző már az online kommunikáció és média kérdéseivel strukturális összefüggésben jeleníti meg. A munka célja egy olyan, pedagógiai elméleti keret megrajzolása, amelyet a közoktatásban és a felsőoktatásban is hatékonyan alkalmazhatnak a pedagógusok, annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon a tanítás és a tanulás folyamata. Szűts Zoltán médiakutatóként jól ismeri a digitális médiakörnyezetet, amelyben a tanítás és a tanulás folyamata zajlik, éppen ezért azonosítja a digitalizáció, a hálózatosodás, az online kommunikáció és média hatását, miközben a tanár és az osztályterem szerepének kiterjesztésére koncentrál.

A kötetben hogyan közelítette meg digitális pedagógia fogalmát? Milyen szempontok alapján állította össze a könyv tartalmát?

– A digitális pedagógia tudományterületéhez a képernyőről olvasható irodalom, majd az online média és az internetes kommunikáció, végül pedig az információs társadalom területén végzett kutatásaim vezettek, így ez az interdiszciplináris megközelítés mindvégig érződik a könyvön. A digitális pedagógia fogalmának megközelítése során az oktatás hatékonyabbá tételére fókuszáltam. Állításom szerint a digitális pedagógia használatának számtalan előnye van, például támogatja a tanulók kreativitását és a bennük rejlő képességek kibontakozását. A bárhonnan elérhető hálózat révén segít szélesebb skálán és gyorsabban ismereteket szerezni. Hatékonyabb együttműködést alakít ki a tanulók között.

Könyvemben amellett török lándzsát, hogy a digitális pedagógia arra biztatja a tanulókat, hogy ne féljenek hibázni, támogatja, hogy a kísérletezés során jobban átlássák az általuk használt infokommunikációs rendszereket, nagyobb fokú önállóságra neveli őket, és valósággá teszi az oktatás politikusok által gyakran csak üres mantraként ismételt élethosszig tartó tanulást. Ugyanakkor, a veszélyeket is figyelembe vettem, ilyen a megrövidült figyelmi fókusz, a felszínes ismeretszerzés vagy éppen a technika okozta elidegenedés.

Hadd tegyem hozzá, hogy úgy gondolom, hogy ma egy kutató munkája csak akkor lehet sikeres, ha ő maga nem magányos csillagharcosként küzd, hanem csapatban dolgozik. Éppen ezért szerencsésnek mondhatom magam, hogy munkám során szakmai párbeszédet folytathattam kollégáimmal, az egri Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának vezetőivel, Bárdos Jenő, Pukánszky Béla és Komenczi Bertalan professzorokkal, illetve a tanszékemet is magába foglaló Digitális Technológia Intézet vezetőjével, Lengyelné Molnár Tündével.

A könyv írása közben megjelent a koronavírus, és az oktatási intézmények átálltak a távoktatásra. Ez a téma miatt mennyire kellett átalakítani a kötet tartalmát?

– Figyelembe vettem a járványt, de nem sokat változtattam az eredeti elképzelésemen. A munkám írása alatt a koronavírus hatására az oktatási intézmények átálltak a digitális munkarendre, ez jelentette a távoktatást. Ez azonban egy kényszerű lépés volt, és ebben az időszakban nem valódi – vagyis egységes koncepcióhoz igazodó – távoktatás zajlott. Ami az oktatást ebben az időszakban jellemezte, az olyan gyakorlatok és útkeresések sorozata volt, amelyek nem egy egységes digitális pedagógiai keretrendszerhez illeszkedtek. Gyakran az volt a cél, hogy csak érvényes maradjon a tanulók féléve. Gondoljunk csak bele, hogy a legfiatalabbak még nem képesek az önálló tanulásra, tehát szülői segítségre van szükségük, a szülőknek pedig nincsenek pedagógiai ismeretei. Számos pedagógus és önsegítő szülő csoport alakult meg a Facebookon, ahol a tagok megoszthatták egymással távoktatási tapasztalataikat, ezek munkáját végig követtem. A könyvben egy fejezetben összefoglalva módszertani útmutatót adok a távoktatáshoz is, a munka a fókusza azonban a békeidőben alkalmazható digitális pedagógia maradt, így az nem veszíti érvényét a járvány megszűnésével.

Ön szerint lesz-e jövője a digitális pedagógiának pandémia visszaszorulása után, vagy a legtöbb oktatási intézményben visszatérnek a ,,hagyományos”, frontális oktatáshoz?

– Biztos, hogy vissza fog esni a technológia használata az oktatásban a járvány után, de abban bízom, hogy a jó gyakorlatok megismerésével a digitális pedagógia végkép elterjed. Ezt azonban még számos kihívás hátráltatja az osztályteremben. Nagyon gyakori probléma, hogy a pedagógusoknak rossz tapasztalatuk van a számítógépek, okostelefonok, digitális platformok használatával kapcsolatban. Ennek több oka is lehet. Az első technikai. Át tudom érezni azt a szenvedést, mely a lassú, rosszul működő eszközök használatának következménye. A rossz tapasztalatok másik oka módszertani. És ez jelenti a nagyobb problémát. Mindannyian tapasztaljuk például, hogy már egy általános iskolába járó gyerek is mintha már össze nőtt volna az okostelefonjával. Nem akar megválni tőle lefekvés előtt, és reggel is első dolga, hogy kezébe vegyen. Idejét nem tanulással, hanem játékkal, videók nézésével, vagy a közösségi média felületeken történő kommunikációval tölti. Itt tartja a kapcsolatot osztálytársaival is. Itt keres mintát és esik kétségbe, ha nem kap elég figyelmet. Ezzel az aktivitással még nem foglalkozunk eleget módszertanilag. Az oktatásnak figyelembe kell vennie, hogy mivel töltik az időt a tanulók a digitális technológia használata során, a digitális pedagógia módszertanának pedig az okostelefonok tudatos használatára is kell épülnie. Ezt persze nem könnyű megvalósítani, de szerencsére már sok jó gyakorlat áll rendelkezésünkre. Az azonban rossz megoldás, ha egyszerűen kitiltjuk az okostelefonokat az iskolából, mert a tanulók világa ekkor digitális és analóg valóságra szakad szét. Ha a gyerekek a tanulást az analóg valósággal azonosítják, akkor az unalmas lesz számukra. Nem beszélve arról, hogy nem használunk ki egy összességében több tízmillió eurós befektetéssel vásárolt erőforrást, ami a tanulók zsebében marad elzárva.

Vannak olyan pedagógusok, akinek nincs jó véleményük a digitális pedagógiáról, míg mások lelkes felhasználói az internetes platformoknak, teszt- és videókészítő oldalaknak. A kötetben arra törekszik, hogy egyensúlyt teremtsen a két tábor álláspontja között, hiszen a digitális pedagógia előnyeit és hátrányait is ismerteti. Kutatóként és magánemberként melyik oldalt képviseli?

– Én lelkesedem a technológiáért, az új eszközöket és alkalmazásokat is szívesen kipróbálom, mégis intézményi szinten a fontolva haladás híve vagyok, de bízom benne, hogy a tudatos technológia használat révén sokkal hatékonyabbá tehetjük az oktatást. Egy példát hoznék a könyvemből. Ha a tanulóknak Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényét kell elolvasniuk, nem feltétlenül szükséges ezt képernyőről tenniük. Az évtizedek óta bevált nyomtatott változat tökéletesen megfelel a célnak. Ha a regényhez kapcsolódóan, oktatási célból létrehoztak egy argumentált valóság környezetet, amelyben a tanulók szétnézhetnek a cselédszobák világában és beleélhetik magukat a kontextusba, a regény mondanivalóját már könnyebb lesz számunkra megérteni. Ezért is fontosak a fejlesztések, melyek az oktatási célokat szolgálják, különben a szórakozás felé terelődik a tanuló figyelme. A lényeg, hogy a tanuló irányítsa a technológiát, és fordítva történjen. Komoly problémát jelent, ha az időbeosztását a közösségi médiából érkező üzenetek vagy az időbeli korlát nélküli játék határozza meg. Akkor már a tanulásra nem jut figyelem és idő.

A digitális pedagógia esetében megkerülhetetlen az online kommunikáció és a közösségi oldalak szerepe. Lassan már ott tartunk, hogy a tanárnak is fent kell lennie TikTokon, ha naprakész akar lenni a diákokat érdeklő kérdésekben. Ön szerint mindez eddig fokozódhat?

– A digitális pedagógiában a tanárnak új szerepekkel kell megismerkednie. Megjelenik a facilitátori szerep, hiszen a tanárnak az osztályközösséget át kell segítenie a digitális transzformáció folyamatán. Annak ellenére, hogy a tanulók ismerik a technológiát, a tudatos használatra kell rávezetni őket. Facilitálnia kell a tanárnak a változásokat, elősegítve a kreatív folyamatokat és a csoport tagjai közötti együttműködést. Az online térben ugyanis nagyon könnyen konfliktusok alakulnak ki. Mivel a digitális pedagógia az internetes kommunikáció és média jelenségeire támaszkodik, ezért szükség van moderátorra, aki keretek között tartja a kooperáció és a kommunikáció során fellépő vitákat, nem engedheti, hogy azok eldurvuljanak. Speciális szerep a játékmesteré, aki a gamifikáción alapuló tanulás során felkelti és fenntartja a tanulók érdeklődését a játszva tanulás iránt, ismerteti velük a szabályokat és figyeli betartásukat. A fiatalok körében rendkívül népszerű TikTok kapcsán elmondhatom, hogy a jövőbe mutató szerepek közé tartozik az influenszeri. Az influenszer a közösségi média véleményvezére, akinek aktivitását sokan, adott esetben milliók követik és utánozzák. Ha a tanár képes influenszerré válni az online médiában, hatása az iskola közösségben is megsokszorozódik. Ez persze attól is függ, mennyire otthonosan mozog a közösségi médiában, mennyire exhibicionista, extrovertált. Nem minden tanárnak kell influenszernek lennie, de nem is szabad elzárkózni mereven a gondolattól. Az influenszeri szerep előzménye a pedagógiában a példakép, csak most a tudását, követendő viselkedését digitális eszközök segítségével kell láthatóvá tennie. Én például a média szerepléseimet, tanulmányaimat, cikkeimet megosztom rendszeresen a Facebookon, és így élő kapcsolatban maradtam a végzett hallgatóimmal.