2024. április 19., péntek

Öntödésekből kertészek

A szakszervezet támogatását kérte a bori Serbia Zijin Copper, kínai többségi tulajdonba került vállalat mintegy 10 munkása, mert a cég vezetősége szerződéskiegészítést ajánlott fel nekik, melynek értelmében ezentúl kertészek lennének. Olyan munkásnőkről van szó, akik eddig a Bor Bányászati és Kohászati Központ Vezérigazgatóságán, az öntödében, illetve a bori rézbányában dolgoztak, és most már eleget tesznek az egyik nyugdíjaztatási feltételnek, közel vannak a nyugdíjhoz, vagy olyan munkaegységekben dolgoztak, melyek időközben megszűntek.

A szakszervezet értesülései szerint ezek az emberek a kertészi munkakörben a bányamedence legalacsonyabb fizetését kapnák, noha főiskolai vagy egyetemi végzettségűek is vannak közöttük. Tiltakozásuk nyomán a szakszervezet megbeszélést tartott a vállalat vezetőivel, és felhívta a figyelmüket arra, hogy a javasolt áthelyezésekkel megsértenék a munkatörvényt és a kollektív szerződést. Az egykori RTB Bor mostani menedzsmentje egyetértett azzal, hogy még egyszer át kell fésülni a munkaszerződéseket, a szakszervezet pedig minderről értesítette a munkaügyi felügyelőséget. Az érintett munkásnők Aleksandar Milikić polgármesterrel is találkozni szerettek volna, de erre nem került sor. A Zijin a vállalat igazgatósági épületének közelében nemrég fóliasátrakat állított fel, melyekben zöldségféléket termesztenek, feltehetőleg az üzemi étkezde szükségleteire.

2018 augusztusában a szerb kormány a Zijin Mining csoportot választotta a veszteséges bori rézbánya stratégiai partnerének. A kínai cég vállalta, hogy összesen 1,46 milliárd dollárt fektet a rézbányába, majd 350 millió dolláros feltőkésítés után a csoport még az év decemberében a részvények 63 százalékának a tulajdonosa lett.