Dr. Negyela László: Jónás Gabriella; Mi: ilyenek voltunk 1.; Szabadka – Milko Egyesület, 2025. 141 p.
A Minerva Könyvképző gondozásában jelent meg a jeles szabadkai színművésznővel készült Jónás Gabriella című interjúkötet. A könyv a Milko Egyesület most bejelentett Mi: ilyenek voltunk című életrajzi sorozat első kötete. Halbrohr Tamás felelős szerkesztő bejelentette: „A Mi: ilyenek voltunk c. sorozat, a mozgalmas 20. század utolsó harmadának délvidéki eseményeit egy különleges látószögből dolgozza fel. A korszak meghatározó szereplőit szólaltatják meg, hogy az ő élettörténetükön keresztül beszéljenek azokról az eseményekről, amelyek a vajdasági (jugoszláviai, délvidéki – hívjuk bárhogyan) magyar közösségre hatással voltak vagy meghatározták azokat. Az interjúk nem politika-, művelődés- vagy színháztörténeti munkák, sokkal inkább az ego-dokumentumok családjába tartozó visszaemlékezések, aktív reflexióval a társadalmi eseményekre.”
A Mi: ilyenek voltunk interjúsorozat első kiadványa a Negyela László közreműködésével készült Jónás Gabriella életpályáját bemutató kötet. A kiadvány borítóján olvasható tájékoztatás szerint: „A színház- vagy művelődéstörténészeknek Jónás Gabriella személye azért fontos, mert ő volt a békebeli Népszínház talán utolsó primadonnája. A kötet kiadója elsősorban arra volt kíváncsi, milyen állapotban volt a színház, amikor Szabadkára érkezett, milyen volt színésznek lenni a híres-hírhedt ristići időben, milyen volt színházat csinálni a Kosztolányiban és feléleszteni a Népszínházat?”
A kötethez Egy színésznő címmel a kiadvány szerkesztője, Mihályi Katalin írt bevezetőt. Írásában kiemelte: Jónás Gabriella elbeszélése nyomán egy életpálya történetében a jugoszláviai magyarság mozgalmas – a szocializmus hanyatlása, az összeomlás, a polgárháborús évek, a rendszerváltozás –, megpróbáltatásokkal teli évtizedeinek története bontakozik ki az olvasó előtt. „Hogyan alakult a színházi élet, milyen volt a kapcsolat a szerb és a horvát kollégákkal, mekkora erőfeszítéssel járt a többnemzetiségű városban élni a mindennapokat, tájolni a vajdasági, horvátországi, szlovéniai magyarlakta településeken? A ristići-éra hogyan határozta meg a Jónás Gabriella–Korica Miklós házaspár életét, pályájának alakulását? Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni színház-, illetve társulatigazgatóként, mikor az alapvető feltételek is hiányoztak?” Nemcsak a színészi pályáról, a színházi életről, a tapsról, a művészi elismerésekről szól ez a kötet, sokkal több annál: „korrajz, a válaszadó, az interjúalany szemszögéből elmesélt személyes történet, elbeszélt történelem”.
A Negyela László vezette beszélgetésnek négy nagyobb fejezete van: I. Az 50-es 60-as évek Budapestjének mindennapjait, a gyermekkor eseményeit megidéző történet. II. Az 1970-es szabadkai pályakezdő évek eseményeiről, a kezdő színésznő lelkesítő élményeiről, Jugoszlávia hétköznapjairól, kulturális életének derűs és árnyoldalairól szól; 1973-ban kötöttek házasságot Korica Miklóssal, s az első szerep a Kaukázusi krétakörben reményekkel töltötte el az ifjú színművésznőt. Már ugyanabban az esztendőben díjat kapott a Vajdasági Hivatásos Színházak Találkozóján. Jónás Gabriella elmondása szerint Szabadkán nagyon gazdag kulturális élet folyt: folyamatosan voltak koncertek, irodalmi és kulturális események a könyvtárban. Az Életjelnek Horváth Emma tanárnő volt a vezetője, akkor már nagyon régen működött a kör, és a zeneiskolában voltak a sokak által látogatott előadásaik. A színpad közeli élet olyan emlékezetes pályatársak körében zajlott, mint Pataki László, Árok Ferenc és Karna Margit. Mindamellett a vallomástevő nem feledkezett meg Szabadka és a titói Jugoszlávia valóságát bemutató részletekről sem.
A kötet III. fejezete az 1990-es évek eseményeit részletezi. Az 1960-as, 1970-es évekhez képest az 1980-as években megindult egy határozott művészi hanyatlás, ekkor jött színházromboló törekvéseivel Szabadkára Ljubiša Ristić. Emlékezetes bemutatkozása a Madách kommentárok című eget-földet megrengető előadása volt, melynek részletei a vándorló nézősereggel a szabadkai városháza termeiben, a főtéren – a palicsi állatkertből kivezényelt elefántokkal, zebrákkal és bölényekkel –, és a zsinagógában zajlottak. A szerb színházi ember rövid pár év alatt leépítette a magyar társulatot. A ristići színházra adott válaszként jött létre a Kosztolányi Dezső Színház. A beszélgetés során Jónás Gabriella nem kerülte meg a magyar politikai érdekképviselet történetének emlékezetes részleteit sem.
A Kosztolányi Dezső színházat Kovács Frigyes alapította már Kasza József szabadkai polgármestersége első éveiben. „Kasza azt mondta, vissza kell szerezni egyrészt a szabadkai, másrészt a vajdasági közönséget.” Kovács Frigyes után Jónás Gabriella vette át a színház vezetését. A Ristić előtti világot kellett visszahozni. Egy évvel később átvette a Népszínházat is, két évig párhuzamosan vezette a két színházat. 1997. december 31-én mindkét vezetői posztja megszűnt.
A könyv IV. fejezete a 2000-es évek eseményeiről szól, melyben az olvasó megismerheti Jónás Gabriella pályájának a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházhoz, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesülethez és az Újvidéki Művészeti Akadémia tanári pályájához fűződő részleteit. „Ekkor történt, hogy Erdudac Zsuzsanna a Népszínház igazgatója a művésznőt visszahívta a színházhoz. Tökéletesen lepusztult minden – mesélte az interjúalany. – Ami mozdítható volt, azt Ristić magával vitte Belgrádba. Elvitte a gépkocsit, a furgont, a ruhatárat. Hatalmas fundusza volt a Népszínháznak, megőrzött gyönyörű ruhák, amelyek még eredetiek voltak. Volt ott több komplett bunyevác öltözék, amelyek akkor már közel 100 évesek voltak. De a gyönyörű, jó állapotban lévő valamennyi ruhánkat mind bálákba csomagoltatta, Belgrádban az első bemutatóján ezek a bálák voltak a díszletelemek. A kelléktárakból, a díszletraktárból minden értékeset és mozdíthatót elvitt. Felhalmozott egy hatalmas, nagy kupacot az udvar közepén, amelyben ruhák és könyvek voltak, amelyeket ő lomnak ítélt. […] Az épület lepusztult állapotban volt. Talán két vagy három hónapja volt ott Ristić, mikor a nagyteremből kidobálta a székeket és sörösládákra ültette a közönséget. […] Azok, akik úgy nőttek fel, hogy a színház ünnep a testnek és a léleknek, és meg kell adni a módját az élmény befogadásának, az idősebbek és a szabadkai értelmiség hátat fordított a színháznak.”
1991-ben kezdődött Jugoszláviában a polgárháború. Deák Ferenc Határtalanul c. műve egy család életén keresztül mutatta be a polgárháború történetét. Egy család széthullása által a délszláv állam széthullását. Jónás Gabriella a KDSZ élén három évet, a magyar társulat élén két évet töltött. „A KDSZ elsősorban a fiatalokat szólította meg, azért, hogy azok a fiatalok, akik bejönnek és megszeretik a Kosztolányit, később talán nyitottabbak lesznek arra, hogy valamennyivel hagyományosabb előadásokat is megnézzenek a Népszínházban.” Jónás Gabriella tizenhét évet töltött a Népszínházban, és 1993–2022 között harmincegy évet tanított az Újvidéki Művészeti Akadémián.
Nyitókép: A Mi: ilyenek voltunk interjúsorozat első kiadványa a Negyela László közreműködésével készült Jónás Gabriella életpályáját bemutató kötet (Fotó: ukács Melinda felvétele)
