2021. április 19., hétfő
RÁFORDÍTÁSOK

Húsbavágó kérdés

A koronavírus-járvány kitörése óta csökkent a hús iráni kereslet, amit elsősorban az okozott, hogy bezártak vagy csak korlátozásokkal dolgozhattak a vendéglátóipari létesítmények. Azt lehetett hinni azonban, hogy azt a hússzeletet, amit nem étteremben vagy vendéglőkben, hotelekben fogyasztanak el az emberek, otthon eszik meg, és az elfogyasztott mennyiségek hosszú idő átlagában egy stabil szinten állandósulnak. Nyitott piacunk miatt azonban attól is tartani lehetett, hogy más országokban, pl. az EU területén, az éttermek és a közétkeztetés ellehetetlenülése miatt felszabaduló mennyiségek megjelennek a hazai piacon, és letörik a felvásárlási árakat, illetve ellehetetlenítik a hazai termelőket.

Nem tudjuk, hogy alakult volna a helyzet, ha nem jön a járvány, de a vágómarha-tenyésztők lehet, hogy egyébként is nehéz helyzetbe kerültek volna. A korábbi bejelentésekkel ellentétben oda jutottunk, hogy nincs akkora igény a szerbiai marhára, ahogyan azt korábban jósolták. Több mint kétszáz szerbiai hizlalda az állam segítségét kérte, mivel történelmi mélypontra, kilogrammonként mintegy 1,5 euróra esett vissza a hízott marha felvásárlási ára. Érdemes megemlíteni, hogy eközben az üzletekben a marhahús ára alig mérséklődött. Közismerten komoly „kultusza” van országunkban a malac- és báránysütésnek. Egy-egy ünnepi menü elmaradhatatlan fogása sült malac és/vagy a bárány. A járványhelyzet e téren is változásokat hozott, és ennek tudható be, hogy a bárány és a malac ára is nyomott.

Borús kilátások

Az ipari hústermelés globális dimenziói fajunk jövőjét is befolyásolják. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az ipari állattartás már nemcsak a termőföldet és az erdőket, a klímát és a biodiverzitást fenyegeti, hanem közvetlenül az ember egészségét is. A koronavírus-járvány kitöréséig kevés figyelmet szenteltek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgynevezett zoonótikus, azaz állatról emberre terjedő betegségekre vonatkozó figyelmeztetéseinek. De igaz ez más, az ipari hústermeléshez szorosan kötődő jelenségre is, mint amilyen az antibiotikum-rezisztencia fokozódása.

Az Állategészségügyi Világszervezet publikációi alapján kiderült, hogy az emberi fertőző betegségek mintegy 60 százaléka valószínűleg zoonótikus eredetű. A kutatók pedig arra figyelmeztetnek, hogy a fogyasztói szokások átalakulásával, amit a népesség növekedése kísér, ez az arány emelkedni fog. Mind több olyan vírus bukkanhat fel tehát, mely állatról emberre is átterjedhet. Egyrészt ez arra figyelmeztet bennünket, hogy nem tudunk elszakadni a természettől, hiszen mi is a részei vagyunk. Viszont azzal, hogy ilyen mértékben beavatkozunk a természetes folyamatokba, megbontjuk azt a szimbiózist, amely az ember és a természet között mindig is fennállt, mert ez létezésünk alapja. Bizonyított tény, hogy az élőhelyek csökkentése, a mindenhol tapasztalható emberi jelenlét, a haszonállatok számának ugrásszerű emelkedése pedig egészen biztosan növeli annak a valószínűségét is, hogy állatokról emberekre terjedjenek át a fertőző betegségek. Komoly vizsgálatok támasztják alá, hogy a fertőző betegségeknek csaknem a harmada, az állatokról emberre átterjedő fertőző betegségeknek pedig mintegy a fele valamilyen módon kötődik az ipari mezőgazdasági eljárásokhoz.

Szemléletváltásra van szükség

Az állatokról emberre átterjedő fertőző betegségek jelentette fenyegetés nem az egyetlen, az ipari mértékben folytatott hústermeléshez kapcsolódó egészségügyi kockázat. Az intenzív jószágtartás nehezen valósítható meg az antibiotikumok gyakori és széles körű használata nélkül, még ha vannak is korlátózó intézkedések. Az intenzív körülmények között tartott csibéket, malacokat, borjakat sok esetben csak antibiotikumokkal lehet életben tartani. A húson keresztül viszont az antibiotikum kijut a természetbe, vagy közvetlenül jut be a szervezetünkbe. Szakemberek ara figyelmeztetnek, hogy ilyen tendenciák nyomán mind többen azért halnak meg, mert a folyamatos kitettség következtében kialakuló rezisztencia miatt az antibiotikumok már nem hatásosak az emberi szervezetre.

A még mindig meglévő megatrendek szerint az intenzív mezőgazdasági termelés és az ipari jellegű állattenyésztés tovább bővül globális szinten is. Lényegében a specializáció, a monokultúrák térhódítása és az intenzív állattenyésztés rohamos bővülése zajlik. Mindeközben az idén az egész világ arra kényszerült, hogy szembenézzen azzal, hogy nem biztos, hogy ez a helyes út, illetve nem tudjuk pontosan, milyen veszélyekkel jár, és hogyan tudjuk ezeket a veszélyeket a tudomány által ma biztosított eszközökkel kezelni, kiiktatni. A mezőgazdasági és élelmezési rendszereink átgondolására van szükség. A tudás, az ismeretek, a lehetőségek adva vannak, de amíg a helyzet ilyen drasztikus módon nem kényszerít bennünket a szemléletváltásra, úgy tűnik, marad minden a régiben.