2024. március 28., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2020

Eredményekkel az érdekképviselet megtartásáért

Dr. Goretić Vámoser Györgyi: Folytatni kívánjuk a megkezdett munkánkat, befejezni azt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk

Dr. Goretić Vámoser Györgyi, a Vajdasági Magyar Szövetség zombori önkormányzati listájának vezetője, a párt nyugat-bácskai körzeti szervezetének Zombor várossal megbízott alelnöke. A doktornőt az eddigi eredményes politizálásról, a jelenlegi kampány folyamatáról, célokról és a zombori lista összetételéről kérdeztük.

Milyen eddigi eredmények alapozzák meg a további érdekképviseleti munkát?
– Hivatásomból adódóan az egészségügy különösképpen szívügyem, ezért a megvalósított projektumok sorát a zombori egészségház felújításával kezdeném. Teljes körű tatarozást végeztünk, több mint 30 millió dinár értékben újítottuk fel az épületet, továbbá 6 millió dinár értékben vásároltunk járműveket az egészségügyi intézmény számára. A zombori közkórház részére szintén jóváhagyásra került egy jelentősebb pénzösszeg, amelynek köszönhetően új sebészeti részleg épül. A mostani sebészetet felújítjuk, helyére költöztetjük a belgyógyászatot, valamint egyéb osztályokat. Mindezek mellett sok új műszer került megvételre a kórház részére. Jelentős fejlesztésként kiemelném a Zombor és Baja közötti útszakasz felújítását, szélesítését és a bezdáni zsilip korszerűsítését, valamint a környező falvak vízellátásának megoldása is folyamatban van. Jelentős eredmény számunkra a bezdáni vízmű megtartása, valamint felújítása, amely csaknem 65 millió dináros fejlesztést tesz ki. Fontos eredményként könyvelhetjük el az iskolák, óvodák, játszóterek, egyházi épületek felújítását és az infrastrukturális fejlesztéseket Zomboron belül is. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a VMSZ gazdaságfejlesztési programja 7,5 millió euró támogatást jelentett több mint 600 termelőnek, vállalkozónak, fiataloknak. Ennek köszönhetően mintegy 45 fiatal pár jutott saját házhoz és döntött úgy, hogy itthon valósítja meg álmait.

Hogyan szólítják meg a választópolgárokat a kampány során?
– Az aláírások gyűjtését még március elején befejeztük, március 13-án adtuk át az önkormányzati támogatói listát a 4-es szám alatt. Két nap múlva kihirdették a rendkívüli állapotot, úgyhogy szünet állt be a hagyományos kampánytevékenységek terén. Megkezdődött azonban egy segítségnyújtási folyamat, a VMSZ megszervezte a Vigyázzunk egymásra! akciót, amelynek keretében az aktivisták tevékenyen nyújtottak segítő kezet az idős embereknek. Most egy viszonylag rövid kampány elé nézünk. A kialakult új helyzethez igazodva, ez leginkább az online térben fog zajlani, hiszen nagy rendezvények még nem szervezhetőek biztonságosan. Annyit ígérhetünk, hogy célratörőek leszünk.

Milyen célokat fogalmaztak meg a következő politizálási időszakra?
– Mindenképpen folytatni kívánjuk a megkezdett munkánkat, befejezni azt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk. Eltökélt szándékunk megtartani a jelenlegi érdekképviseleti pozíciónkat. Akkor tudunk igazán hatni az itteni magyar közösségek számára létfontosságú folyamatokra, ha ott vagyunk, ahol a tárgyalások folynak és a döntéseket hozzák.

Milyen összetételű a lista?
– A lista felállításakor fontos szempont volt számunkra, hogy olyan fiataloknak adjunk lehetőséget, akik bizonyítani szeretnének, valamint odafigyeltünk a nemek arányának egyenlőségére. A Zombor környéki falvak szintén képviseltetve vannak a listán. Dicséretesen, szervezetten zajlott az aláírásgyűjtés, ennek köszönhetően rövid idő alatt összegyűlt a kellő mennyiségű aláírás. Június 21-én megérdemelten bízunk a polgárok támogatásában, amelyet az eddigi kitartó és eredményes városi magyar érdekképviseleti tevékenység alapozott meg Zomborban.