2024. április 19., péntek

Bajnokok reggelije

Azt mondják, hogy a cigi és a kávé a bajnokok reggelije. Valóban, láttam már nemzeti válogatottban játszó élsportolókat egy jó nagy csésze feketével és bagóval kezdeni a napot.

– Lendületet ad, valamitől pedig fel kell ébredni nekem is – kérték ki maguknak.

Általában nem szóltam semmit, mert ha a cigi nem is mindig lógott a számból, reggelente már nagyon régóta bambulok én is a kávé felett érthetetlenül a világba, és próbálom magam összekaparni, hogy legalább, amennyire lehet, szalonképes legyek a külvilág számára.

Olvasóink nagy része is így van vele, akik múlt heti körkérdésünk alkalmával úgy nyilatkoztak, hogy a reggelt kávéval indítják.

Van benne valami. A koffeintől kipattan az ember szeme, valamennyire felélénkül, még ha nem is éri el az üzemhőmérsékletet azonnal. Sokaknak segít abban hogy belendüljenek és megkezdjék a napot.

Másrészt, van a reggeli kávéban valami szertartásszerű. Pláne a dohányzással egybekötve. Mintha adna az embernek még 15 percet arra, hogy összekapja magát, és hogy elbúcsúzzon az álmok gondtalan világától estig. Mondom, én talán azért is szoktam rá a reggeli kávéra, mert mindig kapok még 10 percnyi luftot a mélázásra mielőtt véglegesen meg kell emberelnem magam.

Az olvasók közül néhányan a reggeli tornát jelölték be mint napindító tevékenységet. Fő az egészség, ahhoz pedig kétség nem fér, hogy a mozgás talán a legjobb módszer arra, hogy az ember lelket rázzon magába ébredés után.

Persze, itt is fontos talán a mérték és még fontosabb a motiváció. Sokan nem is igazán engedhetik meg maguknak a reggeli tornát időszűke miatt, azoknak pedig lehet, hogy meg sem fordul a fejében, akik megterhelő fizikai munkával foglalkoznak.

Indítottam a reggeleket én is tornával. Egy időben délutántól estig dolgoztam, így a hajnali és kora reggeli órákat használtam ki edzésre és futásra. Be kell vallanom, amikor reggel fél hatkor az edzőteremben 170 kilóval a nyakamban próbáltam leguggolni, több alkalommal is megkérdőjeleztem saját szellemi egészségem, arról nem is beszélve, hogy még az életem is lepörgött előttem, amikor nem akart elsőre megindulni a súly vissza felfelé.

Nem mindenkinek a cigi meg a kávé a bajnokok reggelije. Olvasóink közül többen is úgy nyilatkoztak, hogy étkezéssel fognak neki az új napnak. Talán ennek is van a legtöbb értelme, már csak azért is, mert van, akinek a kávé is a reggeli szerves része, szóval a kötelező koffeinadag mellett még értékes, energiát adó tápanyagokat is bevisz a szervezetébe, amelyek garantálják, hogy zökkenőmentesebben vegye az ember az akadályokat.

Persze, ez sem mindenkinek megy. Számtalan olyan embert ismerek, akik arra panaszkodnak, hogy reggel képtelenek enni.

Ezt a problémát nem ismerem, mivel gyermekkoromban úgy lapoztam a képes szakácskönyveket, mint a többi gyerek az Ablak Zsiráfot, szóval étvágyam közvetlenül evés után is volt, és mondhatom, ez a tendencia ma sem változott meg.

Végül, olvasóink egy bizonyos része úgy nyilatkozott, hogy a napot leginkább egy kupica pálinkával érdemes kezdeni.

Kétség nem fér hozzá, ebben is van valami, hiszen egy ilyen szíverősítő biztos, hogy segít felébreszteni az embert, bármilyen mély is volt az álma az előző este. Meg kell azért jegyezni, hogy talán itt a legfontosabb az egyensúly. Igaz, azt mondják, hogy a pálinka kis mértékben orvosság, nagyban pedig gyógyszer, viszont három-négy kupica után nagy a valószínűsége annak, hogy a nap nem lesz annyira eredményes és gyümölcsöző, mint azt az ember az alkoholgőztől gondolja…

A haveri társaság több esetben is pálinkával indította a napot (tisztán tudományos okokból kísérleteztünk a reggeli pálinkázással). A probléma csak az volt, hogy ezekben az esetekben többé-kevésbé pálinkával is fejeztük be, közben pedig nem igazán csináltunk semmi mást. Meg kell hagyni, ez nem is volt akkora probléma, amikor kollektív nyaraláson vagy telelésen voltunk, azonban amikor munkaakciót szerveztünk, meglehetősen sok negatív kritika érte a csapatot.

Pálinkával indítottunk, sörrel folytattuk, a munka pedig gyenge kezdés után gyorsan abba is maradt, késő délutánra pedig – a feleségek és barátnők nagy megrökönyödésére – már csak jobbára a jelbeszéd felhígított változatával voltunk képesek kommunikálni.

Vagyis, inkább azzal sem.

Amint látható, a reggelt számtalan módon lehet kezdeni. Ami mindenhol egyezik, az a „reggeli szertartás” mozzanata, vagyis, egy mondhatni tradicionális kis folyamat, ami mindenkinek kell ahhoz, hogy nekiviselkedjen az előtte álló napnak.

Kávé, pálinka, sport vagy reggeli, a lényeg az, hogy kezdetét vegye a nap, és hogy „beinduljon a termelés”.

Mivel indítja a napját?

Kávéval: 115 (56,95%)

Tornával: 16 (7,9%)

Egy kupica pálinkával: 22 (10,9%)

Reggelivel: 49 (24,25%)