2024. április 18., csütörtök

Életerős közösség

Az aratás közeledtét ünnepelték Martonoson

Szombaton a martonosi művelődési ház udvara megtelt helyi lakosokkal, akik már az aratás közeledtét is ünnepelték, mintegy csalogatva és várva annak mielőbbi elérkezését. A kirakodóvásár mellett sütni-főzni, kézműveskedni is lehetett a szinte egész napot betöltő programsorozatban, melyre a koronát a délutáni kultúrműsor tette fel.

A népi játékokat és kézműves foglalkozásokat már reggel meg lehetett tanulni, ezenkívül a délelőtti órákban a hagyományos martonosi ételek készítését és kóstolóját is beiktatták a rendezvény programjába. Azok a falubeliek, akik ott voltak a falu központjában, láthatták a tűzoltó-bemutatót, és a motorosok bemutatkozását is. Az erre a napra szervezett fotókiállításon a helyben készült régi képekből lehetett mazsolázni.

Az eseményt jelenlétével megtisztelte Pásztor István, a VMSZ elnöke, aki elmondta, hogy kiválóan érzi magát Martonoson.

– A martonosi egy életerős, bizakodó közössége a magyarságnak, ahol békében, közép-európai módon élnek együtt itt magyarok és szerbek, akik ezt a vidéket a szülőföldjüknek és az otthonuknak élik meg. Fontosnak tartom ezeket a rendezvényeket, továbbá azt is, hogy az olyan erős, helybeli cégek is, mint például a Telek Paprika Kft. és mások is a rendezvény mellé állnak, ami követendő példa -- hangsúlyozta Pásztor István, aki arra a feltett kérdésre, hogy a közelgő választások kapcsán mit emelne ki, azt válaszolta, hogy az előttünk álló választás azt fogja meghatározni, hogy az azt követő négy évben ott ülünk-e annál az asztalnál, ahol a döntések születnek, vagy pedig az asztal mellől fogjuk azt követni, hogy hogyan fognak dönteni számunkra fontos kérdésekről.

– Arra biztatok mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával, lelkiismerete szerint eljárva szavazzon és ajánlom majd magunkat, a Vajdasági Magyar Szövetséget, mert nemcsak a listával, programmal, hanem a mögöttünk lévő több évtizedes teljesítménnyel rászolgáltunk a bizalomra – mondta az elnök.