2024. május 10., péntek

Elnapolták a Dunai Vásárt

A régiséggyűjtők sem találkoznak ma

Második alkalommal szerették volna megrendezni Újvidéken a Dunai Vásárt, az eseményt azonban elnapolták.

Fotó: Szeli Balázs

Fotó: Szeli Balázs

A részben gasztro előjelű rendezvényt a Horgász-szigeten található Berta gasztrobár kertjében tartották volna meg a hétvégén, ez lett volna a székvárosban az ősz első nagyobb, kézműves fesztiválja. A honlapra feltett információ nem tér ki arra, hogy miért halasztották el. A vásárt azonban mindenképp megtartják előbb vagy utóbb, amint megteremtődnek a feltételek ehhez. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, mindenekelőtt azokat, akik szeretnének egy kicsit feltöltődni, inspirációt szerezni az otthoni őszi munkákhoz vagy éppen kézműves termékekkel felölteni az éléskamrájukat. Mintegy ötven kiállító portékája közül válogathatunk majd a pultokon. A bioélelmiszerek, zöldségek, hústermékek mellett lehetőség lesz még lakásdíszeket, kerámiákat és természetes kozmetikumokat is vásárolni a kistermelőktől.

A rendezvényt művelődési program is kíséri majd, Marko Somborac karikaturista például portrékat rajzol, a befolyt összeget pedig iskoláknak adja, hogy maszkokat és fertőtlenítőszereket tudjanak belőle vásárolni. Mindemellett koncertek is lesznek. A terv szerint fellép majd többek közt a Retro Acoustic, a Two Fingers és DJ Jovan is. A fesztiválon az érdeklődők is és a kiállítók is értékes díjakat nyerhetnek, a belépés ingyenes.

A Szerb Athén Régiséggyűjtő Egyesület sem szervezi meg a hagyományos, a hónap utolsó csütörtökjén esedékes vásárját. Úgy ítélték meg, hogy ehhez még nem teremtődtek meg a járványügyi feltételek, de október utolsó csütörtökjén már valószínűleg lesz régiségvásár a Hadseregotthon nagytermében.

A székvárosban néhány rendezvényeket megtartanak, néhányat elnapolnak, a helyzet függvényében óráról órára változik a hozzáállás ehhez a kérdéshez. A múlt hétvégén a Hadseregotthon udvarrészében sikeresen lebonyolították az Éjjeli Bazár nevű rendezvényt (felvételünk hangulatfotó), szabad ég alatti fesztivál lévén a rá vonatkozó korlátozások enyhébbek, mint a beltéri rendezvények esetében.