Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

EGY GYAKORLÓ ANYUKA NEM MINDENNAPI MINDENNAPJAI

Építkező tervezés

Tóth D. Lívia

2020. október 25., 20:12 >> 2020. november 4., 11:58

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

– Anya, tudod a Jana mi szeretne lenni?

– Mi, kisfiam?

– Marikűrös.

– Micsoda?!

– Mondom: marikűrös!

– Nem manikűröst mondott véletlenül a Jana?

Dávid fiam értetlenül néz rám. Lesüt a tekintetéből, hogy számára a kettő egy és ugyanaz, azaz a nagy semmi. Átbeszéljük hát, hogy mit is csinálnak azok a nénik, akiknek a foglalkozását az osztálytársnője csodálja. A végén nyugtázza is a gyerkőc, hogy érti már: ilyen körmös néni csinált a múltkor karmokat Emőkének, amelyekkel úgy tudott karistolni, mint a cica.

– És tudod én mit rajzoltam?

– Mit kellett rajzolni, fiam?

– Hát, hogy mi szeretnénk lenni, ha megnövünk.

– Értem már. Te mit rajzoltál?

– Mestert. De olyat, aki tervezi is a házakat.

Ma már itt tartunk: A többezer elemből összeállított kalózhajó

Ma már itt tartunk: A többezer elemből összeállított kalózhajó

Na, ez egyáltalán nem lep meg. Megnézem a remekművet. A nyolcévesem hátulról rajzolta le önmagát, ahogyan egy magas felhőkarcolót bámul. A vonalak nem keresztezik egymást: ő az előtérben áll, a mögötte (vagyis néző szemszögéből inkább előtte) álló üvegház pedig arányaiban is pontosan tükrözi, hogy milyen messziről szemléli az alkotója. Ismét figyelemreméltó a térlátás, és a korát meghazudtoló szemszög is bámulatos. Ez sem lep meg, hisz már az első firkálmányaiból is kiderült, hogy egészen másként ábrázolja a tárgyakat, mint általában a korosztálya. Az autókat például sohasem oldalról rajzolta: a legtöbbször felülnézetből ábrázolta, hihetetlen részletességgel. Miután pedig egy alkalommal a szerelőnk megengedte neki, hogy oldalról betekintsen a felemelt jármű alá, halomra készültek a szinte fényképszerű alulnézetek. Ugyanilyen szokatlan szögből ismerkedhettem meg később a hajókkal és a kedvenc szuperhősökkel is. Az egyik remekművét négyévesen alkotta: három órán át ült egy helyben az örökmozgó fiam, miközben a kinyomtatott lapról ijesztő pontossággal másolta át a Transformers sorozat főhősét. A többszáz részletet tartalmazó mű attól lett egyedi, hogy míg a nyomtatott Optimus fővezér elölnézetben pózolt, addig a Dávid által megalkotott robot képe jobb alsó szögből mutatta meg a csavarok, huzalok és fémborítások tömkelegét.

– Anya, van nekem való iskola is?

– Miért? A mostani nem neked való?

– Persze, hogy az. De én későbbre kérdezem. Úgy, mint ahogy Emőke most Topolyán tanul.

– A középiskolára gondolsz?

– Igen. Van olyan, ahol építeni lehet?

– Persze, hogy van. Úgy hívják, hogy építészeti középiskola. Ott azt tanulják, hogy mit, miből és hogyan lehet megépíteni.

Hó híján párnaember készült egy öt évvel ezelőtti téli estén

Hó híján párnaember készült egy öt évvel ezelőtti téli estén

Előtörnek az emlékek. Sohasem felejtem el azt az estét, amikor megalkotta első szobrát. Egy beszélgetős, társasági esten az ölemben ücsörgött, ugyanis még járni sem tudott. Folyamatosan folydogált az orra, így kéznél volt egy tekercs toalettpapír. Valahogy elénk került az ünnepváró tál is, tele mandarinnal, almával és dióval. Teszegette, veszegette, rakosgatta a gyümölcsöket, én pedig örültem, hogy elfoglalja magát, és így végre felnőttekkel is beszélgethetek. Egy pillanatban azt vettem észre, hogy a velünk szemben ülő kománk csodálattal bámul a gyerekem elé. Odasandítottam hát én is: a fatálon egy hóember formájú építmény álldogált. A diólábakon egyensúlyozó, tekercstestű és mandarinfejű remekműnek még sodort papírkezei is voltak. A fizika minden törvényét meghazudtoló módon tornyosult a többi gyümölcs fölött.

Newtonra a későbbiek folyamán is számtalanszor rácáfolt a fiam. A bébikockák olyan ferdén tornyosultak a keze nyomán, hogy a pisai torony kismiska volt mellettük. Mindenből építmény készült, amihez hozzáért: egy idő után teljesen normálissá vált számunkra, hogy a ház alapja egy labda, amire párna kerül emeletként, a tető pedig egy felfordított szemetes. Busz készült az ülőgarnitúránk szivacsaiból, irodaszék vezetőkabinnal és kosár-kormánnyal. A fék sem maradhatott el: a seprű a párnákból gyártott motorházból 45 fokos szögben illeszkedett a ki- és beszálló sofőr kezébe. És nem dőlt el. Mint ahogyan a műanyag palackokból és könyvekből összetákolt vitorlás hajó sem omlott össze, amikor alkotója meglendítette.

Dávid nagyon gyorsan elmerült a legókockák csodálatos világában is: másfél évesen már követelte, hogy ő is abból építsen, amiből a hat évvel idősebb nővére. Férjem minden erejével küzdött a követelései ellen: nem lehet, lenyeli, megakad a torkán, megfullad... Végül abban egyeztünk meg, hogy amennyiben egyet is a szájába tesz, azonnal elvesszük tőle. De nem. Soha eszébe nem jutott az elemeket máshova rakni, csakis egymásra. Sorra készültek a csodák: városok, hősök, repterek és autópályák. Mind nagyobbak, és mind összetettebbek. Legutóbb egy többezer darabos készletet kapott ajándékba: a Jack Sparrow iránti rajongása nyomán ugyanis egy kalózhajót szeretett volna építeni a gyerek. Öt este után készen is volt a filmbéli kapitány Gyöngy hajója. Teljes egészében maga rakta össze, egyszer kellett csak visszabontani. A használati utasításban ugyanis egy lépést kihagytak a tervrajzokból...

– De mi van akkor, ha én tervezni is akarom a házakat?

– Akkor viszont a középiskola után egyetemre kell menned. Ott tanulnak azok, akik később mérnökök lesznek, és épületeket terveznek.

– És az mennyi idő? Nagyon sok?

– Elég sok, kisfiam. Még hat szülinapod elmúlik, mire befejezed az általános iskolát, még négy, mire elvégzed a középiskolát, és csak azután iratkozhatsz be az egyetemre.

– Hűűűű... Hogy fogom én azt kivárni...

– Te csak legyél olyan kitartó, mint eddig, és akkor minden sikerül, amit eltervezel.

A fejlődés útja azonban kínokkal van kikövezve. Esetünkben pedig szó szerint is így volt. A gyerkőc erősödésével ugyanis együtt nőtt az építmények mérete is. Négyéves korára már farönkökből, hulladékdeszkákból, botokból, nádból, törött cserepekből és téglákból építette álmai házait: az udvar minden szegletébe jutott egy kis kuckó. Teteje viszont egyiknek sem volt. Hetekig azzal küszködött a gyerek, hogy miként oldja meg a befedésüket. Egy nap örömujjongással szaladt be hozzám: elújságolta, hogy kész az új háza, amelynek végre teteje is van. Mosolyogva mentem a rohanó gyerek után. Meglepetésemre a hátsó udvar helyett az első kertet övező bokrok felé vette az irányt. Amikor a helyszínre értem, földbe gyökeredzett a lábam: a fiam egy kiveszett bokortő helyén állt, feje felett egy korhadó deszkával, amelyet az ingatag ágakra helyezve még öt régi téglával is leterhelt. Lelki szemeim előtt már zuhantak is a kődarabok a drágaságom kreatív agyközpontja felé, amikor durván kirántottam álmai otthonából. Hosszas sértődés, magyarázás és bizonygatás után végre felfogta, miért nem tetszett nekem az alkotása. Megegyeztünk, hogy ezentúl a nagy építményeket csakis kartondobozból csinálhatja...

Várost épít az alig kétéves Dávid

Várost épít az alig kétéves Dávid

Mondanom sem kell, hogy ezek után a napi kenyér mellett rendszeresen cipeltük haza az új alapanyagot. Pár hónap múlva pedig már csaknem 50 négyzetméternyi lakóteret foglaltak el a hatalmas robotok, hajók és járművek, amelyek több napos győzködést követően a műhelyben kötöttek ki. Nyomaikat csak nemrégiben sikerült eltüntetni. A legszebb példányokat azonban most is őrizzük, Dávid új szobáját ékesítik. Az udvarban pedig immár közösen alkotunk: nyáron a kis építészem tervei alapján összetákoltunk egy kuckót, amelyre erős, megbízható cserepes tető került.

A gyerek tehát továbbra is kitartóan építkezik: egy éve a nővére jóvoltából megismerte a Minecraft világot is. Kénytelen voltam utánajárni az interneten hódító őrületnek. Miután megbizonyosodtam, hogy egy építőjátékról van szó, nem tudtam nemet mondani. Az általam csak digitális legónak nevezett számítógépes játékot azóta mesteri szinten műveli a gyermekem: nemrégiben kapott egy elismerést tartalmazó üzenetet, amelyben azt méltatták, hogy milyen hűen megépítette a Titanic hajó másolatát...

– Anya, majd ha lesz feleségem, akkor megépíthetem én a házunkat?

– Persze. Hova szeretnéd építeni?

– A kertünkbe. Emőkének átalakítom a mi otthonunkat, nektek megcsinálom a műhelyt, én pedig építek egy új házat a kert végében. Így majd akkor is együtt lehetünk... Jó lesz, anya?

– Nagyon jó lesz, kisfiam. Te csak bátran tervezzél! Én követlek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége