2021. január 24., vasárnap
HOROSZKÓP

Júliusi előrejelzés

Nemcsak az ön születési jegyére utaló előrejelzést ajánlatos elolvasni, hanem azt is, amely az ön aljegyére vonatkozik (az aljegyet asztrológus számíthatja ki a születés pontos idejéből). Ha pontosabb és részletesebb előrejelzést szeretne, akkor azt a személyre szóló sorshoroszkópból kaphatja meg.

Kos (március 21. – április 20.)

Sajnos a hónap első része nem sok jóval kecsegtet, az újbóli holdfogyatkozás csak fokozza a problémákat, főleg a munka terén, de amit már elkezdett, azt a hónap második felében nyugodtan folytassa. Titkos ellenségei is lesben állnak, s ha nem lesz óvatos, le is csaphatnak önre a hónap végén. Legyen elővigyázatos a közlekedésben, valamint a szavakkal, iratokkal kapcsolatban. A szerelem a hónap végére sikert ígér.

Bika (április 21. – május 20.)

Szépen indul a hónap, főleg a munka területén arat sikereket, emellett olyan titkokra bukkan, amelyek jó hatással lesznek önre. Sok energiát kell most testvérekre, rokonokra, esetleg a szomszédokra fordítani, s most a szavak, az iratok, a megbeszélések és az utazások kerülnek előtérbe.

Ikrek (május 21. – június 21.)

A Vénusz egész hónapban az ön jegyében bandukol, ezért ön kedves, boldog és mosolygós lesz, itt az ideje megszépülni is. Élvezni fogja az életet, ám a hónap vége nem lesz kedvező, a túlzott önkényeztetés és élvezethajszolás kedvezőtlenül fog hatni. Legyen mértéktartó! A pénz a hónap végére stresszes időszakot hoz, s baráti kapcsolatai is nehézségekbe ütköznek majd.

Rák (június 22. – július 22.)

Itt vagyunk egy újabb holdfogyatkozás időszakában, amely ismét fölborítja az ön lelki egyensúlyát. A hónap második fele a párkapcsolatban hoz összetűzéseket, de bárki mással is feszült helyzetek alakulhatnak ki. Próbálja indulatait kordában tartani, gondolatait is inkább vesse papírra, majd égesse el, mert ha kimondja, azzal csak növeli a bajt. Főleg a feletteseivel ne feleseljen!

Oroszlán (július 23. – augusztus 23.)

Most még csak a háttérből irányít ön, eleinte élvezi is ezt, ám a hónap második felében már nem lesz megelégedve, s átveszi az irányítást nyíltan is, egyelőre nem teljes sikerrel. Külföld és a törvény sok fejfájást okozhat a hónap második felében. Ha lehet, ne utazzon külföldre, s a közlekedési szabályokat tartsa be. A hite most nem lesz erős, s ha teheti, ne most menjen vizsgázni és iratokat intézni.

Szűz (augusztus 24. – szeptember 23.)

Most a célokra kell összpontosítani, a hónap derekáig még csak tervezzen, az elmaradt dolgokat pótolgassa, javítgasson, ahol kell, s a hónap második felében lépjen fel erélyesebben. A hónap vége a párkapcsolatban változásokat hoz, a régi láng föllobban. Baráti kapcsolatai megszilárdulnak, itt az idő, hogy fölkeressen régi barátokat is. Gyűjtsön erőt, s a hónap második felében induljon minden szinten, minden területen.

Mérleg (szeptember 24. – október 23.)

A családon van a hangsúly, oda kell figyelni az idősebbekre, a családtagokra, ezenkívül itt az ideje a ház tatarozásának is. Az egészséggel kapcsolatban a hónap végén tegyen lépéseket. A gyógyteák és olajak jól hatnak, ám az alkohol és sok gyógyszer káros lesz. Használja ki a hónap második felét a szerelemre, mert a jó időszak nem sokáig tart, ez ugyanis a vihar előtti csönd...

Skorpió (október 24. – november 22.)

A hónap eleje sok pozitív dolgot hoz a gyerekek, a szórakozás, a rokonok és az utazás terén. A hónap vége azonban beleront az idillikus képbe, összecsapások és viták kereszttüzében találja magát. A hónap vége az egészségének sem kedvez (váratlan sérülések, gyulladások), de munkabaleset sincs kizárva, ezért legyen óvatos. Főzés közben is ügyeljen, ne kapkodjon! Külföldi utak kerülendők a hónap vége felé.

Nyilas (november 23. – december 21.)

A pénzen, az értékeken van most a hangsúly. A hónap eleje nyugodtabb, a hónap vége pedig aktív lesz, idegeskedéseken keresztül érhető el a siker. Ha intézni- vagy megbeszélnivaló van örökséggel kapcsolatban, most van neki itt az ideje, csak nem kell önzőnek lenni. A gyerekekkel kapcsolatban a hónap második fele lesz aktív, s ez hoz változásokat a szerelemben is.

Bak (december 22. – január 20.)

A mostani holdfogyatkozás a hónap elején az ön jegyében lesz, ez főleg érzelmi téren lesz érezhető. Azután egy kicsit nyugodtabb időszak következik, de a hónap vége stresszes lesz. A partnerkapcsolatban lesz egy kis csalódás is, de a végén szépen meg tudják beszélni a dolgokat. Jól át kell gondolni mindent, mielőtt cselekszik. A család és a rokonok is megkövetelik most a figyelmet. A hónap közepén egy kis kiruccanás jót tenne mindenkinek.

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Egy kis megkönnyebbülést fog érezni, hiszen a Szaturnusz egy kis időre visszalép az ön jegyéből. Használja ki ezt az időszakot. A pénzzel kapcsolatban legyen óvatos a hónap végén, mert elírások, késések, pénzveszteségek lehetősége áll fenn. Ugyanakkor ajándékra és pártfogásra is számíthat. Az egészségével kapcsolatban lépjen, tegyen valamit, vezessen be jó szokásokat mindennapjaiba.

Halak (február 20. – március 20.)

A hónap vége családi ügyekben előrelépést hoz, úgyszintén az ingatlanokkal, lakással kapcsolatban is ez a helyzet. A szórakozás terén, a szerelemben, a gyerekekkel és a barátokkal kapcsolatban viszont legyen óvatos a hónap második felében. Veszélyek leselkednek, a konfliktusokat nem tudja elkerülni e téren. A pozitív gondolkodás mindenben segíteni tud, ezt a hónap végén sikeresen használni is fogja.