2024. március 29., péntek

Többet elérni

Kishegyes község új alpolgármesterét kérdeztük

A múlt héten megtartotta alakuló ülését a kishegyesi községi képviselő-testület, és kinevezték a község új vezetőségét. A község alpolgármestere Sándor István lett a Vajdasági Magyar Szövetségből, aki elsőként arról beszélt lapunknak, hogy már a kampány alatt megfogalmazták azokat a célokat, amelyeket ő is képviselni fog az elkövetkező négy évben.

Sándor István (Fotó: Lakatos János)

Sándor István (Fotó: Lakatos János)

– A választási kampány egyik jelmondata volt, hogy többet szeretnénk elérni. Azt gondoltuk, hogy erre legmegfelelőbb pozíció, ha a polgármesteri székből, kkt-többséggel a hátunk mögött, érjük el ezt. A választási eredmények viszont azt hozták, hogy megerősödve, de nem vezető szerepben maradtunk a községi hatalom részesei. Ettől függetlenül tartani akarjuk ezt a célt. Személy szerint is fontosnak tartom, hogy a munka folyamatos legyen, és mindig történjék valami körülöttünk. Elengedhetetlennek tartom a kapcsolatépítést az emberekkel, mert szükséges, hogy átlássák a munkánkat és folyamatosan tudják, hogy min dolgozunk. Fontos az is, hogy az emberek tudják, az ajtóm mindig nyitva áll előttük. A lehetőségeimhez mérten igyekszem segíteni, megoldást találni a problémákra – mondta az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy a fejlesztések is fontosak számára.

– Azon leszünk, hogy a korábban megígért, illetve megkezdett projektumok mihamarabb megvalósuljanak. Jelen pillanatban is folyik a községi szennyvízhálózat fővezetékének kiépítése, valamint a szennyvíztisztító építése Bácsfeketehegyen. Ezt a munkát folytatni kell, mert a tartománytól kapott eszközök nem elegendőek. További összegekre lesz szükség ahhoz, hogy a szennyvíztisztító rendszert üzembe bírjuk helyezni. Ezért is harcolnunk kell, hiszen a cél az, hogy a polgárok ezt használni tudják. Ezenfelül a Potok-völgyben is folyamatosak a munkálatok, amelyek a zárógát helyét és a leendő víztározó tó medrét készítik elő. Szeretnénk elérni, hogy ezek a beruházások már ebben a mandátumban befejeződjenek.  A kampány alatt ígéretet tettünk arra, hogy a kishegyesi labdarúgópálya mellett egy műfüves pálya fog létesülni a gyerekek számára. Ennek érdekében már a héten jártak itt felmérni a terepet az építkezés megkezdéséhez. Az önkormányzat szerződést kötött a tartománnyal a Kishegyesen, a Verbászi úton helyet kapó B1-es kút kiépítésére. Még nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy a beruházás meginduljon, de próbáljuk sürgetni. A kishegyesi szövetkezeti otthon épületének rendezése is egy régi projektumunk. Már megtaláltuk azokat a finanszírozási formákat, amiből meg tudnánk kezdeni a munkát, azonban a járványhelyzet ez esetben is lassította a pénzek mozgását. Azon leszünk, hogy a munka mihamarabb megkezdődjön, és az előttünk álló négy év alatt megvalósuljon. Akkor lennék elégedett, ha a község polgárai azt tapasztalnák, hogy látványosan megindult a munka a közösség érdekében – fogalmazott Sándor, majd arról is szólt, hogy a mindennapok során folyamatosan kisebb-nagyobb problémákkal szembesülnek. Pl. ha egy közintézmény épülete megrongálódik, akkor rögtön forrást kell találni a munkálatokhoz, és terveket kell készíteni. Kishegyesen az iskola galériája fog hamarosan a napirenden szerepelni, mert beázott. Azon lesznek, hogy segítsék az intézményt ennek a problémának az elhárításában.

Az alpolgármester végezetül arról is szólt, hogy a községben még nagyon sok minden hiányzik.

– Azon leszünk, hogy az előttünk álló négy évben kidolgozzuk a tervdokumentációkat a szükséges beruházásokhoz. Legyen meg minden papíron, hogy pályázni tudjunk rá, harcolhassunk érte. Egyelőre azt látom, bőven van munka előttünk, hogy befejezzük mindazt, amit elkezdtünk, de nem akarjuk beérni ennyivel. Többet szeretnénk elérni, számos hiányosságot akarunk pótolni, új projektumokat akarunk beindítani. Fontos az is, hogy az eddigi sikeres támogatási pályázataink, a civil szervezetek felé, a diákok utaztatására, az ösztöndíjazásra, stb., tovább működjenek. Csiszolni fogunk azokon a feltételeken, amelyek nehézkesen működtek, és azon leszünk, hogy az információk eljussanak minden érintett polgárhoz – mondta el Sándor.