2024. március 28., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2020

Családi fórumok Magyarkanizsán

A Fehér Ferenc utcai játszótéren és a Tisza-parton is tartott összejövetelt szerdán este a VMSZ

A Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái és jelöltjei a hét folyamán több helyszínen tartanak utcai fórumot Magyarkanizsán annak érdekében, hogy ezáltal még közelebb kerüljenek az emberekhez.

A Fehér Ferenc utcai fórum résztvevői (Puskás Károly felvétele)

A Fehér Ferenc utcai fórum résztvevői (Puskás Károly felvétele)

A Helybe megyünk elnevezésű programmal a családokat célozták meg, éppen ezért a helyszínek minden esetben magyarkanizsai játszóterek. A többállomásos rendezvényen kötetlen beszélgetés keretében ismertetik a programjukat, és a résztvevőknek is lehetőségük van bekapcsolódni a beszélgetésbe, sőt magától a polgármestertől is kérdezhetnek. Az első helyszín a Fehér Ferenc utcai játszótér volt, ahol meglehetősen sok család gyűlt össze a rendezett játszótéren, és amíg a gyermekek játszottak, addig a szülők meghallgatták azt a beszélgetést, amelyet Kávai Szabolcs és Újvári Zsombor folytatott Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármesterrel és Lackó Róberttel, a magyarkanizsai helyi közösség elnökével. A fórum azért jött létre, hogy a lakosság közvetlen kapcsolatba kerülhessen a politikusokkal, ugyanakkor a közösségépítés is fontos pontja az ilyen eseményeknek – hívta fel a figyelmet Újvári Zsombor, az egyik szervező, a VMSZ helyi szervezetének tagja.

– Az a célunk, hogy olyan társasági, közösségi rendezvényt szervezzünk, ahova a magyarkanizsaiak eljöhetnek, és közvetlenül beszélgethetnek a polgármesterrel és a helyi funkcionáriusokkal, feltehetik nekik azokat a kérdéseket, amelyeket esetleg nem mertek, vagy nem akartak például az interneten megtenni. Az ilyen alkalmakkor van rá lehetőség, hogy ezt személyesen megtegyék. A játszótér a Fehér Ferenc utcában egy nagyon jó közösségi tér, ezt már tudjuk, bizonyították, így ezt választottuk a kezdő helyszínéül annak a körútnak, amely egészen keddig tart majd – mondta Újvári Zsombor.

A kötetlen beszélgetésbe aztán bekapcsolódhattak a szülők, míg a gyermekek élvezték a játszótér nyújtotta lehetőségeket.

A szerda este a fiatalokkal folytatódott, ugyanis a Tisza-parton, a Balkán teraszon tartottak ifjúsági fórumot, ahol Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselővel, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökével Kiss Nándor, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke beszélgetett. Az anyaországi politikus lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Magyarország és Szerbia között kiválóan alakulnak a kapcsolatok az utóbbi időben.

– A VMSZ a híd szerepét tölti be Magyarország és Szerbia között. Azért jöttünk el ide, hogy a fiatalokat is meggyőzzük arról, szóljanak bele a jövőjükbe, szóljanak bele a politikába, és felhívjuk a figyelmüket arra, hogy ha elmennek szavazni, akkor azzal alakíthatják a tágabb és a szűkebb közösségük jövőjét is. Mi azt szeretnénk, ha a fiatalok is részt vennének a döntéshozatalban, és úgy látjuk, érdekli is őket. Ezúttal közép-európai összefogásra van szükség, ezért is fontos, hogy erős magyar képviselet legyen a tartományi és a köztársasági parlamentben is, hogy tudjuk érvényesíteni azokat a jogokat, amelyek jogos követelések a magyarság részéről. Úgy látjuk, ezzel az utóbbi időben nincs is probléma, és ezt az utat folytatva lesz jövője is a magyar közösségnek – mondta Nacsa Lőrinc.

A Vajdasági Magyar Szövetség magyarkanizsai községi szervezete a következő napokban is folytatja kampányrendezvényeit, amelyekbe a családokat is igyekszik bevonni, ezáltal is jelezve fontosságukat.